Hogy miért nem a konténerekbe rakják a gyűjtők az anyagot, az csak addig kérdés, amíg az első gyűjtőedénybe bele nem nézünk: a színes műanyag tároló (az összes) annyira tele van pakolva, hogy legfeljebb egy söröskupakot lehetne belepréselni, de azt sem könnyen.

Ottjártunkkor épp egy mazdás polgár távozott tele csomagtartóval a helyszínről - mint megjegyezte, ez már a második próbálkozása, és becsületből elhajt ugyan a következő gyűjtőpontig, de ha ott sem jár sikerrel, egyenesen az első üres kukába dobja a szatyornyi műanyag palackot. Szerinte ez is európaibb megoldás, mint egyszerűen a földre rakni. Korántsem egyedi jelenségről van szó: hogy csak az utóbbi napok "terméséből" szemezgessünk, találtunk túltöltött konténereket Kőbánya-Kispesten a metróvégállomás mellett, a Klauzál téren vagy (hogy egy vidéki példát is említsünk) Velencén, a tó teljes déli és keleti partját egyedül kiszolgáló gyűjtőszigeten. A következtetés egyértelmű: az igényekhez képest túl kevés a gyűjtőhely, és ott is túlságosan ritkán ürítik a konténereket.

Az Öko-Pannon Kht. március végén zárult reprezentatív felmérése szerint nagyjából 3,2 millió lakosnak, vagyis az ország közel harmadának van lehetősége különválogatva gyűjteni a csomagolási hulladékot (papírt, műanyagot, fémet, üveget). Azokon a településeken, ahol a szelektív gyűjtés infrastruktúrája már kiépült, a lakosság 60,5 százaléka rendszeresen él is a lehetőséggel. E körben azonban korántsem mindenki elégedett a szolgáltatás színvonalával: a legtöbben (24 százalék) a konténerek szűkösségét, azaz áttételesen a ritka ürítést, illetve a gyűjtőhálózat ritkaságát (31 százalék) kifogásolják. A zöldtárca adatai alapján 2600 gyűjtősziget van az országban, azaz - a rendszerbe már bevont országrészekben - egy-egy gyűjtőhely átlagosan 1250 polgárt szolgál ki. Ugyanakkor a sűrűn lakott helyeken, illetve ott, ahol nagy térségekben csak egyetlen gyűjtőpont üzemel, nyilvánvalóan elégtelen a lefedettség.

Mint az Öko-Pannon Kht.-nál kérdésünkre elmondták, a gyűjtőhálózat sűrűsége, illetve az ürítési gyakoriság egyelőre nem a lakosság szorgalmától és hulladéktermelő képességétől függ, hanem főleg attól, hogy mennyi pénze van a beruházónak (az önkormányzatnak és/ vagy a helyi kommunális szolgáltatónak). Például Budapesten egy több évre szóló, "kőbe vésett" fejlesztési program (a hozzárendelt szűkös költségvetéssel) rögzíti a fő számokat, s ezen akkor sem változtatnak - amint azt a gyakorlatban láthatjuk is -, ha a polgárok háromszor annyi hulladékot gyűjtenek szelektíven, mint amenynyire a döntéshozók eredetileg számítottak.

Sok múlik azért a gyűjtögetők hozzáállásán is. A legfejlettebb európai országokban úgy igyekeznek kialakítani a szelektív gyűjtőrendszereket, hogy 300 méternél többet lehetőleg senkinek se kelljen utaznia a szeméttel. Tény, hogy ettől mi még messze járunk, de az is igaz, hogy a magyar szelektálók az átlagosnál "lustábbak": az említett felmérés alapján a megkérdezettek 23 százaléka maximum 50 métert, 22 százaléka 50-100 méter közötti távolságot, 18 százaléka pedig 100-300 métert hajlandó megtenni az otthonától a gyűjtőpontig.

A magyar gyűjtőhálózat teljes kiépítését 2008-ra tervezik - addig marad az utazgatás az összegyűjtött szeméttel.