Az orvosi rendelőt felkereső betegeknek ezután nem kell megvárni, amíg rongyosra lapozott kartonjukat előkeresik, elég odaadni a plasztiklapocskát, aminek leolvasása egyetlen pillanatig tart. A megvalósítás - nemcsak a technikai megoldás keresése, hanem az újra és újra fellángoló viták miatt - jó 13 évig tartott. A csip bevezetésével 24 millió kartoték válik feleslegessé a különböző rendelőkben, ambulanciákon, kórházakban.

Egyelőre az öröm nem teljes: a kártya ma még csak a biztosított nevét és biztosítási számát tartalmazza, hiányzik a vércsoport, az esetleges allergia, tartós betegség megjelölése, az illető eddigi kezelésének adatsora, hiányoznak a leletek, vizsgálati eredmények, felírt gyógyszerek. A magyarázat: az adatvédelem nem engedi. Ám a rendszerben benne van a lehetőség, s ha a beteg kéri, be is tárolják mindezeket az adatokat. Óriási lépés ez a korszerűbb, jobban áttekinthető, és ezáltal finanszírozhatóbb egészségügy felé - véli Christian Köck profeszszor, a HCC (Health Care Company) kórházi üzemvezetési társaság elnökségi tagja, aki egészségügyi közgazdaként osztrák, német, svájci kormányok tanácsadója volt. A szakember véleménye szerint a megfelelő információcsere feleslegessé teheti költséges vizsgálatok megismétlését, és ezáltal a gyógyítás és megelőzés feladatából nagyobb hányad juthat a szakorvosi hálózatnak. A kórházak ma még sok olyan feladatot vállalnak át kényszerűségből, amelyet egy jól kiépített ambuláns rendszer olcsóbban megoldhat - mondja. Ehhez kell egy egységes minőségmérési rendszer, amelybe behelyezve az egyes intézményeket, eldönthető, melyeket érdemes bevonni a közös gyógyítás körébe.

Arra a kérdésre, van-e realitása ilyen egységes minőségi mérce meghatározásának az egészségügyben, Köck Svájcot és Skandináviát említi példaként: ott működik ez a metodika. A maga részéről nemcsak tanúja, de résztvevője is volt (Svájcban) a rendszer bevezetésének. A professzor az egészségpolitika alapelvének tekinti, hogy az ellátás mindenki számára biztosított legyen - ennek azonban feltétele a finanszírozhatóság, amit a hatékonyság növelésével lehet minél jobban elérni.

Az ésszerűbb szervezésen túl előbb-utóbb el kell dönteni, mit kell az egészségügyi alapellátás keretében biztosítani, s melyek azok a teljesítmények, amelyek csak térítés ellenében juttathatók a páciensnek. Ausztriában és Németországban egyre több hozzájárulást igényel az egészségügy az érintettektől.

Magyarországon Köck nagyobb esélyt lát arra, hogy eleve hatékonyabb alapokra helyeződjék az egészségügy, mivel ott (csakúgy, mint Németország keleti tartományaiban) sok mindent alapjaitól kell felépíteni. A magyarországi helyzet ismerőjeként a professzor úgy véli, ott elsősorban infrastrukturális beruházásokra van szükség, az épületek felújítására, a megfelelő információáramlás megszervezésére. Ám eközben van mód elkerülni a régi EU-tagországokban elkövetett hibákat.

Az egészségügy mindig a közvélemény érdeklődésének központi témája, hiszen oly sok embert érint, annyi a szerzett tapasztalat és elvárás - mondja. A magyarországi kórház-privatizáció körüli vitákra utalva megalapozatlannak nevezi azt a fő aggályt, amely szerint a magánkórházak a szegényeket kizárják a gyógyításból. Érvelése szerint pénzügyileg a privát kórház nem a beteggel, hanem annak biztosítójával áll kapcsolatban.

A magyarországi tőkeigény óriási az egészségügyben, emiatt ésszerű a privatizáció, külföldi befektetőkkel - véli.

Az osztrák egészségügyi rendszer egyik zászlóshajója Bécs város Közkórháza - Egyetemi Klinikák