Hallgatások

Szörnyűbb váddal még nem illették a Köztársaságot: a nemzetbiztonság irányító hivatalában bűncselekményt terveztek, hogy megtévesszék a közvéleményt. Ám a titkosszolgálattól csak legyintés érkezik: “magukat megnevezni nem kívánó” vezetők szerint mindez “fantáziálás”. Ez az egy szó el is boronálja az ügyet a húszoldalas történet ellenében. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában a kormánytöbbség leszavazza, hogy az ügyet megtárgyalják.

Ami azt illeti, a közvélemény nevében is csak nagy humoristáink szólalnak meg, egy Farkasházy, egy Megyesi, egy Uj Péter. Kacagnak, hogy Trabant szállt el az önrobbantásban. Kicsi összeesküvés, kicsi kocsi, mondják. Mintha a demokrácia iránti bizalom szempontjából nem volna édesmindegy, mit gyújtat fel a hatalom látszatkeltési céllal, a Reichstagot, avagy csak egy Trabantot. Itt egyetlen kérdés van: igaz-e, hogy a tüzet megrendelték? Ha igaz, akkor bármi lehetséges.

Szögezzük le: az önmerénylet tény, politikai célzata is tény. A “megfigyelési” ügyben május 11-én Kosztolányi Dénes koronatanúként nevezte meg Lakatos Miklós titkosügynököt. A Pinpoint Kft.-ről készített jelentésére hivatkozott, amelyet Kövér László minisztériumától kapott. Lakatos néhány nap múlva, május 21-én többször átlőtte saját kocsija üvegét, majd felrobbantotta a benzintankot. Ezután egy napig bujkált, mint akit üldöznek, majd azt igyekezett elhitetni a rendőrséggel, hogy az általa leleplezett maszekoló titkosszolgálatiak: a Pinpoint Kft. tagjai törnek az életére. De Lakatos, aki egyébként megégett a fellobbanó tűzben, fájdalmában elejtette az öngyújtóját. Nem tagadhatta hát, hogy ő gyújtotta fel a saját kocsiját, ezért eleve a lövésekre korlátozta a vádaskodást. Azt mondta, a támadás után visszatérő fegyvereseket akarta félrevezetni, azért gyújtotta fel a kocsit, hogy ne üldözzék tovább. Hamarosan megdőlt Lakatos legendája: az autót ért lövések is saját kezűnek bizonyultak. Használhatatlanná vált a “merénylet” meséje.

És mi történt? Semmi. Folyik-e rendőrségi ügy a megtévesztés, a lőfegyverhasználat, a gyújtogatás miatt? Nem tudunk róla. Május 22-én valahogyan kimaradt a rendőrségi hírekből a szenzáció, hogy szétlőve és felgyújtva találták a “megfigyelési koronatanú” kocsiját; hogy az illető csak másnap került elő sebesülten; hogy - habár volt telefonja - nem a rendőrséget, hanem Kövér miniszter titkárát értesítette; hogy a miniszteri titkár értesítette a rendőrséget a “merényletről”. Máig, fél év alatt sem készült rendőrségi beszámoló a sajtó és a közvélemény számára. (A sajtó pedig ezt anynyiban hagyja.)

Hát a munkahelyen, a Kövér László felügyelte Cégnél? Ahol a fenti cselekményekkel Lakatos Miklós ráadásul az összes munkahelyi szabályt is áthágta? Nos: semmi nem történik. Azóta Lakatos fegyelmi nélkül, megegyezéssel távozott a titkosszolgálattól. A miniszter hallgat.

Egyáltalán, honnan tudunk az ügyről? Talán a koronatanút meghirdető fideszes képviselőtől, Kosztolányi Dénestől, akinek Kövéréktől saját külön információi voltak Lakatosról? Bejelentette-e fájdalomtól elfúlt hangon a merényletet? Vagy felháborodástól elfúlt hangon az önmerényletet? Épp ellenkezőleg. Amikor végre maga az ügynök megszólalt, leszavaztatta, hogy megbeszéljék a tanú megtévesztő manőverét. Van-e a világ demokráciáiban még egy ilyen vizsgálóbizottság?
A legfőbb ügyész csak akkor szerzett tudomást a “merényletről”, amikor Keleti György képviselő továbbította Lakatos önvallomását. Azóta ugyanúgy hallgat, mint biztonságunk többi őre.

Nem bírja szóra őket a hihetetlen fordulat: a titkosügynök szerint mind az önmerényletet, mind a hozzá tartozó Pinpoint-hazugságot Kövér László titkárára hivatkozva rendelték meg tőle, “hogy megsegítsék az igazságot”. (Ahogyan Kovac szlovák elnök fiának elrablói tették.) Azt mondja, két okból tárja fel az igazat: mert lelepleződött az önkezűség, és mert nem kapta meg az ígért jutalmat.

