A Fidesz támogatja a nemzeti vízumot

A Fidesz támogatja a nemzeti vízum bevezetését - jelentette ki Németh Zsolt, a nagyobbik ellenzéki párt külügyi kabinetvezetője kedden Budapesten újságíróknak.

"Meg kell találni azt a formát, amelynek segítségével a szomszédos országokban élő magyarok, különösen a szerbiai és ukrajnai magyar közösségek akadálytalanul tudják tartani a kapcsolatot az anyaországgal a schengeni egyezményhez történő magyar csatlakozást követően is" - mondta Németh Zsolt. Hozzátette: erre az egyértelmű garanciát meggyőződése szerint a kettős állampolgárság jelentené, és "a nemzeti vízum ugyanebbe az erőfeszítésbe illeszkedik".

A nemzeti vízumra vonatkozó, és kétharmados támogatást igénylő előterjesztésről Bársony András külügyi államtitkár a parlamentben korábban elmondta: a törvényjavaslat a nemzetközi szerződés alapján kiadható speciális tartózkodási vízumról rendelkezik, amely többszöri beutazásra és három hónapot meghaladó, de legfeljebb öt éves magyarországi tartózkodásra jogosítana, munkavállalási, tanulmányi célú tartózkodásra azonban nem.

"A magunk részéről támogatjuk, hogy a már meglévő nemzeti vízum jogintézménye kiterjedjen és ne csupán egy-két évre, hanem öt évre lehessen biztosítani" - közölte Németh Zsolt. A Fidesz az előterjesztéssel szemben fontosnak tartja, hogy a nemzeti vízumot ne csupán turisztikai célra lehessen kiadni, hanem legyen átjárás a munkavállalás és a tanulási vízum irányába is. Mint Németh Zsolt elmondta, a Fidesz egy jó irányba tett lépésnek tartja a honosítási eljárás gyorsítására vonatkozó előterjesztést, "ugyanakkor a honosítás költségeire vonatkozó elgondolások nem tűnnek kielégítőnek".

"Egy kétgyerekes család esetében meghaladja a százezer forintot a honosítás anyagi vonzata" - fűzte hozzá. Németh Zsolt elmondta, hogy a törvénymódosítási javaslattal kapcsolatban megvan a megegyezés esélye.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.