Szabad út a nemzeti vízumnak

Már áprilisban a parlament elé kerülhet a határon túli magyarok kedvezményes honosításáról, illetve a nemzeti vízum bevezetéséről szóló törvény módosítása - tájékoztatott Avarkeszi Dezső kormánymegbízott.

A kabinet ugyanis tegnapi ülésén támogatásáról biztosította Avarkeszi előterjesztését, amely egyszerűbbé és gyorsabbá tenné az egykori magyar állampolgárok leszármazottainak honosítását.

A kormánymegbízott úgy véli: a jelenlegi 42 hónap helyett húszra csökkenhet az ezzel kapcsolatos ügyintézés. A kormány elfogadta a nemzeti vízum bevezetésére vonatkozó javaslatot is: ennek birtokában a határon túli magyarok öt évig korlátozás nélkül utazhatnak Magyarországra, s az itt eltölthető időt sem szabják meg számukra. A beutazási engedély - az uniós normákkal összhangban - nem jogosít jövedelemszerző tevékenységre, illetve magyarországi tanulmányok folytatására.

Avarkeszi tagadta lapunknak azt a korábbi értesülését, hogy a nemzeti vízummal kapcsolatban bármely kormánytag ellenvéleményt fogalmazott volna meg. A kormánymegbízott elmondta, hogy megbízatását három hónappal meghosszabbították, és újabb feladatokat kapott. Így ő felel majd a Szülőföld-programért, s neki kell kidolgoznia, hogy milyen feltételekkel bocsátható ki a határon túli magyaroknak ígért, egész Európára érvényes útlevél.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.