Alkotmányos zűrzavar Biskekben

Kirgizisztánban tovább tart az alkotmányos válság. Az új hatalom megosztott, tömegei dühösek, s eközben a megdöntött elnök Moszkvából üzenget. A forradalmi napok fosztogatásai után fokozatosan visszaáll a rend Biskek utcáin. Ez elsősorban Feliksz Kulovnak, az "erőszakszervezetek koordinátorának" köszönhető.

Akajev egykori alelnöke lett a jelenlegi ideiglenes elnök-kormányfő Kurmanbek Bakijev első számú szövetségese. A rendcsinálás annál is inkább az ő specialitása, mert élete nagy részében rendőrtiszt volt. Mint emlékezetes, előzőleg az ország központi választási bizottsága egyedül az új parlamentet fogadta el legitimnek. Ennek következtében a párhuzamosan ülésező régi lemondott. Mára lemondott az előző ciklus felsőháza is. (Időközben ugyanis Aszkar Akajev egy alkotmányreformmal megszüntette ezt a testületet.) Az alkotmányos helyzet meglehetősen zavaros: a legfelsőbb bíróság ugyanis korábban megsemmisítette a parlamenti választások eredményét. Az ok: csalások tömege, az ellenzék törvénytelen kizárása.

Az így kialakult helyzetet képtelenek elfogadni a főváros lakói, akiknek megmozdulásai miatt Akajev kénytelen volt elmenekülni. A helyzetet bonyolítja, hogy a Bakijev-Kulov duó hatalmát többen is kérdésessé teszik. Mindenekelőtt Aszkar Akajev, aki kedden ellentmondásos nyilatkozatokat tett az orosz médiának. Megerősítette: nem mond le, mert ő Kirgizisztán egyetlen törvényes elnöke. Eközben felajánlotta, hajlandó tárgyalni az új politikai erőkkel. Azt nem írták meg, hogy miről. Akajev valahol Moszkva környékén tartózkodik, valószínűleg vele van a családja is, mert a kirgiz parlamentben készített fotók szerint lányának és fiának a helye üres maradt. Akajev egyedül az ő elnöksége alatt megválasztott parlamentet ismeri el törvényesnek. Ez viszont a hatalomba emelte Bakijevet. Ezek után hívei az országba való visszatérésre és lemondásra szólították fel kedden Aszkar Akajevet. Két volt miniszter követelte azt, hogy térjen haza, és tárja a nép elé (államfői) ténykedésének mérlegét. Azt követően pedig le kell mondania - jelentette ki Temirbek Akmataliev, a különleges helyzetek minisztériumának volt vezetője, az elűzött elnök egyik közeli munkatársa, aki Kenesbek Diusebajev volt belügyminiszter társaságában nyilatkozott újságíróknak.

Kurmanbek Bakijev ideiglenes kirgiz államfő eközben harcot hirdetett a korrupció ellen, "elsődleges feladatának" nevezve a kenőpénzek adásának és elfogadásának gyakorlata elleni küzdelmet. Bakijev fölszólította a kirgiz közigazgatás dolgozóit a munka újbóli felvételére.

A hatalmat gyorsan megragadó politikusok és az abból kiszorulók közötti ellentétek nyilvánvalóak. Ezért nem sikerült az ellenzéki mozgalomnak egységes jelképet találni. Van, akik a tulipánt, mások a pipacsot használják. De még több virág és szín is forgalomban van az utcákon.

Az új kirgiz vezetők igyekeznek folyamatosságot biztosítani. Moszkvai közlések szerint kirgiz alakulatok a jövő hónapban részt vesznek egy közös hadgyakorlaton Tádzsikisztán területén. Moszkva a kirgiz eseményeket szinte alig kommentálja. Vlagyimir Putyin elnök korábban humanitárius segítséget ígért, ennek megérkezéséről nem volt hír.

Moszkva: veszélyben a birodalom céljai?

A moszkvai források eléggé megosztottak. A kormányhoz közel álló lapok a zavargásokra helyezik a hangsúlyt, míg az ellenzéki újságok azt latolgatják, hogy milyen következményei lehetnek a szűkebb térségben a változásnak. A kormánypárti elemzők elsősorban Moszkva birodalmi céljait vélik veszélyeztetve. Egyikük szerint az egész fordulat mögött Washington áll. Az USA ellenőrizni kívánná Dél-Kirgizisztánt, hogy onnan Kínát fenyegesse, s alkalomadtán forradalmat robbantson ki Üzbegisztánban is - állítják. (Munkatársunktól)

Kirgiz kisfiú pihen a második világháborús emlékmûnél Biskekben
Kirgiz kisfiú pihen a második világháborús emlékmûnél Biskekben
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.