Félhomályban a Jövő

Még mindig titok, mi lesz a Jövő Háza tartalma. Csak azok tudhatják meg, akik pályáznak.

Annak ellenére, hogy az informatikai tárca december elejére ígéri a budai Millenáris Parkban kialakítandó Jövő Háza megnyitását, egyelőre nem igazán oszlik a homály az új intézmény körül. A "rendhagyó múzeum" tartalma például titok, a hivatalos indoklás szerint csak azok ismerhetik meg, akik pályáznak majd a megvalósításra, amire legalább egymilliárd forintot fordít az idén az állam.

A Jövő Házáról másfél éve alig lehet többet tudni, mint hogy újszerű lesz és nagyszabású, valamint hogy a modern technika és a sokrétű jövőkép lesz a központi témája. Tudható emellett, hogy - miként azt lapunknak tavaly decemberben a minisztérium illetékese nyilatkozta - az informatikai tárca 2003-ban és 2004-ben már mintegy félmilliárd forintot költött az előkészítésére. Az Index című internetes hírportál arról is beszámolt, hogy eddig mintegy 200 millió forintba került a tartalom kidolgozása; úgy tudni azonban, hogy Kerti Géza csapata, majd Wahorn András is anélkül távozott, hogy a kiállítási forgatókönyv megszületett volna.

Az újságírók a szerdai sajtótájékoztatón sem kaptak választ arra a kérdésre, hogy tulajdonképpen mit fog felvonultatni a Jövő Háza decemberben nyíló állandó kiállítása. Egy biztos: szeptemberben megnyitják a már évek óta működő Csodák Palotája itteni bemutatóját.

A továbbiakról annyi derült ki, hogy a minisztérium két nagy közbeszerzési eljárást indít. 800 millió forintot fordítanak tizenöt ("plusz-mínusz 25 százalék") kiállítási installáció telepítésére, szállítására és üzembe helyezésére, 200 millió forintból pedig Magyarországra hoznak három külföldi kiállítást. Ezek, valamint a korábban elvégzett munka nyomán megvalósuló saját tárlatok témája az informatika, a csillagászat és az űrkutatás lesz. Ennél közelebbit a jelek szerint csak azok a kiállításrendezők tudhatnak meg, akik indulnak a közbeszerzésen, és megvásárolják a pályázati anyagot.

Szabó Szergej, a Jövő Háza program igazgatója elmondta, hogy a tervek szerint május elején megkezdődik a Millenáris kiállítócsarnokainak korszerűsítése - ennek költségét korábban 1,2 milliárd forintban határozták meg a tárca képviselői. A programok finanszírozására 1,5 milliárdot fordítanak az idén, és a kormány a következő két évre is biztosította az üzemeltetés forrását - jelentette be Kovács Kálmán miniszter, utalva arra, hogy ezt többek között az A épület eladásából fedezik majd. Arról azonban, hogy ki vásárolta meg az irodaházat, a miniszter nem kívánt nyilatkozni. A tájékoztatón kiderült, hogy több mint 100 millió forintot fizetett az állam annak a két magáncégnek, amely társtulajdonosa volt a park ötödének. A privatizációkor úgy esett ugyanis, hogy a Millenárist átszelő utak az állam és a két cég osztatlan közös tulajdonába kerültek.

Kovács Kálmán
Kovács Kálmán
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.