"Nem lopkodtunk iratokat"
1990. január 5-én éjjel az állambiztonság állománya feldúltan gyűlt össze. Aznap tartott sajtótájékoztatót a Graffiti moziban a Fidesz és az SZDSZ, és dokumentumokkal igazolták: az állambiztonsági szolgálat III/III-as osztálya a köztársaság kikiáltása után is adatokat gyűjtött az ellenzékről. Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke azonnal elhatárolta magát "minden törvénytelenségtől". Ez letaglózta a belső elhárítás állományát; vezetőjüket, Horváth Józsefet oda se engedték az esti megbeszélésre, az egybegyűlteket Pallagi Ferenc, a III-as főcsoportfőnökség vezetője nyugtatgatta. Horváth és Pallagi ellen később büntetőeljárás indult, amely megrovással zárult. Időközben - Horváth István belügyminiszterhez hasonlóan - mindketten távoztak posztjukról.
Azon az éjszakán a belső elhárítás meghatározó emberei azt mérlegelték, hogyan tudnak védekezni a vádak ellen, és mit kezdjenek azzal, hogy Németh kihátrált mögülük. Egyes, abban az időszakban nem az állambiztonság vezetéséhez tartozó forrásaink szerint ennek az összejövetelnek az eredménye az úgynevezett ügynöklista: bosszúból ők rakták össze.
Antall József volt miniszterelnök - a Marinovich Endre által tavaly közreadott visszaemlékezéseiben - mindössze ezt írja: a listát a kormányváltáskor kapta, de figyelmeztették rá, hogy az nem teljes. A néhány hete az interneten megjelent névsornak más a gépelése és a tördelése, de ez a lista majdnem az a lista - mondta több politikus is lapunknak. Volt, akinek Antall, volt, akinek Göncz Árpád volt köztársasági elnök mutatta meg. Mindannyian négyszemközti találkozásokról számoltak be, amelyek során Antall, illetve Göncz a páncélszekrényből vette elő a nem iktatott, semmilyen jelzést nem viselő, jó pár lapból álló, géppel írott lajstromokat. Habár ma már többen úgy emlékeznek, nem tulajdonítottak nagy jelentőséget a papíroknak, tizenöt év távlatából mégis pontosan emlékeznek például arra, ki maradt le az akkori névsorból. Több beszélgetőtársunk azt érzékeltette, hogy nála is megvan a lista. MDF-közeli forrásaink sérelmezték, hogy sokan Antall-listának ferdítik a Németh nevéhez kötődő lajstromot, és kétségbe vonták azt is, hogy Antall Péter, a miniszterelnök fia láthatta azt, amint ő maga azt egy sajtónyilatkozatban állította. A volt kormányfő egyik kabinettársa szerint Antall hasznos, de a többihez hasonló információnak gondolta a névsort ("Nem ez alapján nevezett ki nagyköveteket vagy rendőrfőnököket"). Habár akkori ellenzéke szerint Antall ellenlábasai ellen használta föl alkalomadtán a dokumentumokat, ez a kormánytag arra emlékeztetett, hogy az első ciklusban a kisgazda frakció kért "menlevelet" tőle - a később bíróság által tisztázott Torgyán kivételével mindannyian kaptak is.
A lista keletkezésének körülményeiről többeket kérdeztünk. Németh Miklós MTI-nyilatkozata szerint ő maga a listát Gál Zoltántól kapta; a '90 januárjáig belügyi államtitkári posztot betöltő mai szocialista politikus lapunknak azt mondta: a minisztériumi átszervezésekért felelt, a listáról nem tudott. Kiss Elemér, aki az akkori miniszterelnöki hivatalt vezette, csak hallott a listáról, de nem látta: ha hivatalos lajstrom lett volna, átmegy az ő kezén is. Császár Józsefné, a BM személyügyi főosztály akkori vezetője nem kívánt nyilatkozni, ahogy Göncz Árpád sem.
Azzal kapcsolatban, hogy most kinek állhatott érdekében feltenni a listát a világhálóra, számos verziót hallhattunk. Az egyik szerint a szocialistáknak, mert az egyházak érintettségével odacsapnak a konzervatív oldalnak. A szolgálatoknak, hogy zavart keltsenek, megakadályozva ezzel Gyurcsány Ferenc kormányfő erősen liberális törvénytervezetét. Külföldi titkosszolgálatoknak, akik egyidejűleg csinálják ki a szlovák, lengyel és magyar nemzetbiztonságot; az oroszoknak, hogy fúrják az EU-t; régi uniós államoknak, hogy fúrják az újakat. Szita Károlynak, mert róla végre nincs szó. És természetesen az izraeli titkosszolgálatnak, a Moszadnak.
