Az egykori kommunista országok többségében azonban a régi elit sikeresen átmentette magát - akár nacionalistaként, mint Milosevics, Meciar vagy Iliescu köre, akár úgy, hogy baloldali létére vállalta a neoliberális gazdaságpolitikát, az ország beillesztését a globális gazdasági és politikai rendszerbe. A nyugati világot alapvetően nem az érdekelte, honnan jönnek a politikai aktorok, hanem az, hogy hová tartanak. Magyarországon, Szlovákiában, Romániában az ügynöklisták körül újból és újból felszínre hozott vita ma már elsősorban a régi rendszerhez kötődő és a csalódottság miatt felerősödő nosztalgiák ellen irányul. A széles társadalmi rétegeket érintő, és enyhülni nem akaró létbizonytalanság sokak szemében fölértékeli a pártállam idején volt szerény biztonságot, és leértékeli a szabadságot, amivel az emberek jó része nem tud mit kezdeni. A nosztalgia erősödik, mert nemcsak azonnali felemelkedést nem hozott a rendszerváltozás, hanem a vágyott uniós csatlakozás első időszakától sem lehet ezt remélni.

Az erősödő nosztalgiát egyes politikai erők igyekeznek kihasználni a saját szavazatszerző céljaikra. Magyarországon a szereposztás érdekes, mert nem függ sem az értékrendtől, sem a rendszerváltozásban játszott szereptől: a radikálisan rendszerváltó Fidesz most éppen erősíteni, a hatalmon lévő MSZP gyöngíteni igyekszik a múltba vágyást. Az MSZP-ben van egy nemzedéki éle is a dolognak: a feltörekvő fiatalok kezében az ügynökügy eszköz lehet az idősebbek ellen. Politikai értékrend szerint ez egy liberális indíttatású akció, ahol háttérbe szorul például a személyes adatok törvényes védelme, amely pontosan a liberális eszmék jegyében született: az individuum jogait hivatott erősíteni a közösségi, illetve az állami jellegű támadásokkal szemben. Nem kap hangsúlyt, hogy a jelenlegi rendszer működését és kulcsszereplőit hasonlóan működő titokjogok védik - a banktitok, üzleti titok védelme -, mint a diktatúra ügynökrendszerének szereplőiét, de a megerősödő mostani rendszer hatalmi garnitúrája és működési rendszere erősebb annál, hogy ki lehetne kezdeni.

Egyetértek azokkal, akik erkölcsi alapon elítélik a besúgókat, amiért közreműködtek munkatársaik, családtagjaik, szomszédaik egzisztenciális ellehetetlenítésében. Egyetértek azonban azokkal is, akik szerint az eredeti tőkefelhalmozás néven ismert folyamat szintén meglehetősen sok amoralitást, egzisztenciális ellehetetlenülést okozott. Az ügynökügy valószínűleg nem érinti személyesen az elmúlt rendszer szerény biztonsága iránt nosztalgiát érzőket - a többségük nem jelentett, és róla sem jelentettek, mert nem volt az életükben semmi, ami az akkori hatalmat érdekelte volna. Az átlag állampolgár szemével nézve: lehet, hogy részletesen kiderül végre, hogyan működött az elmúlt rendszer, és ennek kapcsán nyilvánosan föláldoznak bizonyos számú közszereplőt, akiket azonban furcsamód megvédenek politikustársai - egyiket az egyik, másikat a másik tábor. A tisztázással így sokra nem megyünk, megtisztulásról pedig jobb nem is beszélni.

Ettől tehát a mostani rendszer nem lesz jobb. A vita hevében se feledjük, hogy tizenöt éve már nem abban, hanem ebben a rendszerben élünk.