"A buddhista hagyomány szerint a dolgok állása rosszabbodik..."
2OO4 áprilisában John Myrdhin Reynolds másodszor érkezett Magyarországra a Magyarországi Nyingmapa Közösség meghívására. A látogatás alkalmával a Sambhala Tibet Központ meghívására Hendrey Tibor beszélgetett a nyingma lámával.
H.T: Vallások, szellemi ösvények terelik életünket a jobb és tartalmasabb élet reményében. Tanítók és tanítások próbálják meggyőzni az embereket, hogyan tegyék értelmesebbé életüket, és ezen tanítások többé-kevésbé ugyanazokról az elvekről beszélnek. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy a boldogság és a bölcsesség nemhogy növekedne, hanem egyre nagyobb a zavarodottság és a vérontás. Miért van ez így?
J.M.R.: Fontos tudni, hogy a vallások nem beszélnek ugyanazokról az elvekről. Valójában különböző dolgokat tanítanak különböző történelmi és szociális helyzetük alapján, és megkülönböztetünk különböző belső és külső szinteket is, amikor szellemi hagyományokról beszélünk. Például a buddhizmus a nirvánáról és a Buddha megvilágosodásáról beszél, ami majdhogynem semmit sem jelent a hagyományos kereszténységben, ahol az Isten alkotta törvényeknek engedelmeskedünk, amely a Szent Szellemben öltött testet, és az üdvözülés a mennyországban vár a halál után. A buddhizmus egy ettől nagyon különböző szociális helyzetben alakult ki 2500 évvel ezelőtt Észak-Indiában. Mindamellett létezik egy létsík, ami kiterjed minden társadalmi, kulturális és vallási viszonylatra arra a tényre visszavezethetően, hogy nem számít hol, de mindannyian ugyanarra a Föld nevű bolygóra születtünk, és alapvető létezésünk emberi feltételei nem változtak a Buddha óta. Buddha tanításai nem kezdődnek valamilyen mítosszal, vagy a világ teremtéséről szóló történettel, sem valamilyen kinyilatkoztatással az Istentől vagy más istenségtől. Buddha leült, és elkezdte gyakorolni a meditációt azért, hogy fejlessze megértését emberi feltételeinkről és emberi lehetőségeinkről. A legelején kezdte. Ez az, ami úgy gondolom még elég lényeges manapság, mert mint emberi lények nem sokat léptünk előbbre az emberi lét elmúlt 2500 éve alatt, Buddha óta.
Nálunk itt Európában 500 évvel ezelőtt fejeződött be a középkor. Előtte Nyugat-Európát a Római Katolikus egyház uralta és ez a hagyomány diktálta és határozta meg a szellemi belátást. Ugyancsak ebben az időben sok háború volt, természeti katasztrófák pusztítottak mindenfelé, és a középkori emberek nem igazán értették meg a keresztény tanítások lényegét, Jézus nem tanított háborúkról, kapitalizmusról és rengeteg dologról, ami kultúrájukban megjelent.
Azokban az időkben az emberek feudális rendszerben éltek, mégis ismerték a helyüket, gyakorolták a kultúrájukat, és hosszú ideig sokkal tisztábban látták saját életüket mint a ma élők, ami igaz volt a tibetiekre is 1959-ig. A XX. század közepéig Tibet egy középkori feudális keretek közt működő kultúra volt, az emberek ebben a rendszerben nevelkedtek, és tudták az elhelyezkedésüket a világban. Nem volt ugyan demokrácia, de lehetőség nyílt a kulturális mobilitásra, különösen a buddhista intézményeken és kolostorokon keresztül. A keresztény egyház ugyanezt a funkciót töltötte be Európában a középkorban. Ha valaki nem született arisztokrata családba, akkor egyedül az egyház keretein belül volt lehetőség ismereteket szerezni. Ugyanez volt a helyzet Tibetben is. Mivel a hagyományos Tibet megszűnt, a tibetiek, mint mindenki más, a modern világban és a modern világ új adottságai között találták magukat. Ezeket az adottságokat a XVII. században felemelkedő modern tudományok kultusza határozta meg, amely aláásta a vallási és szellemi alapokat, ahogyan a hagyományos kulturális kereteket is. Megszűnt az arisztokrácia egyeduralma és mindenre kiterjedő ellenőrzése, ami a XVIII. századig tartott, amikor az üzleti érdekeltségek mozgatta burzsoázia és a középosztály vette kezébe az irányítást. Mostanra mindez tovább mélyült az új világrendet meghatározó II. világháborúval, valamint a Szovjetunió összeomlása után az amerikai szabadpiaci rendszer majmolásával. Ez az új kulturális és társadalmi rendszer vált most problémáink és a zűrzavar forrásává, ugyanakkor a lét alapvető problémái még mindig nem szűntek meg.
Az egész multimédiás és számítógépes fejlődés ellenére az emberek ugyanúgy megbetegszenek, meghalnak – mindez semmit sem változott. Az emberek neurózistól, pszichotikus betegségektől és önzéstől szenvednek, ezek sem tűntek el. Tehát az ezekkel kapcsolatos kérdések, amikről Buddha beszélt 2500 éve, még mindig velünk vannak. Nem beszélt ugyan atombombáról, nacionalista háborúkról, szabadpiaci rendszerről, társadalmi jólétről, mert ilyesmi nem volt az ő korában. Ez azt jelenti, hogy korunk Buddháinak módokat kell találniuk a mostani társadalmakban jelentkező gondok kezelésére. De tudnunk kell, hogy vannak olyan útmutatások és javallatok a hagyományos buddhista tanításokban, amelyek nagyon hatásosak lehetnek ebben az összefüggésben.
Jómagam az Egyesült Államok társadalmában nőttem fel, amire általában a következő nézet jellemző: Amerika képviseli az emberi haladás tetőfokát, Amerika világító torony, példát mutat az emberiség többi részének, hogyan kell élni. A Délkelet-Ázsiában zajlott vietnámi háború kiábrándította az amerikaikat a haladás ezen eszményéből – gyakorlatilag az amerikaiak elvesztették a háborút az őserdei ellenállókkal szemben. Ez még mindig mélyen érinti az embereket az Egyesült Államokban.
Az is igaz, hogy néha a valóságosnál jobbnak látjuk a múltat, mert az emlékezet hajlamos kirostálni a rosszat, akár még személyes életünkben is. Amikor visszatekintünk az életünk vagy a történelem korábbi szakaszaira, minden sokkal jobbnak tűnik, például amikor a császárok uralkodtak Isten alatt, de lehet, hogy ha tényleg visszakerülnénk a XVIII-XIX. századba, mégsem találnánk annyira jónak a dolgokat.
Tehát nem arról van szó, hogy a dolgok egyre jobbak vagy rosszabbak lesznek. Általában a buddhizmus vagy a Dzogcsen nézőpontjából az az alapelv, hogy legyünk tudatában emberi létezésünknek és jelenlegi körülményeinknek, és a tőlünk telhető legnagyobb bölcsességgel és együttérzéssel kezeljük őket.
Nincs működő kidolgozott tervezet egy ideális emberi társadalom kialakítására, mindezidáig a kísérleti fázisban vagyunk.
