Sokat vitázni persze ezen sincs mit: a huszonötök számára is egyértelmű, hogy Európa gazdasága (főleg Amerikához, de sok vonatkozásban Ázsiához képest is) lemaradásban van, s az eredeti ambiciózus célkitűzéseket feladva 2010-ig legfeljebb fokozott munkahelyteremtéssel, befektetésösztönzéssel, a kutatás-fejlesztés (k+f) jóval nagyobb támogatásával mentheti némiképp a helyzetet.

Az üzleti világ érdekeit az EU mellett képviselő Eurochambres minapi tanulmánya szerint az Európai Unió ma az Egyesült Államok gazdaságának 70-es évekbeli versenyképességi szintjén áll. Az unió 64 százalékos foglalkoztatottsági arányánál például Amerika 1978-ban tartott, míg a k+f-re kiadás az 1979-es amerikai szinttel egyenlő. Utoljára Bill Clinton első elnöksége alatt, tizenkét éve fordult elő, hogy Európa (egyetlen esztendőben) jobban teljesített.

A tagállamok egyetértenek abban: az eredeti lisszaboni program túl sokat markolt, s így keveset fogott. Ezért a célokat - tudásalapú társadalom, vállalkozóbarát környezet, hatmillió európai munkahely kialakítása - jobban fókuszálják, "hároméves terveket" dolgoznak ki a megvalósításukra, amelyeket a nemzeti fejlesztési tervekhez igazítanak. A tagállami koordinációt huszonöt "Lisszabon-felelős" látja el; Magyarországon Baráth Etele tárca nélküli EU-miniszter kapta ezt a szerepet.

A csúcs napirendjén formálisan nem szerepel, de Lisszabon kapcsán minden bizonnyal szóba kerül a sokat vitatott Bolkestein-irányelv a szolgáltatási szektor liberalizálásáról. Az EU-intézmények között vergődő jogszabálytervezetet éppen a két kulcsállam, Német-, és Franciaország ellenzi a leghevesebben, míg a kelet-közép-európai tagok nyíltan támogatják.