Elterelések

Sajnos van annyi hitele a történetnek, hogy végiggondoljuk. Azért volt Trabantja Lakatos Miklós biztonsági tisztnek, mert nem gazdag. Épp ezért ajánlottak neki munkát a kollégák a maszekoló Pinpoint titkosszolgálati káeftében. De Lakatosnak nem tetszett, hogy a Pinpoint “ellenőrizhetetlen jövedelmszerző tevékenységgé silányította a fedőcégek amúgy szakmailag remek gondolatát”. Jó katonaként feljelentette hát őket. Figyelem: nem politikai maszekolásért, hanem egyszerűen csak maszekolásért! Lakatos ma már kétségbeesetten kiáltja a bizottsági mikrofonokba, hogy jelentésében nincs bizonyíték politikai megrendelésekről. De hiába, mert Kosztolányi átveszi tőle a mikrofont, és bólint: az ügy tehát igazolva vagyon. Az álmerénylet pedig nem illik a napirendbe.

Itt az őrület következik, ám nem Lakatosé. Amikor azt állítja, hogy a merényletet Kövér László környezetéből rendelték meg tőle elterelő hadműveletként, akkor Lakatos korántsem újszerű ötletet tulajdonít ennek a stábnak. Hasonló és ugyaninnen származó hadműveletek egész sorába illeszkedik a cselekmény.

Hiszen mely ügyben lett volna Lakatos koronatanú? Az Orbán Viktor által ugyancsak elterelő hadműveletként indított, de mára meciari hazudozásba fulladt “megfigyelési” ügyben. Amelyben Lakatos eleve is legfeljebb a Pinpointra való üres utalgatás ürügyének lett volna jó. És persze, ha nem ügyetlenkedik az öngyújtóval, akkor főcímnek: “Ismeretlen tettesek felrobbantották a koronatanú kocsiját.” Alcímnek, vallja önvallomásában, azt tervezte Lakatos: “A merénylet után bujkált a Pinpointtól való félelmében, a merényletkor nála volt a káeftéről készült jelentése.”

Ha a Pinpoint-merénylet sztorija használhatatlanná vált, ebben nem csak az elhagyott öngyújtónak volt szerepe, hanem annak is, hogy megszűnt a Pinpoint-jelentés titkossága, s ezzel titokzatossága is. Nyilvánossá kellett volna tenni, amint Kövéréktől átjött és parlamenti anyag lett, de erről Kosztolányi helyett egy újságíró, Juszt László gondoskodott. Erre Kövérék eljárást indítottak Juszt ellen titoksértés miatt. Hozzá garantáltan húsz évvel ezelőtti módon szétzúzták az egész szerkesztőségét. Miért is tették ezt? Elterelő hadműveletként. Hiszen az a valóságos bűne, hogy kiderítette: nem volt a szövegben semmiféle titok, s főleg nem “megfigyelési”.

Itt van tehát legalább négy eset: maga az Orbán-féle “megfigyelési” állítás, aztán Kövérék elterelő találmányai: a Pinpoint “képbe hozása”, Lakatos “koronatanúsága” és Juszt “titoksértése”. Úgy ékeskednek a “Pinpoint-merénylet” mellett, mint gyöngyök a láncban. Mind a négy ügyben az történt, hogy a kormányfő és a titokminiszter hivatala a Lakatos-féle önmerénylettel azonos logikájú öszszeesküvést szőtt a tények ellen, a közvélemény megtévesztésére.

De mi végre az egész őrület? Eredetileg miről akarták elterelni a figyelmet a “megfigyelési” üggyel, amelyet Orbán és Kövér hivatala egy éve friss elterelésekkel igyekszik életben tartani? Ceterum censeo: az adóhivatal elnökévé kinevezett pártigazgatóról, volt cégeinek adótartozásairól és török általi haláláról kellett volna elfeledkezniük az újságíróknak. Az elterelések ősokánál járunk. Ma már az bagatellizálja a kérdést, aki azt bizonygatja, hogy ezek Fidesz-cégek voltak, mivelhogy a párt kampánya számára csatornáztak át közpénzeket. Jutott a miniszterelnök édesapjának, Orbán Győzőnek bányavásárlásához is, és majd mindegyik érintett cégben tulajdonos volt a titkosszolgálati miniszter testvére, Kövér Szilárd. Talán mégsem holmi Trabant a tét.

