A múlt hazajáró lelkiismerete
Az Anyám könnyű álmot ígér 1970-ben jelent meg Romániában. Amint az író jelzi, az 1960-as évek második felében, amikor művét írta, nem lehetett még látni, hogy a román politikában a magyarság anyanyelvi, kulturális megtörésének szándéka olyan erős lesz, amilyenné később vált.
Szülőfaluja, Pusztakamarás krónikáját a magyar történelem mélyéből indítva kívánta elvinni az 1960-as évekig, mondja Sütő. Ebben az időben a falu magyar és román közösségét nem osztották meg az etnikai ellentétek. Aggasztó tünetnek találta és ilyenként ábrázolta viszont a csöndes, folyamatos asszimilálódást a román többségű Mezőségen.
Naplóregényében az író népes családjának, Pusztakamarás magyar közösségének küszködését abban a reményben elevenítette fel, hogy az képes lesz környezetével együtt anyanyelvét, nemzeti-kulturális mivoltát megőrizni. Ezt a küszködést, ezt a sorsot ábrázolva a magyar közösséget tehát nem elsiratni akarta, hanem a román uralom alatti kisebbségi létet próbálta meg elviselhetővé tenni. Mindenről igyekezett tehát szót ejteni, amit létfontosságúnak ítélt: az anyanyelvről, a vallásról, a családról, a hagyományokról, a szokásokról, a zenei anyanyelvről, a közösségiség valamennyi eleméről. A könyvben arra törekedett, hogy a világ elé tárja a szórványmagyarság létének drámaiságát, mondja harmincöt esztendő múltán az író. A nyelvükben bujdosó, történelmi tudatukban csökött, az iskolai oktatásból kiszorult magyarok állapotát. Az erdélyi magyar falu megmaradásának és fejlődésének ősi feltételeit is számba vette a naplóregény. Olvasói számára világossá kívánta tenni, hogy e közösség jövőjének legfőbb záloga a természetes asszimiláció veszedelmei között a templom és az iskola, a nemzeti kultúra és a megfelelő nemzeti tudat. Ezért törekedett arra, hogy mindezekről a lehető legváltozatosabban írjon.
A könyv első kiadását több követte, igen tekintélyes példányszámokkal. Megjelent németül, lengyelül, bolgárul és természetesen románul. Magyarországon az 1990-es években is kiadták.
Sütő azonban a változó körülmények hatására már az 1970-es években szerette volna megírni naplóregénye folytatását. Szeretett volna szólni arról, hogy apadóban vannak a remények. Ám akkoriban már az ilyenfajta epikus munkához szükséges feltételek nem voltak meg. Esszéket írt, sőt 1977-ben Engedjétek hozzám jönni a szavakat címmel esszéregényt is, amely az Anyám könnyű álmot ígér folytatásának tekinthető. Ámde abban a vergődéses korban, amelyben nagyon fontos szempont volt a cenzúra kijátszásának lehetősége, a drámaírás tűnt számára kiútnak. 1973-ban született az Egy lócsiszár virágvasárnapja, a következő évben a Csillag a máglyán, 1977-ben a Káin és Ábel, 1979-ben pedig a Szuzai menyegző című drámája. 1985-ben írott, Advent a Hargitán című darabját - mivel akkor már nem jelenhetett meg Romániában könyve sem - csupán Magyarországon mutatták be. Igaz, a Nemzeti Színházban, ahol 290 telt házas előadást élt meg.
Természetesen örömet okoz neki, hogy most a Kossuth Kiadó is megjelenteti az Anyám könnyű álmot ígértet. Az író örömében azonban üröm a naplóregény régi mezőségi világának további súlyos romlása. Pusztakamaráson mára visszafordíthatatlanná vált a magyar közösség fogyatkozása. Elnéptelenedett a templom, megszűnt a magyar iskola. Az emberöltővel ezelőtt még háromszáz főnyi református gyülekezet, a félszáz iskolás gyermek zsibongása helyén ma már csak maradvány emlékeztet a múltra.
Románok és magyarok viszonyában is súlyos lelki mérgezést okozott a diktatúra. Marosvásárhelyen 1990 márciusában sikerült a románok tömegeit a magyarok ellen fordítani, már-már olyan módon, ahogyan talán csak 1848-1849-ben. Jellemző, ami Pusztakamaráson történt. Igaz, annak már az 1980-as években megvoltak az előzményei, amikor elterjedt a rémhír, hogy Sütőt bebörtönözték, mivel - úgymond - Erdély Magyarországhoz való csatolását követelte. Így aztán miközben Marosvásárhelyen, a magyarellenes pogrom idején gyilkossági merényletet követtek el ellene és kiverték a félszemét, a szülőfalujában az édesanyja házát akarták felgyújtani. Ezt azonban román szomszédja megakadályozta, mondván ravaszul a részeg garázdáknak: nem tehetitek, mert az én házam is leég.
- Az Anyám könnyű álmot ígér főszereplői ma már nem élnek, üres és némaságos a szülői ház, csak néha látogatják távoli rokonok, meg munkám erdélyi és magyarországi olvasói - mondja az író. Összegzésül ennyit tesz ehhez: - Ebben a helyzetben könyvemet, mint a múlt hazajáró lelkiismeretét teszem le az olvasó asztalára. Annál inkább, mert úgy találom, hogy mindaz, amit a politikára bíztak a szellem emberei, mostanra teljesen kikerült az irodalom figyelmi köréből. Hogy ez a fordulat, amely engem aggaszt, mennyire bírálható vagy védhető, arról egy másik alkalommal beszélgethetünk majd.