Nem gondolom, hogy a következő században el fog tűnni az emberi faj, bár nagyon igyekszünk elpusztítani magunkat és természeti környezetünket, de mindig vannak szerencsés és szerencsétlen fordulatok.
Ha például Európa történetére gondolunk a XX. században, akkor a II. világháború végéig rettenetes eseményeket találunk.
Mindezt napjainkban az Európai Unió váltja fel, amiről azt gondolom, hogy nagyon is jó. Az európai kontinens az utóbbi időben békében élt, különösen a vasfüggöny leomlása óta. Ez alól csupán Észak-Írország és Jugoszlávia kivétel, ott az emberek még mindig a szélsőséges nacionalizmus és vallási szektarianizmus elvei szerint élnek. Azt hiszem, egészséges fejlődés volt tapasztalható Európában az elmúlt ötven év során. Másrészt az Európai Unió nem igazán nagyszerű, ha a Brüsszelből kisugárzó bürokráciát tekintjük, ami ugyanazokkal a problémákkal jár, mint általában a világon bárhol.
Van remény az emberi faj számára, de vannak veszélyek is. Úgy gondolom, a buddhizmusban megvan a bölcsesség ahhoz, hogy hozzájáruljon a helyzet javításához. A buddhizmus immár nem korlátozódik néhány távol-keleti országra vagy népcsoportra. Napjainkban Európában és Amerikában a nyugati civilizáció fő szellemi áramlatának részévé vált. Különösen a képzettebb társadalmi osztályok körében terjed, és új perspektívákat nyit meg akkor, amikor a nyugati civilizáció elmúlt néhány századának fő szellemi irányzatai bomlásnak indultak. Úgy gondolom, hogy a buddhizmus különböző formái jelentősen hozzájárulhatnak jelen helyzetünk javításához, amikor a globalizáció terjed és az országok egyre inkább összenőnek. Evolúció folyik, de ennek mindig van hasznos és káros oldala is.
H.T. Elhangzott az előadás során, hogy az ősi bön hagyomány és a samanizmus magas szintű, értékes szellemi kincsei igen hasznosak, és segítőek lehetnének az emberi faj számára, amit a lámák ezen mód szerint használnak is. Ugyanakkor mindezek a tanítások nem ismertek, vagy ha ismertek is, erős ellenállással néznek szembe mind vallásgyakorlói, mind tudományos oldalról. Mi ennek az ellentmondásnak a magyarázata?
J.M.R.: Ami engem illet, a családom ír származású, skót cornwall-i felmenőkkel is rendelkezem, tehát kelta - és kissé excentrikus - származású vagyok, és mindig nagyon érdekeltek ezek a dolgok. Ha a nyugat társadalmát vesszük szemügyre, azt találjuk, hogy a nyugati civilizációnak két pillére van: egyik a kereszténység katolikus, protestáns illetve orthodox formája, a másik pedig a XVII. századtól felívelő modern tudomány és dogmatikus filozófia révén kialakuló szcientizmus, ami egyáltalán nem azonos a tudománnyal.
Mind a kereszténység mind a tudomány politikai programmal rendelkezik.
Mindazon dolgokat, amelyekről itt beszélek, elnyomták, és még mindig ez történik, és ennek sok oka van. Amikor a kereszténység római ága nyugatra, Észak-Európába valamint ide, Közép-Európába, érkezett, politikai programjuk szerint leváltották a pogány samanisztikus vallást a római kereszténységre, melyben az egyház megszerezte a megváltás és minden vallási tevékenység monopóliumát. Azokban az országokban, ahol a nemesek és a királyok áttértek a kereszténységre, a vallás terén csak római katolikus pap működhetett. Az egyház nem tűrt semmiféle versenytársat, és demonizálta a kelta, germán és szláv népek helyi istenségeit és természeti szellemeit. Legtöbb esetben a tudás elveszett, mivel megszüntették vagy elnyomták a régi vallás központjait, és azok többnyire már csak a néphagyományban éltek tovább. Később, a XV. és XVI. században elítélték és boszorkányként megégették azokat a sámánokat és javasokat, akik még megmaradtak. Így tehát ez a kultúra elveszett.
Ugyanakkor létezett egy ezoterikus hagyomány, amely különböző szövegfordítások, majd később Bizáncon keresztül érkező görög nyelvű szövegek alapján alakult ki Spanyolországban.
Ez az ezoterikus hagyomány egészen uralkodó jelleget öltött a XV-XVI. században. De később a Németországban és Franciaországban dúló, katolikusok és protestánsok között zajló harcok, az angol polgárháborúk és Németországban a 3O éves háború következtében, ami különösen pusztító volt, ez az ezoterikus hagyomány felőrlődött. Mind a katolikus, mind a protestáns egyház közreműködött ebben, mivel spirituális világ-monopóliumukat ki akarták teljesíteni.
Másrészt a földbirtokos arisztokrácia lassan kiábrándult a társadalom vallási alapjának minőségéből és a racionális gondolkodást és a tudományt tette meg a nyugati civilizáció új alapjául. Mindez a XVII. században kezdődött és a XVIII. századra racionalizmussá, materializmussá és a természet mechanikus szemléletévé dagadt. Mivel ez az új tudomány sikeres technológiákat hozott létre és csodálatos gépeket, amelyek uralják a természetet, jólétet és virágzást eredményeznek, mindez sokkal többet nyomott a latba a vallás pozícióinak aláásásában, mint egy filozófiai ellenérv. Ez a folyamat táplálta a szcientizmust.
A tudomány gyakorlata önmagában azt jelenti, hogy megfigyeléseink alapján hipotéziseket állítunk fel és kísérleteket végzünk a laboratóriumokban, aztán építünk erre a megszerzett ismeretre. A szcientizmus viszont veszi ezen információ egy részét, azután azt filozófiai dogmává alakítja, mint például: minden, ami létezik, anyag, az anyagon kívül semmi sem létezik, a szellem, tudat, lélek csupán illúziók, az emberi lény pusztán egy gépezet, mint ahogy a természet is az, és ugyanúgy, mint a többi gép, ez is fokozatosan lepusztul.
A XIX. század végére ez a szemlélet eléggé nyomasztóvá lett az emberek számára, és különböző reakciókat váltott ki, ami ma is jelen van. A napjainkban tapasztalható fundamentalizmus jelensége sok szempontból a modern világnézet elleni reakció. Az elmúlt 4OO év alatt a kereszténységnek és a júdaizmusnak volt ideje tisztázni kapcsolatát a szcientizmussal, de az iszlám a jelen korban szembesül vele, és láthatjuk, hogy ez a szembesülés robbanásig feszült helyzethez vezet. Más spirituális irányzatok, mint a hinduizmus, buddhizmus, dzsainizmus, konfucianizmus és taoizmus szintén szembesült a modernista életfelfogással, és mindegyik a maga módján próbál alkalmazkodni hozzá. Mivel gyakorló buddhista vagyok, inkább a buddhista kilátások érdekelnek, ugyanakkor részese vagyok egy vallásközi dialógus folyamatának, és azt gondolom, hogy a buddhizmus és a kereszténység között kialakuló párbeszéd igen gyümölcsöző és eredményes, valamint az az újkeletű kapcsolat is, ami a buddhizmus és a tudomány között kezd kialakulni.
