Állatok mozgása

A Mindentudás Egyeteme következő előadását Az állatok mozgásának elemzése - A csirke kikelésétől a spanyol lovasiskoláig címmel Sótonyi Péter Tamás állatorvos-anatómus professzor tartja.

- Miért elemzik az állatok mozgását?

- Mert nagyon sok hasznos információt szerezhetünk, amelyeket elsősorban az állatok gyógyításában, illetve az idomításban lehet kamatoztatni. A ló testfelépítésének és mozgásainak megismerésével választ kapunk arra, hogy miért képes a csikó születését követően rögtön összerendezett bonyolult mozgáskombinációkra, eltérően a lassabban fejlődő kutyától, illetve embertől. A ló testfelépítése kétkonzolos, ívhúros hídhoz hasonlítható, ez a különleges statikus rendszer teszi lehetővé, hogy álló helyzetben is képes aludni. Ilyenkor kikapcsolja izmait, s a csontok, inak, szalagok veszik át a test súlyát. A mozgófilmkészítés története is a lóhoz kapcsolódik. Egy Muybridge nevű amerikai fogadást kötött, hogy a lovak vágtájakor van olyan pillanat, amikor egyik pata sem érinti a talajt. Ennek igazolására összeállított egy 12 fényképezőgépből álló rendszert, amelynek expozícióit a ló mozgásához igazította. Így jött létre az első mozgófilmképsor. A fogadást persze megnyerte.

- Mit tudunk a csirke kikeléséről?

- Hihetetlen, hogy egy tojásból huszonegy nap alatt kifejlődik egy csirke, és az is, ahogy ez az apró teremtmény kitör a tojásból. Körbekocogtatja a tojás tompa végét, majd a lábait kifeszítve a fejével lepattintja a tojáscsúcsot. A kitörésben kulcsfontosságú szerepe van a tarkóizomnak, amely a kikelés előtt három nappal szinte nem is látszik, majd a három nap alatt többszörösére növekszik. A kikelés után ismét piciny izommá alakul, amelynek egyetlen szerepe van: a fej tartása. Ilyen gyors izomváltozás páratlan az élővilágban.

- Hogyan vizsgálják az állatokat?

- Napjainkban a kutya és a ló mozgásának elemzése a legmodernebb technikai eszközök felhasználásán alapul. Ha azt akarjuk, speciális futópadon szalad a ló, ezzel a megoldással a kamera előtt lényegében egy helyben tartható az állat. A mozgás számítógépes elemzése értékes információkat ad a végtagok ízületeinek mechanikájáról, fontos adatokkal szolgál a lovak életében talán leggyakoribb probléma, a sántaság vizsgálatához. Jövőbeni cél lehet olyan rendszer kidolgozása, amelynek segítségével a fiatal állatok vizsgálatával megjósolhatjuk, hogy felnőttkorában mire lesznek képesek. A bécsi spanyol lovasiskolában is megállják a helyüket, kiváló tenyészpéldányok lehetnek, vagy kár pénzt költeni az idomításukra.

Az április 4-i előadás helye és ideje: Műszaki Egyetem, B28-as, Kozma László nagyelőadó, Magyar Tudósok körútja 2., 19.30; www.mindentudas.hu

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.