Ezt válaszoltam csütörtökön a Népszabadság Online (NOL) már hagyományos élő fórumán arra a kérdésre, fenyegeti-e a "fehér" kultúrát egy világméretű ázsiai normarontás. Aztán, mint az egyszerű alkalmazottnak, csak később, már a folyosón jutott eszembe, plasztikusabb lett volna, ha azt is mondom: az ázsiaiak tulajdonképpen a szabadidejük jó részét is a munkahelyükön töltik.

Tény, hogy ebben a műfajban a japánok és a koreaiak a legjobbak, de másokra, így a kínaiakra is jellemző. Azt azonban nem hiszem, hogy ez a munkakultúra általánossá válhatna a világban. Ezt nem lehet felnőtt fejjel megtanulni, csak belenőni lehet. Vagyis megvannak ennek is a korlátai. Remélem.

Kínáról csak a kínaiak tudnak úgy hosszan beszélni, hogy ne érintsék Maót. Mi, magyarok, a fórumon már az első kérdésben belebotlottunk, azt firtatva, vajon Kína felnövekedése Mao felnövekedését is jelenti-e a világban. Azonban ha Maónak van is szelleme, azzal hazájában nemigen lehet találkozni. Benne van ugyan az alkotmányban ("maói gondolatok"), a képe is ott van a Tienanmenen, a teste a mauzóleumban, de nagyjából enynyi. Sokan nagy tisztelettel gondolnak rá, nyilván sokan haraggal is, de a mai problémák között nem igazán segít az eligazodásban. A maoizmus, ahogy azt az ötvenes-hatvanas években képzelték, ma már inkább csak a nyugati alternatívokat mozgatja meg.

Ráadásul valószínűleg nem sokra megy a mai Kínában az, aki a hagyományos ideológiai fogalomkészletekkel operál. A sajátos kínai piacgazdaság belülről, személyes élményében nemigen hasonlít az eddig tapasztaltakra. Ha Mao nem is, a kínai növekedés nyomán számos egyéb probléma azért terjed a világban. Ha a gazdaság duzzadása a jelenlegi tempóban és modellben folytatódik, az valóban okozhat komoly gondokat, ahogy az egyik kérdező felvetette. A lényeges ebben, amit nem szabad elfelejteni, a jelenlegi modell. A kínai kormányzat lépten-nyomon beleütközik ennek a gondkomplexumnak egyes elemeibe, s - hogy úgy mondjam - foglalkozik vele. Energiahiány van, vízhiány van, pusztulnak az erdők, szmogban ülnek az emberek, nem lehet közlekedni, méreg van a gyerektápszerben satöbbi. A legkülönfélébb kampányok vannak, s tömegével hozzák az ésszerű intézkedéseket. A növekedés tempója azonban nem kíméletes, ha Peking elzár egy csapot, a problémát az import segítségével "exportálják" más országokba.

Egy példa: Kínában jelentősen átszabályozták az erdőgazdálkodást. A gyors következmény: szűkült a fakínálat, s így importálnak olyan országokból, ahol még nem bánják az erdőpusztulást. A fogyó indonéz erdőkből készülő bútorok azonban főképp amerikai és európai apartmanokban landolnak. Ki lehet emelni a folyamatból bűnbakként a kínaiakat, de az csak részigazság lesz.

A kínai expanzió más vetületeit is érintették a kérdezők, nevezetesen, hogy az ország mikor jelent be szuperhatalmi igényeket, mikor intéz nyílt kihívást az amerikai hegemóniának. Azt hiszem, ez nem úgy történik majd, hogy Kína nyíltan kihívást intéz. Valószínűbb, hogy egyszer csak azon kapjuk majd a világot, hogy van egy másik szuperhatalma is. A különböző területeken ez eltérő tempóban történik, s máris vannak olyan szegmensek, ahol az amerikaiak vagy a nyugat-európaiak éppen rendőrért kiáltanak. Kína abban az értelemben már regionális hatalom, hogy a Távol-Keleten vagy Délkelet-Ázsiában nélkülük nemigen lehet mozdulni sem. Rendkívül intenzív kapcsolataik vannak továbbá a harmadik világban.

Más kérdés a katonai erő. Ezen is nagyon rajta vannak, a folyamat máris tele van nemzetközi perpatvarokkal, pedig a java még csak most jön.

Kína azonban nemcsak növekszik, nemcsak teret hódít, hanem alkalmazkodik is. Ennek egyik legmókásabb jelensége az itteni Nyugat-majmolás, melyet az egyik kérdező nagy biztonsággal ért tetten
a kínai televízió adásait nézve. A nyugati szokások átvétele, a Nyugat imitációja többek között éppen azért olyan nevetséges, mert mindig megmarad kínainak is. Kína sosem lesz olyan, mint az Egyesült Államok, s a kínaiak sem lesznek olyanok, mint az amerikaiak. Rendkívüli módon szeretnének integrálódni a világba, de máris kapiskálják, hogy arra ők legalább akkora hatással lehetnek, mint az rájuk.

Amióta Pekingben lakom, nem hiszek
a világ homogenizálódásában, főképp nem a nyugati minta alapján. Mindig több kulturális mag lesz, s közöttük az egyik jó eséllyel a kínai.

A fórum teljes szövege
 itt olvasható

Hongkongi filmvásár - alkudoznak a kereskedõk