A tudomány régi modellje, ami Isaac Newton mechanisztikus univerzumából nőtt ki, fokozatosan szétesett a XX. században Einstein relativitáselmélete és a kvantumfizika révén. Mostanra bizonytalanná vált, mi is valójában az anyag. Ha azt találod mondani, hogy csak az anyag létezik, nem lehet tudni, miről is beszélsz, hiszen a modern fizika képtelen rábukkanni a végső részecskére. Most már a kvarkoknál és az atom alatti részecskéknél tartunk, valamint a szuperhúroknál. Ezek a szuperhúrok egydimenziós rezgések a térben és végtére is megérkezünk az üres térhez, amiről a buddhisták beszélnek.
Egyébként a buddhizmus és a tudomány dialógusának leginkább gyümölcsöző ága nem a modern fizika, hanem a modern pszichológia továbbfejlődése, melyet kognitív tudománynak, illetve neurotudománynak ismerünk.
A tudományok ezen ágával foglakozó tudósok és Őszentsége, a XIV. Dalai Láma között igen érdekes találkozások és beszélgetések zajlottak az elmúlt tíz év során. Mindez nagyon gyümölcsöző, mivel a buddhizmus a legtöbb spirituális irányzathoz viszonyítva, nagyon eltérően közelít a tudathoz és a tudat természetéhez, így sok területen képes ez a dialógus értékes összefüggéseket létrehozni civilizációnk számára. Habár a vallás a modern időkben nehezen tud bizalmat kelteni a világ teremtésének történetével és a mennyekben uralkodó Atyaistennel, lehet, hogy mégis sikerül a hagyományos vallásnak értelmet adnia az emberi létezésnek, létezésünknek ezen a bolygón. Ez az, amit a tudomány nem tud megtenni. Nem lehet elég azt mondani az embernek, hogy húsból készült gép vagy, az agyad szintén húsból való számítógép, és hogy mindannyian majmok voltunk millió évekkel ezelőtt. Az életnek ennél mélyebb jelentősége van.
Ezt a jelentést közvetítették számunkra a múltban a különböző vallások, melyek elkülönültek egymástól. Ám most az európai kolonializmust követően, annak lezárultával és a globalizáció növekedése után a világon kultúráink egyre szorosabb kapcsolatba kerülnek egymással, és párbeszédbe kezdenek. Leomlottak a falak kelet és nyugat, észak és dél között, közelítünk egymáshoz, és lassan egyetlen világcivilizáció részesei vagyunk.
Civilizációnk különböző tényezői, mint a kereszténység és a tudomány kapcsolatba lépnek az ázsiai civilizáció különböző tényezőivel, például a buddhizmussal, és ez korunkban nagyon pozitív jelenség. Természetesen sok minden összezavarodik attól, hogy régi hagyományok és régi struktúrák széthullanak, és kaotikus helyzetet teremt az is, hogy mindezt populáris kereskedelmi TV-kultúrával akarjuk felcserélni.
H.T.: Ön beszélt Közép-Ázsia és Zsang Zsung kultúrájának samanizmusáról. Lehetett kapcsolat ezen kultúrák és a magyarok ősei között?
J.M.R.: Ahogy én tudom, a magyarok Közép-Ázsiából érkeztek ide, tehát vannak közép-ázsiai kapcsolataik.
Fontos tudni, hogy a samanizmus nem vallás, hanem olyan funkció, pszichikai technológia, ami a valláson, kultúrán belül létezik. A samanizmust minden közép-ázsiai nép gyakorolta, beleértve az ősmagyarokat és a tibetieket is. Zsang Zsung területe Tibet észak-nyugati részén fekszik. A VIII. század előtt független királyság volt saját vallással és kultúrával, valamint saját nyelvvel. Egészen biztosan kapcsolatban állt Közép-Ázsia népeivel, erre utalások vannak a bönpo hagyomány ősi szövegeiben, amely szövegekből dolgoztam és fordítottam is. Nyugat-Tibetben is találtak olyan vésett köveket, amelyeknek motívumai erősen hasonlítottak a szkíta műveltségben fellelhető leletekre. Azt gondolom, szoros kapcsolat volt Zsang Zsung és a Kusán birodalom között, amely Krisztus ideje körül alakult ki Közép-Ázsiában. A Kusán birodalom nemcsak India, Pakisztán és Afganisztán egyes részeit, hanem Közép-Ázsia országait, Tadzsikisztánt és Üzbegisztánt is magába foglalta. A Kusán birodalomban sokféle vallás létezett, de túlnyomó többségében a buddhista hagyomány terjedt el.
A buddhizmus ide már a nagyon korai időkben megérkezett. Valójában arra is van bizonyíték, hogy Buddha maga is szkíta eredetű volt, akiket shaka névvel illettek, mivel Indiában a szkítákat shaká-knak hívták. A legenda szerint Buddha találkozott Szkítiából (Afganisztán bizonyos része) érkező kereskedőkkel és értette a nyelvüket.
Vannak történelem előtti, buddhákról szóló legendák, akik nem csak Indiában, hanem a történelem előtti Közép-Ázsiában éltek. A buddhizmusnak igen szoros kapcsolata volt Közép-Ázsiával.
Kőbe vésett írások szólnak görög és indiai nyelven egy buddhista uralkodóról Afganisztánban. Azok a görögök, akik a Perzsa Birodalom határán, Baktriában, Észak-Afganisztánban éltek, főként buddhisták voltak, és ők alkották meg azokat az első Buddha-szobrokat, amelyek a görög napistenre, Apollóra hasonlítottak.
Afganisztánban, Közép-Ázsiában és általában Észak-Indiában fejlődött ki először a Mahájána Buddhizmus, később a Vadzsrajána és a Buddhista Tantrák, végül a Dzogcsen.
Engem különösen ezen területek vallási és spirituális fejlődése érdekelt. Természetesen a buddhista kultúra a samanisztikus kultúra alaptalajából fejlődött ki. A tibeti kultúra mélyen Közép-Ázsia termékeny samanisztikus kultúrájának talajában gyökerezik.
A samanizmus itt sohasem tűnt el, hanem beletagozódott a tibeti buddhizmusba.
Az ezen buddhizmus előtti tibeti kultúra egyik neve Bön vagy Phön. Ez az elnevezés sokkal többet jelöl, mint a samanizmus gyakorlata, sokkal inkább Zsang Zsung országának vallását jelenti, ahol már birtokolták a Buddha magas tanításait, nevezetesen a Szutrát, Tantrát és Dzogcsent.
Így az ősi tanításokat a Bön négy kapujára osztották: Samanizmus, Szutra, Tantra, Dzogcsen.
