"Narancsos forradalom" Kirgizisztánban?

Önkormányzati hivatalokat szálltak meg pénteken Kirgizisztán számos városában a parlamenti választások végeredményét kétségbevonó tüntetők.

Az ország déli részén fekvő Os városában 200 tüntető áthatolt a rendőrkordonon és elfoglalta a területi kormányzó hivatalát. Az akcióban az épületet védelmező rendőrök közül heten megsérültek.

Hasonló tüntetések voltak más térségekben, köztük a főváros Biskek keleti részén is, sőt egyes településeken a tiltakozók úgynevezett népi tanácsokat választottak, miután a vasárnapi parlamenti választáson ellenzéki képviselők alig kerültek be a törvényhozásba. A tüntetők választások újbóli megtartását, Aszkar Akajev államfő lemondását követelték.

Akajev fölényes győzelmet aratott a parlamenti választások vasárnap tartott második fordulójában, amelyet az ellenzék szerint még az első fordulóénál is súlyosabb visszaélések jellemeztek. Az ellenzék csak 4 mandátumhoz jutott a közép-ázsiai ország 43-fős parlamentjében. A hatalom pártfogoltjai már az első fordulóban megszereztek 30 parlamenti helyet, míg az ellenzéknek csak két körzetben sikerült győznie, s csak további két mandátumhoz jutott a második fordulóban. Az ellenzék attól tart, óriási parlamenti fölényét Aszkar Akajev elnök arra használhatja fel, hogy az alkotmány tilalma ellenére ősszel harmadszor is megpályázza az államfői bársonyszéket, vagy saját kegyence kezére játssza át a hatalma.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.