"Az első nyelv, amit megtanultam, a zene nyelve volt", meséli magáról a most 69 esztendős művész. 18 éves korában Bécsbe megy tanulni a Zeneakadémiára, és néhány évvel később már a Bécsi Filharmonikusok karmestere. A fiatal Zubin Mehta kirobbanó tehetségnek számít, egymás után hívják a legnagyobb zenekarok élére. Tizenhárom éven át a New York-i Filharmonikusok zeneigazgatója, ami a leghoszszabb, amit karmester valaha is ennél a híres együttesnél eltöltött. 1969 óta áll az Izraeli Filharmonikus Zenekar élén, 1998 óta pedig a müncheni Bajor Állami Opera főzeneigazgatója; a firenzei Maggio Musicale zenekart, amellyel most Budapesten vendégszerepel, 1986 óta dirigálja.

- Verdi, Beethoven, Brahms műveit vezényli Budapesten március 29-30-án a firenzei Maggio Musicale zenekar élén a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik sztárvendégeként. A közönség vágyai alapján választotta ki ezeket a darabokat?

- Ezek a művek a firenzei Maggio Musicale specialitásai. Ha csak olasz zenét játszanánk, az senkit sem érdekelne.

- Ön Indiában született, 18 éves korától mégis Bécsben osztrák-magyar zenei tradíción nevelkedett, zenei műveltségét Európának ebben a régiójában alapozta meg. Mennyire érzi magáénak a közép-európai klasszikus zenét?

- Ez a zene az én világom, ez áll művészi pályám középpontjában. És - talán ezt kevesen tudják - az is eléggé önökhöz köt engem, hogy első európai zenetanárom, akitől a legtöbbet tanultam, Hans Swarowsky, a kiváló osztrák karmester és zenepedagógus volt, ő 1899-ben Budapesten született.

- Nem először ad nálunk koncertet. Melyik korábbi budapesti fellépését tartja emlékezetesnek?

- A hatvanas években léptem fel először Budapesten. Máig emlékszem, hogy amikor a Liszt Ferenc Zeneakadémián Bruckner IX. szimfóniáját vezényeltem, Kodály Zoltán a nézőtéren ült. A koncert végén odajött hozzám, hogy köszöntsön. Pályám elejének ez volt a legemlékezetesebb pillanata. Ekkor találkoztam Kodállyal először.

- Ön szerint mi lehet az oka, hogy a mai modern zene iránt a nézők kevésbé fogékonyak? Nem igazán érdekli őket.

- Ez az egész világon így van. Nekünk, zenészeknek azonban kötelességünk, hogy játsszunk modernet is. Én a magam részéről nagy csodálója vagyok Kurtág zenéjének, bár az is igaz, hogy nem sokszor adom elő az ő műveit.

- Sajnos a klassszikus élő zenei koncertek nézőszáma is csökken. Amerikában nemrég több tucat koncerttermet kellett emiatt bezárni. És Berlinben is sok a három opera, ezért a jövőben csak egyet működtetnek.

- Az Egyesült Államokban valóban gondok vannak, de ezen jól kiválasztott műsorokkal lehet változtatni. A fiatalokat - ha jobban odafigyelünk a programra - be lehet hozni a koncerttermekbe. Münchenben, ahol jelenleg a Bajor Állami Opera főzeneigazgatója vagyok, nincsenek ilyen problémáink, mindig telt ház előtt játszunk. Berlinben valóban túl sok a három operaház, amit nem tudnak mindig teljesen nézőkkel megtölteni. De szó sincs róla, hogy ezért bezárnák őket, hanem egy vezetés alá vonva csupán egyesítik azokat.

- Ön rendszeresen vezényel a legfontosabb európai operaházakban, ugyanakkor dolgozik a leghíresebb zenekarokkal is. A Montreali Szimfonikusok, majd a Los Angeles-i és 13 éven keresztül a New York-i Filharmonikusok vezető karmestere volt, legutóbb pedig az Izraeli Filharmonikus Zenekarnak élethossziglan kinevezett zeneigazgatója lett. Melyik műfajban érzi magát igazán jól?

- Egyformán szeretem mindkét műfajt, operaprodukciókat és szimfonikus koncerteket máig egyaránt vezénylek.