Ezeket a samanisztikus gyökereket megtalálhatjuk az ősmagyaroknál, is nem csak a tibetieknél. Így a Közép-Ázsiából eredő buddhizmus és a tibeti kultúra tanulmányozásával a magyarok felfedezhetik saját spirituális gyökereiket, ugyanúgy, ahogy a karmikus kapcsolat révén Kőrösi Csoma Sándor tudományosan megalapozta a tibeti kultúra kutatását, a tibetológiát. Talán karmája vezette keletre, Ladakba, ahol találkozott a tibeti buddhizmussal, és tudományosan vizsgálni kezdte elsőként a nyugatiak között. Igen, azt hiszem ezen a téren vannak összefüggések.
H.T.: Mind a szutrikus mind a tantrikus tanítások állítják, hogy az előkészítő gyakorlatok alapozása nélkül nehéz hozzáférni a magasabb szintek megvalósításához. Az a veszély is fennáll, hogy bajba kerül az ember, és még jobban összezavarodik a tudata. Miért gondolja, hogy ez az idő megfelelő a Dzogcsen tanítására, amely a legmagasabb szintű tanítás?
J.M.R.: Én a két régi iskola, a Nyingmapa és Bön szemlélete szerint beszélek. Ha más iskolák lámáit kérdezzük, egészen mást hallunk.
A nyingmapák és a bönpók szerint Buddha tanítása három szinten szólal meg: Szutra, Tantra és Dzogcsen. A Szutra tanításai nem titkosak, Buddha nyilvános tanításait tartalmazzák olyan témákban mint filozófia, pszichológia és így tovább. Úgy halad az ember benne, hogy fogadalmakat tesz, elkötelezettséget vállal, kezdve a menedékvétellel, együttérzést és a megvilágosodás gondolatát fejleszti ki.
Második a Tantra szintje, amit nem szabad összekeverni a Dzogcsennel. Kapcsolódnak egymáshoz, de módszereik különbözőek. A Tantra beavatási rendszer. Mielőtt megkapnánk a tanítást és a gyakorlatot, beavatást kell kapnunk. Így csak a beavatottaknak szól.
Ugyanakkor széles körben adnak beavatásokat a tibeti lámák itt, nyugaton is. Nagyon is lehetséges, hogy a nyugatiak beavatásokat kapjanak ezekhez a gyakorlatokhoz. Titkosságát tekintve a kjerim, vagy vizualizációs gyakorlatok nem olyan titkosak, nem is különböznek más vallások hasonló gyakorlataitól, melyekben felidézzük az isteni formát, istenséget, angyalt, és akkor tapasztaljuk, hogy a spirituális energia, az áldás, a bölcsesség árad ebből az isteni formából belénk.
Azután a magasabb tantrákban ön-átalakítás történik, melynek során isteni formává alakulunk, hogy még közelebb kerüljünk azokhoz a képességekhez és bölcsességekhez, melyeket a felidézett archetipikus minőség képvisel. Ezt nyugodtan végezhetjük, ha megkaptuk a beavatást, a vizualizációt és az instrukciót hozzá.
Valamivel titkosabb szint a belső jógagyakorlatok szintje, amit tibetiül cá lung néven ismerünk. Ha nem eléggé jól ismered a gyakorlatokat, kárt okozhatsz magadban mind fizikailag, mind pszichikai energiád keringési rendszerében, mint amilyen a kundalíni. Ámbár nincs semmiféle veszély, ha megkaptad a megfelelő instrukciókat és azok szerint haladsz, de ezt például nem lehet pusztán könyvekből megtanulni.
Igaz, hogy a hatha jóga is ebből a hagyományból nőtt ki, de kiragadták eredeti spirituális környezetéből, és itt nyugaton főként fogyókúraként alkalmazzák. Lehet, hogy jobban érzed magad tőle és tényleg fogysz is, de magasabb spirituális célja van a hatha jógának és más jógáknak is, amelyeket megtartottak ezoterikus formában azok számára, akiket megfelelően beavattak és instrukciókkal elláttak.
A gyakorlatok egy másik fajtáját is meglehetősen titokban tartották: a védelmezők gyakorlatát.
Természetesen a modern tudomány el tudja fogadni a jógát, mivel visszaigazolást tud nyerni a testen végzett energiamérésekkel, még a kundalíni pszichikus hőjét is mérni tudják, valamint kiderítették azt is, hogy a meditációs gyakorlat aktiválja az agy bizonyos részeit és ezzel gyógyító folyamatok indulnak el.
Ám amikor a természeti szellemek és más nem látható lények témája kerül elő, az már elfogadhatatlan a nyugati kozmológiában immár 4OO éve.
Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy más, általunk, emberi lények által nem tapasztalt létsíkok nem léteznek, a tibetiek szerint a természet telis-tele van szellemlényekkel. Amikor a buddhizmus Tibetbe érkezett, ezeket a természeti szellemlényeket megszelídítették, és így magasabb szellemi tanítások védelmezőivé váltak. Ha a kereszténység hasonló módon járt volna el, tehát a régi pogány isteneket és szellemeket a keresztény tanítás védelmezésére térítették volna meg, megtartva őket az angyalokénál alacsonyabb, de az embereknél magasabb szinten, akkor még ma is láthatóan aktívabbak lennének itt Európában is.
Valójában néhol még mindig aktívak, például Írországban a régi pogány isteneket angyalokként ismerték el, akik leereszkedtek a mennyből, de mivel csak részben voltak lázadók, csak a Föld szintjéig estek, nem egészen a pokolig, ahol Lucifer és a többi lázadó angyal lakozik. Itt maradtak a Földön, a hegyekben laktak, és készek maradtak válaszolni az emberek által tett felajánlásokra, ahogyan nagyanyám mesélte. Sokkal tehetségesebbek az embereknél olyan ügyekben, mint például a megfelelő időben érkező eső előidézése, jó termés létrehozása, vagy a kiváló whisky készítése. Egészen a közelmúltig olyan lények, mint Dana istennő, meglehetősen aktívak voltak Írországban.
Ám amikor az angolok megérkeztek, ezt a szellem-világot nem találták használhatónak, így manapság nem lehet velük gyakran találkozni. Ez persze nem jelenti azt, hogy kevésbé valóságosak.
Létezik tehát egy folyamat, melynek révén harmonikus kapcsolatot lehet létrehozni az embervilág létsíkja és a természeti környezet szellemlényeinek létsíkja között. Ez a folyamat a természet iránti ökológiai hozzáállást fejleszti, mivel megszemélyesedik, és így párbeszédet kezdhetünk vele.
Ez nagyon fontos a tibeti buddhizmusban is, de általában ez az, amit rendkívül titokban tartottak, és a lámák nem nagyon beszélnek róla nyugaton sem, de a gyakorlatokat azért elvégzik saját maguk részére. Tehát ez a titkosság másik területe.
A harmadikat a Dzogcsen tanítások szintjén találjuk. Ez titkos volt Tibetben számos ok miatt. Az első ezek közül az, hogy csak azután kapott a gyakorló ebben a témában tanítást, ha már elvégezte és megvalósította a tantrikus transzformációs gyakorlatok valamelyikét, amit szádaná-nak hívnak. A szádana gyakorlata révén a gyakorló belép a kontempláció, vagy szamádhi állapotába, és tapasztalatot szerez.
