Szaddám alatt is szabadabbak voltak a nők

Veszélyben forognak Irakban a nők, a világiak és a szunnita arabokjogai a The New York Times csütörtöki szerkesztőségi kommentárjaszerint.

A választások után két hónappal Iraknak még mindig nincs kormánya, de a szívós alkudozások a tárcák felett várhatóak voltak újdonsült, a demokrácia adok-veszek gyakorlatában járatlan politikusok között. A késedelemnél sokkal aggasztóbb a napilap szerint, hogy a választások legnagyobb nyertesei, a síita vallási pártok és az autonómiában gondolkodó kurd vezetők az alkudozásaik során feláldozzák a lakosság jelentős rétegeinek a jogait. A nők, a szunnita arabok és a világi irakiak nyugtalankodhatnak  leginkább.

Szaddám Huszein (volt iraki elnök) szadista gyilkos diktatúrája nem volt feminista paradicsom, de az iraki nők előtt nyitva álltak az oktatási intézmények és szakmai karriert futhattak be, amit a legtöbb szomszédos arab és muzulmán országban megtagadtak a gyengébb nemtől. Most ezeknek a szabadságjogoknak a jövője komoly veszélybe került.

A síita vallási pártok és miniszterelnök-jelöltjük, Ibrahím al-Dzsaafari azt akarják, hogy az új iraki alkotmány a Koránból levezetett konzervatív iszlám tanításokon alapuljon. Ennek a törekvésnek leginkább a kormánytöbbség kialakításához szükséges világi kurd pártok tudnának ellenállni, ők azonban arra összpontosítják erőfeszítéseiket, hogy minél nagyobb önállóságot biztosítsanak saját régiójuknak. Politikai tőkéjüket a világi irakiak jogainak a védelme helyett inkább arra akarják elkölteni, hogy Kirkuk olajvárost a jövőbeli Kurdisztánhoz csatolják. A síiták már szemet vetettek a belügyi tárcára és ha a kurdok átengedik nekik az oktatási és női ügyek minisztériumát is,  az iraki nőket teljesen kiszolgáltatott helyzetbe hoznák   és a világi irakiak milliói, nők és férfiak egyaránt komor jövő elé néznének, olyan elé, amelyet leginkább a mai Irán testesít meg.

A szunnita arab kisebbségnek alig néhány képviselője ül a tárgyalóasztalnál. Megoldásra vár a szunnita közösség legitim vezetőinek bevonása  a kormányzásba, de addig ebben nem lesz előrelépés, amíg a síita és a kurd vezetők nem ismerik fel, hogy ez nekik is alapvető érdekük. Az alkotmánynak idén el kell készülnie és az idő szalad - mutat rá a kommentár.

Washington kézi vezérléssel már nem irányíthatja a politika eseményeket, mert az a választások megcsúfolása lenne. A megalakuló kormány azonban  egyértelműen az amerikai katonák oltalmára szorul, az Egyesült Államoknak ezért nem csak joga, de kötelessége is, hogy világosan értésre adja, hogy szabad, demokratikus és egységes Irakot akar - húzza alá  a The New York Times.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.