Kapcsolatok

Az indítékoldalon tehát nyugtalanítóan logikus Lakatos önvallomása, miszerint ugyanazok biztatták fel az önmerényletre, akik Kosztolányi Dénest a koronatanúi bejelentésre. Lássuk most a személyt, akit Lakatos története a középpontba állít. Lakatos azt állítja, hogy a “merénylet” után Kövér László titkárának, bizonyos Szadai Károlynak jelentette mobiltelefonon a történteket, és arra kérte: ő szóljon a rendőrségnek. Ezt Szadai meg is tette. Ami nemcsak azért hihető, mert nincs is módja letagadni a hívásokat. Az eddigi elterelési történetek alapján azt kell gondolnunk, hogy Lakatos a megfelelő embert hívta fel a megfelelő helyen.

Kövér mai titkára valaha Szájer József frakcióvezető alapítványának titkára volt. Ebben a minőségében 1993-ban Szadai Károly egy külföldi pénzintézeten átcsatornázta a Fidesz állami kölcsönét a későbbi adóhivatali elnök és a mai titkosszolgálati miniszter testvére alapította cégekhez. (Vajon az ügyészség elkülönítette-e már az ügyet? Talán még nem évült el.)
Szadai közvetítette Kövér László kérését a volt titkosszolgálati tiszthez, Földi Lászlóhoz, hogy vásárolja meg a másik álbizonyítékot: a xéniások magánnyomozójának  kazettáit. (Juszt László “titoksértése” ezekről a kazettákról is bebizonyította: nincs bizonyíték Orbán “megfigyelési” állítására.)

Senki sem cáfolta eddig, amit Lakatos állít: hogy Szadai Károly a gondozója a Pinpoint-legendának. Amikor Orbán Viktor útjára indította a “megfigyelési” ügyet, s bedobták a Pinpoint nevét, Lakatos úgy érezte, hogy figyelik, s ezt az általa korábban leleplezett maszekolók akciójának hitte. Védelmet keresett tehát családjának a pinpointosok vélt fenyegetése ellen.

Az alacsony szinten kért találkozóra legnagyobb meglepetésére két magas állású személy jött el, két különböző hivatalból: Szadai, Kövér titkára, és Horváth Pál, Orbán Viktor nemzetbiztonsági előadója! Védelmet nem kapott, de a követés is megszűnt. Idén májusban aztán koronatanúnak nevezték meg a valahai Pinpoint-panasza alapján, és ugyanakkor - ami az egyetlen tisztázatlan kérdés ebben az egész történetben - “felkérték” egy “Pinpoint-merényletre”. (Hogy a Pinpointra kihegyezett “merénylet” megtörtént, az nem kérdés.)

Nem csupán az érdemel figyelmet, hogy Lakatos a sikertelen akció után Kövér titkárát hívta. Ehhez két előzmény vezetett, s mindkettő igaznak tűnik. Az egyik: Szadai találkozott Lakatossal, mielőtt a hivatala “koronatanúnak” ajánlotta az ügynököt. Másodszor: e találkozó témája éppen a későbbi merénylet leitmotivja: a “Pinpoint-fenyegetés” volt.

Lakatos állítja: “László” fedőnevű megbízója a Szadaival lezajlott beszélgetésre hivatkozva szólította fel, hogy a biztos hatás kedvéért önmerénylettel szerezzen hitelt a pinpointosok fenyegetésének.

Azt is állítja: az önmerényletért új kocsit és szerényen berendezett lakást ígértek neki. S ahogyan a Szadai-hivatkozást is tények teszik komolyan megvizsgálandóvá, a megígért jutalomról szóló állításnak is komoly párhuzamai vannak.

Lakatos csak kicsiny csavar volt az állambiztonsági gépezetben, nem műveleti igazgató, mint Földi László. Talán ezért volt szerény a jutalom megszabásában. Földit saját vallomása szerint Szadai és Kövér kérte fel a közreműködésre, s míg ők kényelmesen hallgatnak, a volt tiszt keményen dolgozik. Hol azt mondja a parlamenti vizsgálóbizottság előtt, hogy maga állta a másfél milliót a kazettáért, hol meg azt, hogy valaki más fizetett, akiről nem kíván beszámolni.

(Lesz-e ügyész ebben a köztársaságban, aki mégiscsak válaszra bírja Földit, Szadait, vagy Kövért?) Ami bizonyos: Földi pályázat és előleg nélkül magántulajdonba kapta az államosított Postabank biztonsági szolgálatát, a Defend Kft.-t, majd megkapta hozzá a nyereséges kormányzati megrendelések egész sorát.

Összefoglalom állításomat. Ha Lakatos Miklós nem mond igazat abban, hogy az általa elkövetett “Pinpoint-merényletet” Kövér László titkárságára hivatkozva rendelték meg, akkor valamilyen okból csak úgy magától hozzátette a soron következő álügyet a Kövérék koholta hamis botrányok szériájához. De miért tette volna ezt?

Ügyészre várva

Miért nem tudjuk, s még rosszabb, miért nem kutatjuk az igazat? Hogyan lehetséges, hogy a Lakatos-ügyben nem csupán az ismeretlen kérdésekről nincs vizsgálat, hanem a már bebizonyosodott viszszaélésekről sem?

