A rendszerváltozás karakterét megváltoztatta 1989-ben a négyigenes népszavazás, amellyel az akkori SZDSZ és a Fidesz megakadályozta, hogy az "Antall-Pozsgay" paktum alapján a nép még az új parlament felállása előtt megválaszthassa köztársasági elnöknek - Pozsgay Imrét. Addig úgy festett, hogy lengyel mintájú, az előző rendszer vezetői számára finom politikai átmenet következhet Magyarországon, ehelyett a Pozsgay-totem ledőltével a szocialisták jó ideig szinte minden hatalmukat elveszítették.

1990 nyarán a négyigenes akarat szerint a parlament választott köztársasági elnököt, csakhogy ellenzékit, a szabad demokrata Göncz Árpádot. Cserébe az SZDSZ-MDF megállapodással létrejött az a közjogi berendezkedés, amely azóta is stabilan kiszolgálja a magyar demokráciát. Kétharmados törvények egyfelől, szinte kancellári erejű miniszterelnöki hatalom másfelől, a kettő között a köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság végzi el a hatalmi ágak közötti finomhangolást. Göncz Árpád a közvélemény rokonszenvével a háta mögött megvívta meccseit Antall Józseffel, az alkotmánybírákkal, a rendszer pedig beállt. Együtt a csekély jogkör és erős karakter - éppen arányos helyet biztosított az államfőnek, akit 1995-ben vita nélkül választottak újra.

Fordulatot hozott a 2000-es elnökválasztás. Bár a közbeszéd szerint a "leányfalui paktum" alapján Torgyán Józsefnek járt volna a poszt, mégsem ő lett az államfő. Pedig amikor eljött az idő, a kisgazdák közfelkiáltással kihirdették, hogy elnöküknél nincs kerekebb ember e világon. A Fidesz mégis úgy átvitte rajtuk is Mádl Ferencet, ahogy a koronát úsztatták Esztergomba és vissza: ellenállás nélkül. Ekkor derült ki, hogy mindezt Torgyánnal meg lehet tenni: máig ható következményként eltűntek a kisgazdák, és immár alig több mint egy párt van a jobboldalon.

Ahány köztársaságielnök-választás, annyi fontos politikai fordulat.

A jelenlegi koalíció mégsem kezeli történelmi súlyán az ügyet. Kezdődött tavaly februárban Medgyessy Péter, akkori kormányfő javaslatával, amely szerint coki a saját parlamenti többségnek, válasszon elnököt a nép. Az ilyet biztosan szereti is a nép, csak már nem emlékszik rá, mik voltak a közjogi javaslatok. Nem az új pártvezetés homályosította el őket: úgy futott neki a jelölési hajrának, hogy fogalma nincs róla, merre van a kifelé. De ha most kitalálnák is, már késő, mert az a belső felhajtóerő, amely Gyurcsány Ferencet a múlt nyáron miniszterelnök-jelöltté emelte, most Szili Katalint viszi felfelé. Ám Sziliből nem lehet elnök, mert az SZDSZ nélkül ez nem megy. A szabad demokraták pedig már megmondták, hogy pártpolitikust nem. Ahogy magukból hülyét sem. (Igaz, Göncz is pártpolitikus volt, de ez már mindegy.) Ha patthelyzet fokozható, ezzel próbálkozott Horn Gyula, bejelentkezvén elnöknek. Hogy ő nem lenne pártpolitikus, vagy majd a Fidesz átszavaz? A volt miniszterelnök pártja még csak nem is reagál Horn felemelt kezére. Igaz, Gyurcsány Ferencnek sincs válasza a fenyegető csődre. Jó, a kormányfő intakt maradt. De nem látszik, hogy normális "takt"-ra lenne esélye. És nem tudni, mi történik, ha ötven jobboldali képviselő bejelentkezik a sok száz rangos értelmiségi által támogatott Sólyom László nevével. Bármi megeshet. A szavazás annyira titkos, hogy például máig nem tudja senki, honnan jött össze Mádlnak 2000-ben 261 szavazat a második fordulóban. Vagy miért csak annyi.

Mindenesetre a koalíció most a legjobb úton van afelé, hogy elveszítse a köztársaságielnök-választást. Szuverén tett: még ellenzék sem kell hozzá.