Ez azonban csak akkor érvényes, ha a Dzogcsent a Tantra összefüggésében adják át, amikor is követni kell a beavatás útját. A Dzogcsent azonban külön is lehet gyakorolni, amikor nem a beavatás révén jutunk el a gyakorlatig, hanem a tudatunk természetébe való közvetlen bevezetés által.
A Tantra rendszerében, ahogy azt mi nyugaton ismerjük, van előkészítő gyakorlat, vagy ngöndro, amely a százezer leborulással kezdődik, vannak gyakorlatok az elhomályosulások megtisztítására, jó karma gyűjtésére, és aztán a guru-jóga felépítésére, ami általában eléggé szektás természetű. A ngöndro, vagy előkészítő gyakorlat a tantrikus rendszer sajátja, nem a Dzogcsené.
A Dzogcsen más előkészítő gyakorlatot használ, melyet rushen-nek hívunk. Ez a rushen készít fel a közvetlen bevezetésre. Az egyetlen út a tudat természetének megismeréséhez a tudaton keresztül vezet. Ezért először ki kell deríteni, mi is a tudat. Ezen gyakorlatok során szembesülünk saját tudatunkkal. Ez olyan, mintha szembenéznénk magunkkal a tükörben. Ez az előkészület szükséges a Dzogcsenben.
A közvetlen bevezetés során felmutatnak neked valamit, aminek előtte nem voltál tudatában. A tudat természete mindig jelen van, akár feismered, akár nem. Olyan, mint a nap az égen. Mindig ott van, ha nem lenne, semmit sem láthatnánk. A tudat természete nélkül a világon semminek sem lehetnénk tudatában, nem lenne tudatosság sehol sem az univerzumban.
Ha a Szutra rendszerében fogalmazunk, buddha-természetről beszélünk, ám a Dzogcsenben azt mondjuk, szemnyi, vagyis a tudat természete. Hol van a buddha-természet azonnali tapasztalásunk vonatkozásában? Ott van, ahol a tudat természete, azaz az éber tudatosság képességeként. Ezt különösen a közvetlen bevezetés viszonylatában különböző példák illusztrálják: a tudat természete olyan, mint a tükör, és a tükörnek megvan az a képessége, hogy mindent tükröz, amit elé tesznek, legyen az szép vagy csúnya, jó vagy rossz, világos vagy sötét. Bármit tesznek is elé, bármit tükrözzön is vissza, semmilyen módon nem változtatja meg a saját tükör-természetét. Ugyanígy működik a tudat természete is, bárminek tudatába kerül, ami felmerül a tudatban ebben az életben, vagy bármelyik másikban. Ám ezek a jelenségek semmiféleképpen nem módosítják vagy változtatják meg a buddha-természetet, vagyis a tudat természetét. Ebben a közvetlen bevezetésben mindenféle példázattal élnek, mivel ha nem tennék, sokféle félreértés merülhetne fel. Mégis, ha gyakorolni kezdjük, nem lehetnek olyan veszélyes következményei, mint a rosszul végzett belső jógának, a cá-lung-nak, vagy mint a helytelenül alkalmazott védelmező gyakorlatoknak. Inkább csak annyi történik, hogy félreértésünk miatt nem értjük meg, miről beszél a Dzogcsen. A Dzogcsen nem egy megváltoztatott tudatállapot csupán, mint ahogy az a sámánizmusban jelen van, vagy mint erős alkoholizálás vagy hasis-szívás után érzünk. Ezek mind tapasztalások. Lehet, hogy jól felszökik az adrenalin-szintünk motorozás után, de ez nem hasonlítható a Dzogcsen kontemplációhoz, vagy ahhoz, amit a tudat természetén értünk. A tudat természete mindezen tapasztalatok fölött van, és mindegyikük csak a vele való összefüggésben jelenhet meg, matrix számukra, ugyanúgy, mint ahogy a tükör is fölötte áll minden tükröződésnek, amely benne megjelenik. Az egyetlen veszély a Dzogcsenben, hogy félreértjük, és hamis elképzelések alapján indokoljuk vele a társadalomban mutatott otromba magatartásunkat. Amikor azt mondjuk, a tudat természete fölötte áll az ok-okozat, a karma törvényének, akkor ez nem azt jelenti, hogy ürügyként használható a kábítószerezéshez, vagy ahhoz, hogy felelőtlenül és gorombán viselkedjünk, mivel nem mentesülünk a karmától pusztán azzal, hogy azt gondoljuk, Dzogcsent gyakorlunk. Például, ha valaki azt mondja: „Ó, én Dzogcsen-gyakorló vagyok és a tudat természetében időzöm az idő nagy részében”, akkor biztosra vehetjük, hogy nem a tudat természetében van, mivel gondolkodik és szóvá is teszi azt. A gondolkodás, a fecsegés a tudat funkciói, és nem a tudat természetéé. Az egyetlen mód, hogy a tudat természetébe jussunk, a kontempláció gyakorlata, ami a tudat funkciói fölé visz minket. Ha a tudat természetében időzünk, azaz a tükör a létmódunk és a kontempláció állapotában vagyunk, csupán akkor mentesülünk a karmától. Máskülönben bármit csinálunk, mindennapi életünkben karmát generálunk, még akkor is, ha azt képzeljük, Dzogcsen-gyakorlók vagyunk. Amikor gondolkozunk felőle, nem vagyunk a Dzogcsenben, hanem csupán az illúzióink és a gondolataink tartanak fogva minket.
Tehát igencsak lehetséges, hogy téves az elképzelésünk a Dzogcsenről, visszaélünk a használatával, például úgy, hogy rossz magatartáshoz ürügyül, vagy pénzszerzésre használjuk, mint az Egyesült Államokban, ahol a Dzogcsent ugyanúgy kiárusítják, mint minden mást.
H.T.: Amikor Őszentsége, a XIV. Dalai Láma legutóbb Magyarországra látogatott, egy tanítás során azt mondta, hogy nekünk magyaroknak meg kell találnunk a magyar buddhizmust. A buddhimus képes különböző spirituális elemeket asszimilálni és nekünk magyaroknak is megvan a magunk spiritualitása. Vajon ebben az irányban érdemes fejlődnünk?
J.M.R.: Ha a buddhizmusról történeti szempontból beszélünk, akkor a történet 25OO évvel ezelőtt kezdődött Sakjamuni Buddhával Észak-Indiában, és ebben a kultúrában létezett évszázadokon át. Aztán később erről a behatárolt területről eljutott Dél-Indiába, aztán észak-nyugatra az irániul beszélő népekhez Közép-Ázsiába, később Tibetbe, ennek előtte pedig Kínába és Japánba. A buddhizmus bárhol is jelent meg, összeolvadt a helyi kultúrával és azt a formáját alakította ki, amely harmóniában volt az ott lévő kulturális körülményekkel. Ugyanez történt nyugaton. A nyugatiak nyugatiak, a magyarok magyarok, és nem vagyunk tibetiek. Ha a tibeti buddhizmus érdekel bennünket, akkor csak a tibeti buddhizmust tartjuk érvényesnek pédául a kínai vagy a japán buddhizmus ellenében. Ám nem kéne korlátozódni csupán a tibeti buddhizmusra. A Zen buddhizmus is nagyon népszerű lett nyugaton, és ez nagyon hasznos. A Theravada buddhizmus néhány aspektusa, mint a Vipassana meditáció szintén megjelent nyugaton, ugyanúgy, mint a tibeti buddhizmus néhány formája. Azt hiszem, hogy a buddhista hagyományok nagyon jól együtt tudnak működni, és ezek összessége alkotja a buddhizmus egész testét, de mindez együtt nagyon sok, és nem kell mindegyiket követni. Válasszuk azt, ami legjobban működik számunkra, és amivel karmikus kapcsolatunk van!
