Miért hallgatta ki ismételten a rendőrség Szász Károlyt?

Ismét kihallgatta a rendőrség a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) korábbi vezetőjét tegnap, ám a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője kérdésünkre még azt sem kívánta megerősíteni, hogy Szász Károly egyáltalán járt a rendőrségen.

Az újabb kihallgatásról Szász ügyvédje, Futó Barnabás tájékoztatta az MTI-t kedden, jelezve: elképzelhető, hogy védencét a korábbi magánokirat-hamisításnál súlyosabbnak minősülő hűtlen kezeléssel is meggyanúsítják. Igaz, az ügyvéd tegnap a Magyar Rádiónak arról beszélt, hogy Szászt csak az okirat-hamisítással kapcsolatban hallgatták volna ki, de ő megtagadta a vallomástételt. Később Futó a kihallgatásról - védence utasítására - már egyáltalán nem kívánt nyilatkozni.

Az eljárás Keller László volt közpénzügyi államtitkár feljelentése alapján indult, először még ismeretlen tettes ellen. A PSZÁF egykori elnöke idén januárban, másfél évvel a nyomozás elrendelése után vált gyanúsítottá, ám nem a Keller-féle dokumentumban jelzett hűtlen kezelést, hanem csupán magánokirat-hamisítást rónak a terhére.

Szász Károly ezt a cselekményt állítólag több mint kétszáz esetben felbujtóként követte el azzal, hogy 2001-ben javasolta: a felügyeletnél keletkezett többletfeladatokat megbízási szerződés alapján a szervezet saját alkalmazottai végezzék el. Először felvetődött, hogy nem a munkát fizették meg, hanem a fiktív szerződések jutalomként kifizetett összegekről szólnak, utóbb már csak az tűnt bizonyíthatónak, hogy a dokumentumokat visszadátumozták. A felügyelet dolgozói kihallgatásuk során azt állították ugyanis, hogy a kifizetések mögött valós teljesítmények állnak.
A nyomozás során Szász tagad-
ta, hogy bűncselekményt követett volna el.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.