"Úgy tűnik, manapság muszáj színt választani egy valamirevaló politikai megmozduláshoz " - olvassuk a New York Times-ban.

2003-ban a grúz tüntetők az őszirózsa színe alatt gyülekeztek. Idén Ukrajnában a narancssárgát választották. A szigorú iszlám törvények ellen tiltakozó iráni nők a rózsaszínt. Bush elnök az iraki választások kapcsán bíbor forradalomról beszélt. Lukasenko fehérorosz elnök ellenfelei kék léggömböket eregettek. A kirgiz ellenzék sárgában virul. A szíriai megszállás ellen tiltakozó libanoni tüntetők is színt vallottak: a cédrus zöldjét tették meg szimbólumnak.

A Neue Zürcher Zeitung (már csak angolul hozzáférhető) cikkében Ulrich Schmid azt írja, hogy a forradalmat úgy kell eladni, mint egy árucikket. Dizájnos csomagolással és reklámkampánnyal kell népszerűsíteni a forradalmi életérzést.

A hozzákapcsolt szín erősíti az összetartást és emlékeztet a mozgalomra. Ukrajnában a buszok színe és az utcaseprők narancssárga egyenruhája ingyenreklámként népszerűsítette az ellenzéket.

Van-e valami szabály arra, hogy melyik szín a megfelelő? - teszi fel a kérdést a New York Times. - Általános elv nincs, de érdemes valami harsányat választani. S jobb kerülni a korábban más mozgalmak által felhasznált színeket.

A lap egy hasznos kis táblázatot közöl, gondosan megkülönböztetve a "régi iskola" (fasiszták, anarchisták, kommunisták és monarchisták) kemény színvilágát a demokratikus forradalmak lágyabb árnyalataitól.

Már alig van olyan szín, ami nem foglalt. Sietni kell, ha forradalmat akarunk csinálni.

Az ukrán ellenzék színe