Én például sokat dolgozom a tibeti buddhizmus Nyingmapa, Kagyüpa és Bönpo hagyományaival, bár ugyanúgy tisztelem a Szakjapa és Gelugpa iskolákat is, valamint a Csan és Theraváda buddhizmust, de gyakorlataim túlnyomó része a fent említett három tibeti hagyományból kerül ki. Bárki bármit gyakorol, az nagyszerű, legyen az Zen vagy Vipassana meditáció. Mindenképpen kiváló. Magam részéről a buddhizmus nyitott szemléletére törekszem, amellyel párbeszédet lehet kezdeni más vallásokkal, mint a kereszténység vagy a júdaizmus, és talán a jövőben az iszlám is. Ezzel a szemlélettel az egymás iránti kölcsönös megértésre és tiszteletre tehetünk szert.
Igen, a buddhizmus eljutott nyugatra, és integrálódik az itteni társadalmakban, ahogyan ez meg fog történni Magyarországon és másutt is. De azt nem hiszem, hogy nyugaton mindenütt ugyanaz a buddhizmus fog kialakulni. Mondok egy példát. A nyugaton megjelenő buddhizmussal Amerikában akkor találkoztam, mikor visszajöttem Indiából, és volt összehasonlítási alapom. Az volt a helyzet, hogy nekem sokkal jobban tetszett az a tibeti buddhizmus, amit a tibetiek Indiában gyakoroltak. Tudnunk kell, hogy az angol ajkú buddhisták Nagy-Britanniában és Amerikában nehézségekkel küzdenek a tibeti buddhizmus néhány sajátsága miatt, és ez protestáns kultúrájukra vezethető vissza. A római katolikus és az ortodox gyakorlattal ellentétben a protestánsok nem végeznek látványos szertartásokat, hanem többnyire szóval tanítanak. A vasárnapi istentisztelet a szentbeszédre épül. A legszakrálisabb tárgy nem Jézus a kereszten, hanem a Biblia, ami egy könyv, szavak. Tehát a protestáns vallás a szóban gyökerezik, nincsenek szobrok, képek, kevés a szertartás. Amikor a tibeti buddhizmus gyakorlatára kerül sor, melyben sok a vizualizáció és a szertartás, a protestánsok számára ez nagyon nehezen dolgozható fel.
A buddhizmus ezen formája nehezen válik népszerűvé Amerikában és Nagy-Britanniában. Nekik valamiféle protestánsabb buddhizmus lenne megfelelő.
Egészen más a helyzet Franciaországban, ahol az emberek katolikus háttérrel és kelta ősökkel rendelkeznek. Még Észak- és Dél-Németország buddhista közösségei között is tapasztaltam különbségeket.
Mikor a buddhizmus teljesen integrálódni fog itt nyugaton, különböző helyeken más és más formát ölt majd. Különbségek lesznek attól függően, milyen speciális gyakorlatok és tanítások állnak közelebb bizonyos kultúrákhoz.
Például ha a magyarokhoz a samanisztikus, táltos szellem áll közelebb, ahogyan az angolszászokhoz nem, akkor ez meg fog mutatkozni buddhista gyakorlatukban. Ugyanez történt a régi időkben Kínában és Japánban is, ahol a buddhizmus megannyi arculatát lelhetjük fel.
H.T.: Hogyan értelmezhetjük Jézus tanításait és személyiségét Dzogcsen megközelítésben?
J.M.R.: Nos, nekem vannak feltevéseim arról, hogy Jézusnak lehettek kapcsolatai az indiai buddhizmussal, nem Palesztínában és nem is Indiába tett látogatás révén. Zsidó források elmondják, hogy Jézus Alexandriába ment, azt pedig más forrásokból tudjuk, hogy egy buddhista uralkodó hétszáz évvel azelőtt buddhista szerzeteseket delegált a négy nagy nyugati királyhoz, köztük II. Ptolemaioszhoz Egyiptomba. Ezek a szerzetesek megérkeztek, és megalapították kolostorukat Alexandriától délre egy tó partján.
Bár nincs Buddháról említés a kiterjedt görög anyagban egészen a II. századig, amikor is alexandriai Clement megalapította az első keresztény iskolákat Alexandriában. Ő beszél bizonyos indiai kereskedőkről, akik Buddhát imádják.
Ezen kívül korábbi iratokban említenek olyan embereket, akik nőtlenek, kolostorban élnek, gyógyítanak és filozófiát tanítanak. Ez főleg két zsidó író forrásaiból ismert, alexandriai Philontól és a történész Josephustól. Görögül a fent említett szerzeteseket teraputai-nak nevezték, amely szó később a gyógyító jelentést vette fel. Ezekben a korai időkben azonban idegen szónak tűnik a görögben, nincs görög gyökere és gyaníthatóan az indiai Theravada szóból származik.
Úgy gondolom, hogy a gyógyító és filozófiát tanító nőtlen szerzetesek közösségét indiai buddhisták hozták létre, és teraputai-nak hívták őket. Szoros kapcsolatban voltak Alexandria zsidó közösségeivel, akik szintén külföldiek voltak, és nyitottak különböző eszmékre, mivel a júdaizmus akkoriban sokkal szélesebb hitéleti és gyakorlási spektrummal rendelkezett, mint manapság.
Tehát sokféle hatás keveredhetett a zsidó közösségekben Alexandriában.
Énok első könyvét Krisztus előtt írták, és utalnak rá az Új-Testamentumban is. Ez a könyv egyébként a legértékesebb az összes holt-tengeri tekercs közül. Tudjuk, hogy Jézus ismerte ezt a könyvet.
Ez a könyv mutatja a legtöbb buddhista jellegzetességet a zsidó szentiratok közül, mivel a megvilágosodás története. Egy ősi királyról, Énokról szól, aki a mennyekbe emelkedik és eléri a megvilágosodást, megvilágosodott lénnyé válik, olyanná, akik az angyalok fölött helyezkednek el. Lehet, hogy ez az énoki vonal volt a kapcsolódási pont az Alexandriában élő indiai buddhisták és zsidók között.
Ezután nézzük Jézus tényleges tanításait, amelyek a bölcsesség szavai. Nem a későbbi keresztény egyház Jézusát, hanem Jézust, a bölcsesség-tanítót, aki azt tanítja, hogyan éljünk ezen a világon, hogy megvalósítsuk földi királyságát mindennapi életünkben. Jézus sok példabeszéde a bölcsesség-hagyományhoz tartozik, és nagyon hasonló Buddha beszédeihez a Dhammapádá-ban. Ez a Jézus a bölcsesség-tanító, nem a Földre alászállt Isten, akit feláldoztak, hogy megszabadítsa a holtakat stb. Ez a tanító Jézus az, aki ámulatba ejt engem.