- Ön, aki az egész világon otthonosan mozog, bizonyára tudja, vajon mi az oka annak, hogy a klasszikus zene már-már népszerűbb Japánban, Kínában, a Távol-Keleten, mint itt, Európában?

- Japánban és Kínában is valóban egyre elterjedtebb a nyugati komolyzene. Ennek oka részben az, hogy a klasszikus japán zene Japánban egyáltalán nem olyan népszerű. A Nyugattól a japánok, a kínaiak mindent átvesznek, a kultúrát, a zenét is beleértve. Indiában, ahonnan én származom, van saját klaszszikus indiai zenei kultúra, és ott is egyre népszerűbb az európai komolyzene, bár jóval lassabban terjed, mint Japánban vagy akár Kínában. Lényegében ugyanezt a programot, mint amit Budapesten is játszunk, visszük el április elején előbb Szingapúrba, majd Bombayba.

- Ha már szűkebb pátriájáról beszél, engedjen meg egy személyesebb kérdést: mit jelent az önnek, hogy a családja egy indiai kisebbséghez, az iráni perzsa eredetű néphez tartozik?

- Az én párszi népem valóban kisebbség Indiában, de a családomat ezért soha semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem érte. Ez a kis nép több mint ezer éve él ott, és nincs oka panaszra. A diszkrimináció, a faji, vallási megkülönböztetés európai történelmét csak akkor ismertem meg először, amikor 18 éves koromban Bécsbe mentem a zeneakadémiára tanulni.

- Édesapja, Mehli Mehta, a Bombayi Szimfonikus Zenekar megalapítója, akiről azt mondják, hogy nagyon tehetséges karmester volt, önt eredetileg orvosnak szánta. Az orvosi szikét aztán ön mégis a karmesteri pálcára cserélte fel.

- Hát igen, így történt. Apám, mint afféle idősebb Johann Strauss, aki nem akarta, hogy az ifjú Johann is keringőket írjon, azt szerette volna, ha a fia valami más, komolyabb pályát választ magának. De engem az orvosi pálya egy cseppet sem érdekelt. Már a bölcsőben megfertőzött a komolyzene. Hétévesen kezdtem hegedülni és zongorázni. A két szemeszter alatt, amit az orvosi egyetemen elvégeztem, a vizsgákra készülve nem az orvostudomány, hanem a zene járt a fejemben. Aztán, amikor végleg elhatároztam, hogy orvosi tanulmányaimat abbahagyom, a döntésemet a családom apámmal együtt elfogadta. Azóta receptként én zenét írok fel, a zene ugyanis a legjobb nyugtató.

- A karmesteri pálya meglehetősen népszerű, a nagy konkurencia ellenére hogyan tudott mindig az élvonalban maradni? Mi egy jó karmester titka?

- Ez igazán egyszerű: meg kell találni a kulcsot, a titok nyitját, vagyis a műből ki kell olvasni azt az üzenetet, amelyet a zeneszerző nem írt bele a partitúrába. Néha persze szerencse is kellett, hiszen a hatvanas évek végén az akkor betegeskedő Ormándy Jenőt helyettesítve kerülhettem az Izraeli Filharmonikusok élére, amelynek 1969-ben lettem először a zeneigazgatója, majd 1981-től a tel-avivi zenekar egész életre szólóan megajándékozott ezzel a címmel.

- Olvastam, hogy március 15-én a tel-avivi egyetemen az ön részvételével felavatták az ön nevét is viselő zeneiskolát. Tanítással is foglalkozik?

- Habár a zeneiskolának én vagyok az igazgatója, sajnos nincs időm tanításra. A létrehozásának azért örülök, mivel az izraeli filharmonikus zenekarban játszó zenészek kaptak ezzel lehetőséget arra, hogy az egyetemen zenét, főleg - s ez nagyon fontos - a zenekarban való zenélést taníthassák. A célunk kifejezetten az, hogy otthon képezzünk zenei tehetségeket, ne veszítsük el őket azáltal, hogy elmennek külföldre zenét tanulni.

- Talán önből sem lett volna világhírű karmester, ha nem megy el annak idején Bombayból.

- Bombayban nem volt kitől tanulni, azért mentem el.