A Wekler-falu után megy a többi?

Wekler Ferenc nem érti, hogy két ellenzéki képviselőtársa miért támadja a megállapodást, amelynek alapján faluja, Mecseknádasd pénzt kapott a paksi atomerőműtől. A képviselők azt nem értik, miért nem nyilvános a Mecseknádasdot pénzhez juttató egyezség.

A tervezett bátaapáti atomtemető környezetében lévő települések 1997-ben Társadalmi Ellenőrző és Tájékoztató Társulást (TETT) hoztak létre a létesítendő atomtemetőhöz közeli települések lakóinak tájékoztatására. A TETT nyolc tagja a kutatástól mért távolság függvényében pénzt kap a tájékoztatásért. A támogatás a kutatásra fordított összeg öt százaléka, így az elmúlt három évben a nyolc településnek évente 64-197 millió forint jutott. Nemrég kiderült, hogy Mecseknádasd és Ófalu is pénzt kapott az atomtemető-kutatások nyomán, holott nem tagjai a TETT-nek. A többi település a nukleáris alapból, a két utóbbi baranyai falu közvetlenül az erőműtől kapja a támogatást. Az erről szóló, 2003-ban kötött megállapodást a szerződő felek titkosították, így nem tudható a folyósított összeg nagysága. Ez a momentum két fideszes országgyűlési képviselőt, a bonyhádi Potápi Árpádot és a nagynyárádi Hargitai Jánost arra indítja, hogy kérdést intézzenek az igazságügy-miniszterhez, mivel ő felügyeli a nukleáris alapot. Tudósítónknak elmondták: nem értik, hogy Mecseknádasd és Ófalu miért külön az erőművel állapodott meg, és miért titkosították az egyezséget.

Potápi úgy tudja, hogy Mecseknádasdnak száz-, Ófalunak pedig ötvenmillió jutott, Hargitai azt hallotta, hogy a két falu összesen kapott százmilliót. A helybéliek arról tájékoztatták tudósítónkat, hogy Mecseknádasd ötven-, Ófalu harmincmilliót kasszírozott.

Wekler Ferenc, szabad demokrata parlamenti képviselő, Mecseknádasd polgármestere nem érti, hogy Potápi és Hargitai miért támadja a megállapodást. Mecseknádasd azért nem kapott meghívást a TETT-be, mert közigazgatási határa a bátaapáti kutatástól öt kilométernél messzebb van, a Bátaapátival szomszédos Ófalu azért nem léphetett be a társulásba, mert ellenzi, hogy atomtemető épüljön a közelében. Ófalu kirekesztését Wekler - aki egyébként néhány hónapja már az atomtemető létesítésével kapcsolatos ügyek kormánymegbízottja is - igazságtalannak tartja, Mecseknádasd kimaradását pedig azért véli indokolatlannak, mert például Bátaszék tagja lehetett a TETT-nek, holott messzebb van a tervezett hulladéktárolótól, mint Mecseknádasd.

Wekler lapunknak azt mondta: Ófalu és Mecseknádasd az elmúlt nyolc évben éppúgy tájékoztatta lakóit az atomtemető helyének kutatásairól, mint mások. Ennek ellenére ők nem kaphattak pénzt a nukleáris alapból. Wekler szerint ezt az igazságtalanságot orvosolta az atomerőmű a megállapodással.

Arra senkitől sem kaptunk ésszerű magyarázatot, hogy miért lett titkosítva a megállapodás. Ennek okát a megyei közigazgatási hivatal is vizsgálta, ám a titkosítást végül is nem találta jogszabálysértőnek.

Wekler Ferenc a titkosítással kapcsolatos aggályokat "újságírói okoskodásnak" érzi. A politikus hangsúlyozta: amikor Mecseknádasd képviselő-testülete által felhatalmazva tárgyalt az erőművel, nem magának alkudott ki pénzt, hanem a falujának. Ezért nem bírálat, hanem elismerés járna - állítja Wekler, aki szerint valójában az atomtörvény hiányossága okoz zavart. A törvény ugyanis nem rögzíti: a radioaktív hulladéktároló környékén található települések mekkora körön belül számítanak "érintettnek", s így kinek jár pénz a lakosság tájékoztatásáért, s később kinek jár kompenzáció azért, hogy elszenvedi a közelében működő atomtemetőt. A TETT tagjai egy öt kilométeres sugarú kört húztak a tervezett tároló köré a térképen, s azt mondták: aki azon belül van, az érintett. Ám ennek az öt kilométeres körnek nincs nyoma az atomtörvényben. Ezért Wekler egy hónappal ezelőtt indítványozta, hogy a parlament az atomtörvényben fogalmazza meg, ki számít érintettnek egy atomhulladék-tároló közelében.

Ennek törvénybe foglalása már csak azért is sürgető, mert a Bátaapátihoz közeli, ám a tervezett atomtemető helyétől öt kilométernél távolabb fekvő települések - hallva arról, hogy Mecseknádasd pénzhez jutott - várhatóan sorra bejelentik igényüket az erőműnél. Bonyhád és Palotabozsok polgármestere érdeklődésünkre már közölte is: mivel az ő önkormányzatuk is tájékoztatta a helyieket a bátaapáti kutatásról, nekik is jár pénz.

Mecseknádasd a tegnapi napsütésben - napról napra szépül
Mecseknádasd a tegnapi napsütésben - napról napra szépül
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.