Az utóbbi évtizedekben a szocializmus idején felnőtté válók számára korábban teljesen szokatlan módon nőttek meg az emberek közötti jövedelmi különbségek. Azt, hogy a társadalmi, gazdasági rendszerváltozás során milyen mértékben nyílt szét a jövedelmi olló, s ez hogyan érintette az egyes társadalmi csoportokat, mi a szerepe az állami jóléti újraelosztásnak az egyenlőtlenségek kiegyensúlyozásában, 1992 óta vizsgálják és adják közre a Tárki kutatói az úgynevezett Monitor jelentésekben. Tóth István György, az intézet vezérigazgatója nagyrészt e vizsgálatok - valamint a KSH 1987-es felmérése - alapján elemezte a jövedelemeloszlás változását a gazdasági rendszerváltástól az uniós csatlakozásig. Erről írt könyvét a Századvég kiadásában ma mutatják be.

-Abszurdum, hogy a jövedelemegyenlőtlenségek alakulására vonatkozó független vizsgálatoknak ennyire ne legyen helyük az állami költségvetésben - jegyzi meg elöljáróban. Ez ugyanis ellehetetleníti a társadalmon belüli változások nemzetközi összehasonlításban történő értékelését.

A pillanatnyi kép azt mutatja, hogy a legmagasabb és legalacsonyabb jövedelmek közötti különbségek hasonlóak a kontinentális európai országokéihoz - mint Belgium, Franciaország, Lengyelország -, és kisebb az egyenlőtlenség, mint a dél-európai vagy angolszász országokban. A Tárki mérőszámai nem támasztják alá a KSH közléseit, amelyek alapján hazánkban a jövedelem-eloszlás a skandináv államokéhoz lenne hasonló. Tóth István György megemlíti, hogy még az unió statisztikai szolgálata is nehezen fogadta el a hivatal egyenlőtlenségi adatait. Az eltérés okát ő abban látja, hogy a KSH vizsgálata a napi fogyasztás tételes feljegyzésén, hosszú naplózási procedúrán alapszik, ami nem alkalmas arra, hogy a legalul és legfelül lévőket "megtalálja". A felvetéssel, hogy ez általánosan jellemző lehet, nem ért egyet, mondván, a nemzetközi gyakorlatban jól és rosszul megtervezett és kivitelezett háztartási költségvetés-felvételekkel egyaránt lehet találkozni.

Az olló már a társadalmi rendszerváltást megelőzően nyílni kezdett - igaz, szakadékká 1987-1992 között tágult. Ekkor a munkához jutás esélyei jelentették a vízválasztót, a kilencvenes évek közepétől pedig mindinkább az iskolázottsági szintek mentén alakultak a jövedelmi különbségek. Meglepő viszont az, hogy míg - a Tárki adatai alapján - a kilencvenes évek közepétől az ezredfordulóig lényegében nem nőtt az egyenlőtlenség, 2000-2003 között ismét tágabbra nyílt az olló.

A kutató ezt három tényezőnek tudja be. A gazdasági növekedés először a jómódúbb rétegek helyzetét javítja, és lassan "csorog" le a szegényebbekhez: 2003-ban is azt találták, hogy a legnagyobb mértékben a legfelső tizeden belül nőtt meg a szóródás. Ebben az időszakban ugyanakkor két "gazdaságon kívüli" beavatkozás is átformálhatta a jövedelmek szerkezetét: a jelentős minimálbér-emelés, valamint a közalkalmazotti bérek 50 százalékos növelése. A minimálbér emelése egyfelől összenyomta ugyan a bérskálát, másfelől viszont a legalacsonyabb képzettségűek egy részét kiszoríthatta a munkaerőpiacról. Az állami szféra jelentős béremelése révén pedig a közalkalmazottak átkerültek a felsőbb jövedelmi kategóriákba, "kiüresítve" a középső sávokat.

Így visszanézve nehezen megmondható, hogy kevesebb fájdalommal, kisebb jövedelemegyenlőtlenséggel kísérve is végbemehetett volna-e az átalakulás. Kutatásaik azt mutatják, hogy a - diktatúrák korszaka előtt - fejlettebb gazdaságú országokban, mint Csehország és Szlovénia, fájdalommentesebb volt az átmenet, a hozzánk hasonló fejlettségűekben pedig a társadalom is hasonlóképpen polarizálódott.

Az esélyek kiegyensúlyozását a jóléti újraelosztás segítheti, míg az adórendszer az egyenlőtlenségek növelésében vagy csökkentésében játszhat szerepet. Bár ez utóbbinak hatása - Tóth szerint - nagyon nehezen mérhető. Feltehetően ez is oka annak, hogy míg a könyv - jó néhány egyéb tényező mellett, mint a foglalkoztatottság, kor - részletesen vizsgálja a szociálpolitika hatásait a jövedelmi egyenlőtlenségekre, erre a kérdéskörre - részletes adatok híján - nem tér ki. Az adatok tanúsága szerint a jóléti újraelosztás, a szociális rendszer - jóllehet változó mértékben - a vizsgált másfél évtizedben végig jelentősen szűkítette a piacon kialakult jövedelmi szakadékot. Az elmúlt időszakban a jóléti támogatások célzottsága javult - állapítja meg a kutató, hozzáfűzve, hogy az állami újraelosztást nem lehet csak ezen az alapon megítélni. Figyelembe kell venni az egyes eszközök ösztönző, illetve ellenösztönző hatásait - nem tart-e vissza például a munkavállalástól -, mennyibe kerül és mire elég az ellátás, és mekkora az adminisztrációja.

Az unióhoz történt csatlakozást követően - Tóth István György szerint - a rendszerváltáshoz nagyjából hasonló, bár nem annyira drasztikus átrendeződés várható. A nyertesek - ismét - a mobil, jól képzett és nyelveket beszélő fiatalok lesznek. Ennek jövedelemeloszlásra gyakorolt hatásai nem egyértelműek. Ha a korral járó tapasztalat hozadéka erodálódik, a fiatalok körében az iskolázottság mentén viszont nőnek a különbségek, ez az egész társadalom szintjén nem feltétlenül jelent növekedést. A nagy kérdés az, hogy a regionális kiegyenlítő alapok mennyire lesznek képesek megfelelni a feladatuknak. Az eddigi európai tapasztalatok - például Portugáliáé - és a magyar apparátusok menedzselési képességének ismeretében a kutató enyhén szólva szkeptikus.

Tóth István György