Lemondott az elüldözött kirgiz elnök

Az ellenzéki tüntetők elfoglalták a kirgiz kormány székhelyét, kitűzték a nemzeti zászlót. Délután lemondott Aszkar Akajev, aki Kazahsztánba menekült. Az ellenzékiek megszállták az állami televízió épületét is.

A tüntetők hírügynökségi jelentések szerint foglyul ejtették a védelmi és a nemzetbiztonsági minisztert, és aláíratták velük lemondásukat - közölte egy ellenzéki szóvivő és a kormányfő több munkatársa. A titkosszolgálatokat felügyelő nemzetbiztonsági miniszter Kalik Imankulov és a védelmi tárcát irányító Eszan Topoljev előzőleg elbarikádozták magukat irodáikban.

Kurmanbek Bakijev, az ellenzék legfőbb vezetője nem sokkal később ünnepélyesen bevonult a kormány székházába, a tömeg éljenzése közepette. Az épületben van már Roza Otunbajeva, az ellenzék másik neves vezetője is. Az ellenzéki vezetők arról nyilatkoztak, hogy az ország háromnegyede és a főváros nagy része is az ellenzéki erők ellenőrzése alatt áll már.

Lemondott a kirgiz elnök

Aszkar Akajev kirgiz elnök aláírta lemondását - közölte csütörtökön Feliksz Kulov kirgiz ellenzéki vezető.

A bukott kirgiz elnök Kazahsztánban szállt le repülőgépével csütörtökön az Interfax szerint. Az orosz hírügynökség előzőleg azt jelentette, hogy Aszkar Akajev Oroszországba indult Biskekből, de később irányt változtatott. Akajev családtagjai már előbb megérkeztek Almatiba az elnöki Mi-8-as helikopteren.

Kirgiz belügyi források szerint Akajev elnök előzőleg Biskek környéki rezidenciáján találkozott az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselőivel, de ezt az információt a szervezet közép-ázsiai különmegbízottja cáfolta.

Belügyi katonák védelmében több más tisztségviselő távozott az épületből, hárman sérülten, bekötözve hagyták el a kormány székházát egy orvos kíséretében.

A kirgiz ellenzék elfoglalta az állami televízió épületét is. Az épületfoglalás után a tévé, amely korábban csak zenét és táncfelvételeket sugárzott, megkezdte a biskekben zajló események közvetítését.

Összecsapásokkal indult a délelőtt

"Tüntetők ezrei rohamozzák az épületet" - jelentette korábban a helyszínről egy orosz tudósító, hozzátéve, hogy a rendőrség válaszrohamot indított az ostromlók ellen. A tiltakozók kövekkel dobálták meg a rendőröket és a különleges erőket, miközben jelszavakat skandáltak, az ország vezetését bírálva, és a parlamenti választásokon vesztes ellenzéki jelölteket éltetve. A rendőrség később megindult a tömeg felé és átmenetileg visszavetette a tiltakozók arcvonalát. A hatóságok még lovas rendőröket is bevetettek a tüntetők ellen.

Később megváltozott a kép, és a tüntetők botokkal és az útburkolatot felszedett köveivel dobálva visszavágtak. Mintegy ezer tüntetőnek sikerült az épületet övező kerítést áttörni, és a rendőröket kiszorítani az épületet övező területről, majd behatoltak az épületbe. A tüntetők ezt követően kirgiz zászlókat lobogtattak az épület második emeletéről.

Különböző források értesülése szerint a fővárosba az ország déli részéről, folyamatosan, kisebb csoportokban tiltakozók érkeznek.

Az ellenzék kész tárgyalni a hatalom képviselőivel és új választásokat ígér

A kirgiz ellenzék csütörtökön felszólította a hadsereget és a rendőrséget, segítsenek békés megoldást találni a belpolitikai válságra. "Ha a tábornokok és a rendőrség a mi oldalunkra állnak, békésen rendezzünk ezt a problémát" - közölte Bakijev, aki a biskeki "Fehér Ház", a kormánynak és az elnöki hivatalnak otthont adó épület előtt összegyűlt hívei előtt mondott beszédet. "A Fehér Házat elfoglalva elértük célunkat. Köszönöm, hogy megőrizték a rendet" - tette hozzá az ellenzéki vezető. "Rendet teremtünk. Nem tűrjük a fosztogatást. Mielőtt megkezdjük a kormányzást, saját választásokat tartunk" - közölte Bakijev.

A dél-kirgizisztáni ellenzék vezetői készek a tárgyalásra a hatalom képviselőivel - közölte orosz újságírókkal Dujsenkul Csotonov, aki magát a dél-kirgizisztáni régió ellenzéki vezetőjének nevezte. "Készek vagyunk a tárgyalásokra és találkozunk Nyikolaj Tanajev kormányfővel, ha ide utazik" - közölte Csotonov. Az ellenzéki vezető hangsúlyozta, hogy álláspontjuk szerint még mindig lehetséges a Kirgizisztánban kialakult helyzet tárgyalásos rendezése. Hozzátette: szolidárisak vele a két dél-kirgizisztáni nagyváros, Os és Dzsálálábád önkormányzati vezetői, és felhatalmazása van rá, hogy ilyen javaslatokkal lépjen fel. Elmondta, hogy az ellenzéknek egy sor feltétele is van, ezek között van számos, központi és helyi tisztségviselő felmentése, valamint a tüntetők ellen megindított büntetőjogi és adminisztratív eljárások beszüntetése.

Moszkva nem avatkozik be

Az orosz védelmi minisztérium utasította Kirgizisztánban állomásozó katonai alakulatait, hogy ne avatkozzanak be a közép-ázsiai volt szovjetköztársaság belpolitikai válságába - közölte csütörtökön Moszkvában a védelmi tárca sajtószolgálata.

Biskek főváros közelében ötszáz orosz katona és húsz vadász-repülőgép állomásozik. Az Egyesült Államok Biskekben szintén fenntart egy légi támaszpontot, amely Afganisztánban harcoló katonáinak ellátását biztosítja.

A külügyi tárca magyarokat keres

A kazah fővárosban működő magyar nagykövetség a biskeki tiszteletbeli konzul segítségével megkezdte a Kirgizisztánban tartózkodó magyar állampolgárok felkutatását. "Szükség esetén készek vagyunk segítséget nyújtani biztonságos helyre történő elutazásukhoz" - szerepel Polgár Viktor közleményében.

A külügyi tárca konzuli szolgálata azt javasolja, hogy akinek nem feltétlenül szükséges, egyelőre ne utazzon a közép-ázsiai köztársaságba.

(forrás: MTI, CNN)

Ellenzéki tüntetõk összecsapása a kormányhû tüntetõkkel Biskek fõterén
Ellenzéki tüntetõk összecsapása a kormányhû tüntetõkkel Biskek fõterén
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.