Személyes megbecsüléssel gondolok a legfőbb ügyészre és a budapesti főügyészre. Mégis tisztelettel meg kell kérdeznem: mire várnak? Ebben a köztársaságban valakinek meg kell bűnhődnie, akár a rágalmazás, akár az igaz vád következtében, ha egyszer elhangzott: a nemzetbiztonsági minisztérium körletében politikai célú törvénytelenséget, mi több, robbantást terveztek.

Eltűrhető-e, hogy a Nemzetbiztonsági Minisztériumban csak legyintsenek: fantáziálás, amit Lakatos mond? Hogy ne forduljanak rendőrséghez, ügyészséghez, s megegyezéssel váljanak meg munkatársuktól, akit előbb lőfegyverrel és gyújtogatással történt önmerényleten, azóta pedig súlyos “rágalmazáson” kaptak rajta? Hogyan tekinthet el az ügyészség annak a vizsgálásától, hogy az engedékenység nem függ-e össze a miniszterelnök indította, titokminiszter szervezte “megfigyelési” kampánnyal, amelyben az önmerénylőt koronatanúként nevezték meg?

Juszt László ellen eljárás folyik, amiért óvatlanul publikált néhány nevet is, miközben a titokkal való visszaélést igyekezett megakadályozni. Arányos-e ezzel, hogy a valótlan vallomáson kapott Földi László ismeretlen eredetű pénzen büntetlenül veheti-adhatja az állítólagos titkokat?

Van itt még cifrább kétely is, ha már az érdektelenség a téma. Miért tűri az ügyészség, hogy semmi hír a választási kampány idején történt kísértetiesen hasonló esetekről? Szájer József lakatlan lakása ellen, a Kisgazdapárt székházának kapuja ellen, Torgyán József garázsajtaja ellen sikeresen vértelen robbantási kísérleteket hajtottak végre a demokrácia fontos órájában. Az eseteknek, akárcsak Lakatos önrobbantásának, semmi értelmük nem volt azonkívül, hogy primitív propagandaként a politikai ellentáborra tereljék a gyanút.

Pintér Sándor belügyminisztériumának másfél év alatt egy árva jelentést sem sikerült közzétennie a koalíció elleni merényletekről, például a felhasznált robbanóanyagokról. Hihető-e, hogy ennyire nagyvonalúak a Fidesz és a kisgazdapárt vezérei, akik minden sérelmet számon tartanak és hetedíziglen megbosszulnak? Van-e működő demokrácia, ha a közélet ilyen fokú veszélyeztetését, a destabilizáló akciókat tétlenül tűrik?

Ha az ügyészség valójában nem tétlen, mi akadályozza meg, hogy demokratikus nyíltsággal a közvélemény elé tárja eredményeit és dilemmáit? Nincs-e olyan kötelessége a stabilitás iránt, hogy beszéljen? Ha netán politikai nyomás alatt vannak az ügyészek, a függetlenségüket szolgálja-e, hogy összeszorított szájjal hallgatnak és egyensúlyozgatnak? Nem válnak-e ezzel maguk is a destabilizálódás eszközévé?

De kérdésem van Keleti Györgyhöz, a nemzetbiztonsági bizottság elnökéhez is, aki hónapok óta ismeri Lakatos Miklós önvallomását. Milyen alapon tekinti még mindig titoknak ezt a szöveget, amelyet szerzője azért juttatott el hozzá, hogy a nyilvánosság teljes tudomást szerezzen az indítékairól?

Legfőképpen a sajtó hallgatása miatt vérzik a szívem. Úgy látszik, Juszt László megfenyítése eléri alattomos célját. Az újságok nem követelik kórusban, hogy közölhessék a szöveget, nem terhelik meg kérdéseikkel a magas méltóságokat. Közmédiumokban kormányt érintő tényfeltárásra pedig gondolni sem érdemes.

Önmerényleteket követ el a demokrácia, habár egyelőre vértelenül.

Haraszti Miklós
író

A Fővárosi Bíróság az alábbi közlemény közzétételére kötelezte a nol.hu-t:

Részítélet

A bíróság megállapítja, hogy a II. rendű alperes az általa üzemeltetett nol.hu honlapon feltalálható, ott 1999. október 8-án közzétett és a jelenben is feltalálható „Önrobbantó köztársaság” c. cikkében olyan hamis látszatott keltett, hogy Szadai Károly felperesnek valósan köze lehetett az ún. megfigyelési ügyben egy titkosszolgálati tiszt által elkövetett „önmerénylethez.”

A II. alperes megsértette a felperes jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait.

A bíróság a II. r. alperest eltiltja a további jogsértéstől.