Ezek a példabeszédek az evangéliumok legrégibb részei, és mivel ezeket a tanításokat arameus nyelvből fordították görögre, belevették őket a későbbi evangéliumokba is, amelyeket több évtizeddel később írtak, mint ahogy Krisztus élt.
Sok szoros kapcsolatot látok Jézus eredeti tanításai és Buddha tanításai között. Így nekem nem esik nehezemre úgy beszélni Jézusról, mint bódhiszattváról. Ő valóban a nyugaton tanító bölcsesség-tanítók egyike.
H.T.: A Dzogcsen tanítások azt mondják, hogy bármi jelenik is meg előttünk, annak végső igazsága a tudat természetében van. A cselekvés pillanatában mi dönti el, hogy a cselekedet saját vagy mások fejlődését szolgálja?
J.M.R.: Akkor, amikor döntést hozunk, gondolkodunk, és nem tartózkodunk a tudat természetében – ez a tudat funkciója. Ennek semmi köze nincs a megvilágosodottsághoz.
A megvilágosodott lény, mint a Buddha, a tudat természetében időzik folyamatosan, és nem gondolkodik. Megnyilvánulása annak, amit tibetiül jesé-nek hívunk, az őseredeti tudatosságnak, és ezen jese rendelkezik aktivitással. Öt jese, azaz őseredeti tudatosság van a Tantrában és a Dzogcsenben.
Tehát a Buddha, mint megvilágosodott lény nem hoz döntéseket. A Buddha pontosan és világosan tudja, mi történik és tudatossága, ami egyben aktivitása, nem más, mint teljes együttérzés. Nem vagyunk a megvilágosodás állapotában, ezért kissé vezetésre, vizsgálódásra, pradzsnyára azaz megkülönböztető bölcsességre van szükségünk, hogy lássuk, mire megy ki a tett.
Nos, ha megkérdezed, ki, vagy mi hozza a döntést, a válaszhoz leülsz, meditálsz, megkeresed ezt a tudatot, mely tudatos, megkeresed a döntéshozót. Mit találsz? Ez az a kérdés, amit a Dzogcsen felvet.
H.T.: Hogyan tud a spirituális ösvényt – különösen a Dzogcsent követő - gyakorló társadalomban létezni, ha nem mond le a világról és nem távozik fizikailag is? Könnyen antiszociális személyiséggé válhat.
J.M.R.: Itt kategóriákat kell újból tisztázni. Említettük már, hogy a tanításnak három szintje van: Szutra, Tantra és Dzogcsen. A lemondás a Szutra tanításaihoz tartozik. A szerzetes fogadalmai, felszentelése a Szutra rendszer része és módszere. A lemondás lényege: eltávozni a világból, föladni a vágyakat, a ragaszkodást, a negatív érzelmeket, az egóhoz való ragaszkodást stb. Ez egy érvényes spirituális módszer. A Dzogcsenben nincs miről lemondani és nincsenek korlátai. Használhatja a Szutra rendszer bármelyik módszerét, bármilyen meditációt.
Dzogcsen-gyakorlóként lehetsz szerzetes vagy nem. Nem tartozik a lényeghez. A szerzetes életformája a Szutra rendszerhez tartozik, nem a Dzogcsen lényegéhez. A Dzogcsen nem kéri tőled, hogy hagyd el a világot.
A Tantra módszere megint más. A Tantra az energia dimenziójával dolgozik. A transzformáció útja. Energia-dimenziónk egyik aspektusa a víziónk. A Tantrában a víziónkat alakítjuk át folyamatosan, azt, ahogyan a világot tekintjük. Átalakítjuk tisztátalan karmikus víziónkat, ami az, ahogyan a világ számunkra elhomályosult, közönséges érző lények számára megjelenik, a tudat tiszta archetípusaivá, tiszta vízióvá, ahol a világot fenséges mandalának, az élőlényeket pedig megvilágosodott lényeknek látjuk. Ez a transzformációs energia és az átalakítás módszere, de nem a Dzogcsené.
Ahhoz, hogy Dzogcsent gyakoroljunk, nem kell visszavonulni, elhagyni a világot. Megteheted, ha hasznosnak találod, de ha nem, nem szükséges. Más oldalról tekintve nem szükséges kifinomult tantrikus szertartásokat és vizualizációkat végezni, csak ha hasznosnak találod. A Dzogcsen nem fokozatos út, ahol lépésről lépésre lehet csak haladni. Nem olyan, mint az állami iskolarendszer, ahol minden osztályt ki kell járni, egyiket a másik után, és végül a 12. osztály elvégzése után végre Dzogcsent gyakorolhatsz. Nem így megy, és nem is így tanítják.
Amikor a Dzogcsent tanítják, akkor rögtön elmondják a lényegét, legmagasabb princípiumait. Ha a hallgatóság nem érti meg, mivel még nem érte el a spirituális érettség és fejlődés megfelelő szintjét, akkor lejjebb viszik egy szinttel. Az évek során a mester újra és újra lejjebb viszi szükség szerint, míg végül mindenki leborulásokat végez. Még nem értek meg a megértéshez. Nem mindenki egyforma. Mindegyikünknek megvan a személyes karmikus öröksége és megértése, ami előző életek révén alakult ki. Nem ugyanarról a szintről indulunk. Néhány ember számára szerzetessé vagy szerzetesnővé válni igen hasznos, sőt szükséges lehet, mások számára egyáltalán nem. Mindegyikünknek meg kell találnia, hol tart a spirituális folyamatban.
Lehet erős egód, és mondhatod, hogy természetesen fejlett spirituális személy vagy, és a csúcson, a Dzogcsennel és Mahámudrával kezded. Nos, hamarosan rájössz, nincs meg a kapacitásod hozzá. Szívod a szert, mint a drogot, de tönkreteszed magad, és még csak nem is jössz rá, míg a bardó-ba nem jutsz, akkor pedig túl késő a hiba kijavításához.
Így tehát a Dzogcsen-gyakorlónak nem kell a lemondás vagy a vízió átalakításának gyakorlatát végezni. Ez az, amiért a Dzogcsenben nyitott szemmel meditálunk, ugyanakkor tantrikus gyakorlat közben lecsukjuk a szemünket, mivel úgy könnyebb vizualizálni.
Bármi jelenik is meg a Dzogcsenben, az nem más, mint a tudat természetének saját természete, tökéletesen megfelelő, ön-tökéletes. Nem kell megváltoztatnunk, csupán tudatában maradnunk és együttműködnünk vele. Ha tudatossággal együttműködünk vele, bármi kel fel, magától megszabadul. Ahelyett, hogy elnyomnánk vagy elutasítanánk valamit, rossznak minősítve, ahelyett, hogy ellenszert alkalmaznánk, ahogy ezt a szutrikus meditációban tesszük, ahelyett, hogy fognánk ezt az energiát és istenséggé alakítanánk, mint a tantrikus meditációban, a Dzogcsenben a módszer az ön-felszabadítás. Bármi merül fel, tökéletesen rendben van, ahogy van, csupán lazítanunk kell. Ha nem teszünk ellene semmit, nem gondolunk rá, nem ítéljük jónak vagy rossznak, hagyjuk, hogy legyen a maga dimenziójában, felszabadítja önmagát, visszaolvad a tudat természetének hatalmas nyitott terébe, ugyanúgy, ahogy a felhők is feloszlanak a hatalmas tiszta égbolton, és láthatjuk a napot és a kék eget.
