Az egyetemi kosárlabda-bajnokság döntőjének végét a kialvatlan munkavállalóknál már csak a főnökeik várták jobban: a cégek a számítások szerint összesen 889,6 millió dollárt veszítettek azzal, hogy alkalmazottaik munka helyett naponta átlag 13 percet a meccsek megvitatásával, illetve az eredmények internetes böngészésével töltik. A felmérések azt is kimutatják, hogy a hétfő éjjel befejeződött "márciusi őrületet" 14,3 millió munkavállaló követte figyelemmel.

Ennél nagyjából kétszer többen fogadtak az eredményekre, ami az Egyesült Államok össznépességének nagyjából tíz százaléka. A pólyásokat és a nyugdíjasotthonok lakóit is beleértve. A mánia már a magyar felső tagozatnak megfelelő "alsó-középiskolában" kezdődik: a jó öreg góltotóhoz hasonlóan minden kis és nagy közösségben fogadásokat kötnek.

Van néhány állam, ahol ez tilos, de hát egyszer élünk, és "márciusi őrület" is csak évente egyszer van. Az "utcai" szerencsejátékot természetesen a maffia bonyolítja, de erről, ugye, csak kósza pletykákból lehet tudni. A munkahelyek egy részén a főnökség maga szervezi a fogadócédulák öszszegyűjtését és értékelését, hogy ezzel minimalizálja a munkaidő-veszteséget. Az egyetemi kosármeccsekre öszszesen évente mintegy négymilliárd dollárért kötnek fogadásokat, ennek felét a döntők bő két hete alatt. Egészen pontos adatokat nem lehet tudni, mert a szerencsejátékban részben pont az az izgalmas, hogy illegális.

Az NCAA (Országos Felsőoktatási Sportszövetség) első osztályába tartozó 327 egyetem közül 65 kap meghívást a döntőbe (a 64-es tábla egyik helyéért előselejtezőt kell vívni): 31 a bajnoki eredményeivel kvalifikálja magát, 34-et egy szigorúan zárt kapuk mögött tanácskozó zsűri hív meg. A testület tagjainak minden évben elkerülhetetlenül halálos fenyegetések tucatjaival kell számolniuk - ami nem olyan rossz arány, hiszen 262 egyetem csapatát utasítják vissza, így csak az aktív diákok között nagyjából félmillió halálos ellenséget szereznek.

A kosarasok egyébként hírhedten rossz tanulók, az öszszes sportág közül ők buknak ki a leggyakrabban, tízből csak négyen fejezik be az egyetemet. Ráadásul kegyetlenül ki vannak zsákmányolva. A legjobb egyetemi kosárlabda-vállalkozások több mint 50 százalékos haszonnal dolgoznak, egy-egy játékosra a mezekből, ajándéktárgyakból, jegyeladásokból - és a tíz évre hatmilliárd dolláros tévéközvetítési díjból - átlag 700 ezer dolláros bevétel jut. Cserébe a minimálbérnél alig keresnek többet - még akkor is, ha a szabályok által kosárlabdára engedélyezett heti húsz órával számolunk. A legtöbb helyen azonban a játékosok ennek kétszeresét töltik a pályán, a legigényesebb edzőknél meg a háromszorosát. Cserébe elméletileg csupán teljes ösztöndíjat kaphatnak, ami ezeken a helyeken manapság évi 8-24 ezer dollár. Nem csoda, hogy egyre nagyobb a nyomás, hogy a legjobbak minél gyorsabban álljanak be a hivatásosok közé. Az idei szezon legjobb egyetemi kosarasának választott ausztrál Andrew Bogut például már félidőben megunta a vizsgákra készülést, és a két év múlva esedékes diploma helyett az NBA-t és az ott jövőre beszedhető jó hárommillió dollárt választotta. (Tényleg nem lett volna könnyű neki megmagyarázni, hogy nem az iskolának, hanem az életnek tanul.)

Az NCAA mérkőzései iránt olyan nagy az érdeklődés, hogy 2003 decemberében, Detroitban a Michigani Állami Egyetem és a Kentucky közötti mérkőzést a hecc kedvéért a zárható tetejű amerikaifutball-stadionban rendezték. 78 129 néző előtt - azért nem voltak többen, mert ennyien fértek a lelátóra. Az idén a legjobb négy között St. Louisban játszott mérkőzésekre a helyi Rams stadionjában került sor - mindháromszor több mint 47 ezer néző előtt. A feketepiacon a legpocsékabb jegyek 500 dollárért - nagyjából 90 ezer forintért - keltek el, a kicsit jobbak ennek a duplájáért. A csapatok pénteki nyílt edzésére 31 500 ember váltott belépőt, vasárnap pedig egy utcai sportfesztivál keretében háromezer St. Louis-i gyermek kapott egy-egy trikót és ajándék kosárlabdát. Az NCAA már nyolc éve úgy döntött, hogy a négyes döntőt csak olyan város rendezheti meg, ahol 40 ezresnél nagyobb fedett csarnok vagy zárható tetejű stadion van.

Elvben nem nagy meglepetés, ha egy bajnokság döntőjébe az első két kiemelt kerül - a "március őrület" azonban ez alól is kivétel: 1975 óta nem fordult elő, ami most, hogy az előzetesen az 1. és 2. helyre rangsorolt csapatok végigverekedték magukat az egyenes kieséses táblán. Majdnem most se. Az Illinois (idénybeli mérlege a döntőig 37 győzelem mellett egyetlen vereség) a legjobb négy közé jutásért vívott meccsen öt perccel a vége előtt tizenöt pontos hátrányban volt, onnan jött fel az utolsó pillanatban döntetlenre, hogy aztán a hosszabbításban nyerjen. A szezon legjobbnak minősített csapata százéves története során először jutott el az országos bajnokság legutolsó mérkőzéséig. Ha nyer, ez a 38. győzelme, ami NCAA-rekord lett volna, de nem nyert. Helyette a nyolcadik döntőjében szereplő Észak-Karolina (32:4) nyerte meg negyedik bajnoki címét.

A remek csapatmunka, a kiváló külső dobások sora, a legendásan fegyelmezett védekezés mind nem volt elég, mert az ellenfélnél játszott a 21. születésnapját éppen hétfőn ünneplő Sean May. A 208 centis, 120 kilós játékost az Illinois legerősebb emberei sem tudták kitúrni a kosár alól. (Egyikük ráadásul kilenc perc alatt kipontozódott róla.) A döntőben 26 pontig jutó center apja, Scott May 1976-ban az év legjobb egyetemi kosarasa volt, úgyhogy az alma nem esett messze a fájától - legfeljebb még nagyobbra nőtt.

A mérkőzés már az első félidő végén eldőlni látszott, amikor az Észak-Karolina tizenöt pontos előnyre tett szert. A narancssárga mezes Illinois azonban a jelek szerint tizenöt pont mínuszra van hitelesítve, mert akárcsak az Arizona ellen, innen is egyenlíteni tudott - azzal a különbséggel, hogy most valamivel a dudaszó előtt, 65:65-nél, majd 70:70-nél álltak egálra. Ez is kevésnek bizonyult, a helyszínen többek között egykori játékosuk, Michael Jordan által buzdított világoskékek útját állták az újabb narancsos forradalomnak (75:70). Az Észak-Karolinából az NBA idei draftján akár hat játékos is elkelhet, ami tűrhető eredmény; átlagosan ugyanis az egyetemi kosarasok csupán két százalékából lesz profi.

Így örült a döntõ legjobbja, Sean May. Érkezhetnek a zsíros profi ajánlatok...