A Ház népe
Jó húsz évvel ezelőtt, amikor mi, a "pionírok" beköltöztünk a lakótelepre, itt még úgynevezett Közösségi Ház (brrr) volt. Forró hangulatú lakógyűléseket tartottunk, de volt itt nyílt pártnap (MSZMP) is, vagy micsoda. Terka, Géza tanár úr és Luka bácsi a már akkor is teljes gőzzel működő Jutka presszóból jöttek át egyszer ide, még záróra előtt, azt hitték, hogy itt is valami krimó működik. Nem érzékelve a hely szellemét, melegebb tájakra küldték a kerületi párttitkárt, aki rendőrségi fellépést sürgetett a Duna-kör éppen készülődő tüntetése ellen. Terkáék egy körzeti nyugdíjas párttaggyűlésre is betévedtek, de a tanácskozás végére már az igazak álmát aludták. Hiába, na más idők jártak akkoriban. Nem volt ez a rohanás...
Majd jött a rendszerváltás, és 1992 őszén itt mondta Csurka István egy kerületi aktíván, hogy az MDF arcára "kiült a ragya", majd pedig Antall Józsefet kívánta távozásra bírni. Csúnya idők. A zsúfolásig megtelt épület akkor már kerületi MDF-székház névre hallgatott. Parlamenti képviselőnk, miniszterünk is ott ült a pódiumon a drámaíró mellett, majd néhány nap múlva már a kormányüléseken nem volt ülőhelye. Ez volt a "rapid megoldások" kora.
Terka, Géza tanár úr és Luka bácsi egy óvatlan pillanatban be akartak lépni az MDF-be, csak azt nem tudták eldönteni, hogy melyik szárnyát támogassák. A kérdést eldöntötte, hogy finoman kitessékelték őket a pártházból. Sértettségében később Luka bácsi az innen kőhajításnyira lévő MIÉP-székházban kötött ki, de azóta már ez az iroda is bezárt, csakúgy mint a kerületi kereszténydemokrata központ.
Ahogy teltek-múltak az évek, a nagy közösségi ház is átalakult. Ma ezt úgy mondanánk, hogy multifunkcionális lett. A daliás időket ma már csak az MDF felirat idézi a homlokzaton, meg egy hatalmas Antall-portré az előtérben. A sors kegyetlen fintora, hogy a néhai pártelnök-miniszterelnök képe mellett ma DARTS felirattal barna posztótábla függ a falon, amelyre célba lehet dobni.
Ami a ház multifunkci jellegét illeti, ügyvédi iroda, ingatlanközvetítő, és időnként használtruha-, máskor használtbútor-kereskedés, turkáló működik benne. Előtte pedig zöldséges kínál olcsó argentin paprikát, kínai fokhagymát, spanyol porpaprikát a környékbelieknek. Az előtérben a büfé este héttől működik, amelynek forgalma főleg hétvégeken lendül fel, amikor nyugdíjas nosztalgiapartikat látogathatunk. Ilyenkor főleg Unicum fogy - lehetőleg szabvány fehér kávéscsészéből.
Az egyik ilyen bulin Terka is részt vett, s elérzékenyülve mesélte a Jutka törzsközönségének, hogy kora fiatalságát idézték a Boney M- és az Abba-számok, meg a Hands up. "Még a tévében is benne voltam" - újságolta büszkén, miután valamelyik cicavízió riportfilmet sugárzott arról, hogy mivel töltik szürke hétköznapjaikat az idősek a tízemeletes házak tövében. Terka egyébként azt is szereti, amikor a Rá-rá Raszputyin nyári estéken messzire hallatszik a közösségi ház ablakából. A Jokerig, az új generáció kocsmájáig persze nem ér el a dal, mert a maiak, ha leteszik a verdájukat, a söröző légkondis belsőtermében csocsóznak. Márpedig ők lenézik Terkát, Géza tanár urat és Luka bácsit. A camparis-cinzanos plázacicák és merdzsóbojok, akik húsz évvel ezelőtt a telep újszülöttei voltak, már más generáció. Az ő szemükben Terkáék az örök lúzerek, akik más népek, más dalokkal, akik még mindig Kőbányait isznak cserkóval.
Az egykori közösségi ház mára árva, nincs benne kacagás. Hazafelé a nyugdíjas nénik korszerűtlen számokat dúdolnak: a "Szeressük egymást gyerekek"-et, meg Záray Mártát és Vámosi Jánost, Harangozó Terit, no meg, persze Kovács Katit, aki a listavezető náluk az "Úgy szeretném meghálálni"-val. A ház kívül-belül erősen lepukkant. Ráférne már egy kis meszelés, tatarozás. Körös-körül minden megváltozott.
Minden?