Az sem világos, hogy kinek állt érdekében annak idején a lista összeállítása. Az állambiztonsági szolgálat 1990 előtti munkáját jól ismerők szerint nem a cég, hanem a politikai hatalmukat megtartani vágyó politikusok érdeke volt a listával lehűteni a rendszerváltó miniszterelnököt. A megrendelők pedig ma ismét a feketeseggű III/III-ra kenik a listázást, ahogy annak idején is kizárólag rajtuk verték el a port. Ők ütősebb lajstrommal rukkolhattak volna elő, ha az ügynökök leleplezése nem lenne ellentétes a szolgálat alapelveivel.
Kenedi János a Hetek című hetilap 2005. március 4-i számában arra hívja fel a figyelmet, hogy a lista nem Antall számára készült, hanem az állambiztonság egyik reformtervének 1989. nyári csatolmánya lehetett.
Az állambiztonság volt tisztjei ezzel ellentétben azt állítják: a lista 1990 februárja (az új nemzetbiztonsági szolgálatok megalakulása) után készült, amikor már látható volt, kiket indítanak a pártok a választásokon. Szerintük azt csak a BM központi nyilvántartásából állíthatták össze, és mikrofilmre vették. Beszélgetőtársaink többségének összecsúszik a Németh-féle, az Indexről elérhetővé vált lista, illetve a hvg.hu-n nyilvánosságra hozott, a belső elhárítás tiszti állományát tartalmazó névsor.
"Törvények és parancsok alapján végeztük a munkánkat. A politikai vezetés részéről még '89 októbere után is számos teljesíthetetlen kérést kaptunk. Habár '88-ban megszűnt a pártirányítás, feljegyzéseink elemzett változatát a BM még '89 végén is továbbküldte például Grósz Károlynak, Nyers Rezsőnek vagy Pozsgay Imrének" - mondta a hármas főcsoportfőnökség tevékenységének avatott ismerője. A szigorúan titkos belügyi jelentéseket '89 végén, kilencven elején akár 35 fő is megkaphatta.
Beszélgetőtársaink szerint a III/III ugyanazon parancsok és módszerek szerint dolgozott, mint a többi csoportfőnökség. "Hasonlóan szerveztek be embereket, ugyanolyan rendben adtak információkat az ügynökök, hasonlóan folyt a levélellenőrzés, a telefonlehallgatás vagy a figyelés." A szolgálaton belül a III/III nem számított "piszkos munkának", mert a hírszerzés és kémelhárítás is politikai megrendelés alapján működött.
A III/III volt tisztjei szerint 1989-90-re a belső elhárítás már nem volt abban az állapotban, hogy fékezni tudja az átalakulást. Példa erre: 1990 januárjában megakadályozhatták volna a Graffiti mozis ellenzéki sajtótájékoztatót ("bombariadóra hivatkozva kiürítjük a környéket"), de nem mertek lépni, mert másnap a nemzetközi sajtónál lett volna az információ. A nyilvánosság számára a Dunagate-tel vált világossá, hogy még mindig működik az állambiztonság.
"Nem pár ezer ember csinálta az állambiztonságot, ez össztársadalmi játék volt" - mondja a III/II egyik megyei kirendeltségének volt munkatársa, aki a hetvenes években véletlenszerűen került épp a kémelhárításhoz, időnként azonban a III/III-nak is dolgozott. Két rezidentúrája (tartótiszt által irányított kis hálózati egység) volt, egyenként
Nem ő az egyedüli beszélgetőtársunk, aki szerint számos rendőri és külügyi vezető "kifekszik", ha a belső elhárítás adatain kívül a többi részlegét is nyilvánosságra hozzák. Ő maga a rendszerváltást követően a rendőrségen helyezkedett el, onnan nyugdíjazták. Nosztalgiázva emlékszik
Az új rend szerint azonban a titkosszolgálati eszközök engedélyezése olyan hosszú ideig tartott, hogy ellehetetlenítette a munkát. "A nyolcvanas évek közepén, amikor ez még egy szakma volt, fel tudtuk deríteni a bűncselekményeket. Volt egy gyanúnk, és rárepültünk. Ma szálanként minősítgetik a titkos iratokat."
Szerinte az akkori munkát nem lehet a mostani törvények alapján megítélni. Megyéjében részt vett az iratok égetésében, amire osztályvezetőjétől kapott parancsot. Nem emlékszik, milyen mennyiségben semmisítettek meg iratokat, az aktív dossziékat azonban elzárták. Szerinte minden iratot, a nyilvántartásokat is meg kellett volna semmisíteni. "Mi azonban, ellentétben a politikusokkal, nem lopkodtunk iratokat" - mondta. (V. Sz.)