Mindezt megtapasztalhatjuk, de nem juthatunk hozzá magyarázatok, illetve könyvek olvasása által. Ezért magától titkos a Dzogcsen. Még akkor is az, ha kiterjedt és bő magyarázatot kapsz felőle, az még nem tapasztalat, így ha nem tapasztalod meg a Rigpát, ha nem tapasztalod meg a tudat természetét, nem tudod, mi az, így minden más csak blabla, sok-sok felesleges szó és fogalom marad. A Dzogcsen a fogalmak és a szavak fölött áll.
A másik ok, ami miatt a Dzogcsen titkos volt Tibetben, a kontempláció állapota, azaz a Dzogcsen, mely az ok-okozat, a karma fölött áll. Az a mód, ahogy a tudatunk általában működik, az karma, ok és okozat. Ugyanúgy, ahogy a tükör a különböző tükörképek fölött áll, a tudat természete, ami a Dzogcsen, a Nagy Tökéletesség igazi jelentése szintén fölötte áll az ok-okozat, a karma törvényének. Ha a tudat természetében, megvilágosodott Buddha-természetedben tartózkodsz, fölébe kerülsz az időnek és történésnek, a karmának és az okozatiságnak. Ám abban a pillanatban, mikor a tudatba visszaesel, újra a történetbe és az időbe, karmába és okozatiságba érkezel. Ezért mondjuk, hogy a Buddha tevékenysége megvilágosodott tevékenység, nem fogalmakból, döntésekből és ítéletekből származik, hanem a tiszta őseredeti tudatosságból. Ez a tudatosság nem passzív, hanem aktív, nincs különbség a Buddha éber tudatossága és cselekvése között.
Azért is titkos volt a Dzogcsen Tibetben, mert aláásta az okozatiság konvencionális felfogását, amely fenntartja a társadalom hatalmi struktúráját. Így a királyok nem akarják, hogy ismerjük a Dzogcsent, mivel ha valóban ismerjük és tapasztaljuk a Rigpát és a kontemplációt, nem vesszük többé komolyan a király hatalmát. Ezért ők szívesebben látnak bennünket feltételekhez kötött lényeknek a szamszárában, ami manapság azt jelenti, kedves kicsi fogyasztó maradsz, aki mindent megvesz, amit a televízió vagy a bevásárlóközpont reklámoz. Ezért akarják most is, hogy a Dzogcsen titkos maradjon. Ha tényleg megismered a Rigpát tapasztalatból, nem veszed a televíziót sem többé olyan komolyan.
H.T.: A tudat működése nyilván a világ sok más helyén is érdekelte az embereket. Léteznek-e még olyan tanítások szerte a világon amelyek a tudat természetével foglalkoznak, hasonlóan a Dzogcsenhez?
J.M.R.: Igen. Például, ha a Szutra, Tantra és Upadésa hármas rendszerét vesszük, ahol az Upadésa titkos szóbeli instrukciót jelent, tibeti összefüggésben a Dzogcsent és a Mahámudrát foglalja magába. A Dzogcsen Tibetben a két régi iskolától a Nyingmapa és a Bön hagyományból származik. Mindkét esetben ugyanarról a Dzogcsenről van szó. A bönpo iskola szerint a Dzogcsen Közép-Ázsiából ered.
Az új Tantra rendszerben a XI. századtól a Szakjapa és a Gelugpa iskolák Mahámudrát tanítanak. A Mahámudrá felfogása teljesen megegyezett a Dzogcsen szemd-ével, mivel mindkét esetben beszélnek a négy kontemplációról, a négy jógáról stb. Ez Gampópa Mahámudrája.
Létezik egy másik Mahámudrá is, amely szigorúan tantrikus, először transzformációs gyakorlatot kell végezni, feloszlatni a vizualizációt, hogy a kontempláció állapotába érjünk. Gampópa Mahámudrájában és Dzogcsenében ez nem szükséges, csak akkor, ha hasznosnak találod.
A Szutra hagyományban a Zent mint Upadésát tanítják. A legfontosabb különbség a Zen vagy Csan és a Dzogcsen között, hogy bár mindegyik ugyanarról a sunjatá-ról vagy ürességről beszél, de a Dzogcsen még nagy hangsúlyt fektet a tiszta világosságra is. Erről a Zen nem beszél, de biztos vagyok benne, hogy Zen-gyakorlók is megtapsztalják a tiszta világosságot.
A Vipassana meditáció gyakorlata burmai hagyomány, és szintén Upadésa abból a szempontból, hogy hangsúlyos a szmrti vagy figyelmes jelenlét, a samata vagy elnyugtatott tudat és a Vipassana vagy átható belátás. Mindez nagyon hasonló ahhoz a módhoz, ahogy a Dzogcsenben és a Mahámudrában mutatjuk be a gyakorlatokat.
Ha a buddhista hagyományon kívül tekintünk, találunk olyan hindu tanítókat, mint Mahásrí, aki nagyon közel áll a Dzogcsenhez atmavicsara módszerével. Krisnamurti, akivel volt szerencsém Delhiben találkozni évekkel ezelőtt, valójában Dzogcsent tanított. De találhatunk párhuzamokat a kasmíri Saivizmusban a hindu Tantrában és a kínai Taoizmusban is.
Ha nyugaton vizsgálódunk, sokan kutatják Eckhart mester, a híres misztikus munkáját. Az Egyesült Államokban pedig egyre bővül azok köre, akik Plotinos misztikus filozófiáját tanulmányozzák, és sok párhuzamot találnak tanításaiban a Dzogcsennel és a Madhjamaka filozófiával. Plotinos egyiptomi volt, és ugyanúgy, mint Jézusnak, lehettek történelmi kapcsolatai a buddhizmussal. Tanítójának, Amonius Sakka-nak indiai tanítói voltak, akik valószínűleg buddhisták lehettek.
Plotinos nagyon szeretett volna eljutni Indiába, hogy folytassa tanulmányait. Ezzel a szándékkal csatlakozott a római sereghez, de nem járt sikerrel, mert a sereg elvesztette a háborút, így Plotinos sohasem jutott el Indiába. Rómába ment, és ott tanított.
Még különösebb egy buddhista szerzetes felfedezése, aki Ausztráliában antropológiát tanult, és kutatást végzett bennszülött ausztráliai törzsek körében, kinn a sivatagban. Pontosan olyan vízió-gyakorlatokat talált hagyományukban, mint amilyeneket a tibeti Dzogcsen Tögál tartalmaz, ami pedig nem lehet csupán samanisztikus megközelítés.
A fent említett gyakorlatokat nem nevezik Dzogcsennek, de megközelítésük nagyon hasonló lehet a világ más-más részeiben, illetve különböző történelmi időkben.
