Az Európai Unió 2007-2013-as időszakra vonatkozó költségvetési tervének vitája örvendetesen nagy nyilvánosságot kapott Magyarországon. Kevésbé örömteli viszont az a képzet, ami e vita során hazánkban kialakulni látszik. Mintha az unió költségvetése egy gigantikus nyerőautomata lenne, melyből minimális pénzmennyiség bedobásával a lehető legnagyobb összeget kell kicsikarni. Mindezt a szolidaritásra hivatkozva, mondván, hogy a közösség érdekében elköltött pénz a közösség egészére jótékony hatással van, függetlenül a felhasználás konkrét helyétől. A magyar álláspont szerint ez arra kötelezi az EU tehetősebb országainak lakóit, hogy zokszó nélkül finanszírozzanak magyarországi beruházásokat.

A szolidaritást a Magyar Köztársaság persze csak félig gondolja komolyan. Ha valóban úgy vélné a magyar politika, hogy a Magyarországon kívül elköltött uniós pénzek is számítanak, akkor nemcsak a közösségi költségvetés alig egyharmadát kitevő strukturális és kohéziós alapok elosztásáról lenne markáns elképzelése. Ám mivel csak a nekünk címkézett előirányzatokkal törődünk, szem elől tévesztjük az egyéb lehetőségeket és buktatókat. Jelenlegi formájában a költségvetés belső arányai olyan politikai irányvonalat konzerválnak, melynek hátrányos stratégiai elemeit a strukturális és kohéziós támogatási rendszer nem kompenzálhatja. Ennek kirívó példája az unió javasolt külső támogatási rendje.

A költségvetési terv öt fejezetből áll, melyek közül a negyedik Az EU mint globális partner címet viseli. Ez hivatott meghatározni az unió külső politikáinak kereteit, beleértve az előcsatlakozási alapokat, a szomszédságpolitikai és a fejlesztési eszközöket. Ez a fejezet a bizottság javaslata szerint 2007-ben a közös költségvetés 8,5 százalékát tenné ki, ami 2013-ra 9,9 százalékra emelkedne. Számunkra egyáltalán nem közömbös, hogy ezt az összeget milyen módon használjuk fel.

Az unió regionális külpolitikája a koncentrikus körök elvét követi. A legszorosabb kapcsolatot természetesen a tagjelölt országokkal (Horvátország, Törökország) kívánjuk ápolni, amelyek mellé a bizottság - korlátozottabb együttműködési lehetőségekkel ugyan, de tagság kilátásba helyezése mellett - be kívánja vonni a Nyugat-Balkán valamennyi államát ún. potenciális tagjelölt országként. Céljaiban és eszközeiben visszafogottabb, ám ugyancsak kiemelt területnek tekinthető a szomszédságpolitikába tartozó kör, amely Észak-Afrika és a Közel-Kelet, valamint Kelet-Európa és a Kaukázus államaira terjed ki. A világ többi részével fejlesztési és gazdasági együttműködés képzelhető el, ami jobbára a harmadik világ fejlődő országait segíti az ENSZ millenniumi fejlesztési célkitűzéseinek megvalósításában.

A fenti struktúrát tekintve meglepetésként érhet bennünket, hogy a bizottság a fejezet kiadásai között hét év átlagában 49 százalékot juttatna a fejlesztési együttműködésnek, míg az előcsatlakozási alapnak és a szomszédságpolitikának csak 15, illetve 16 százalékot. Sovány vigasz számukra, hogy a jelenlegi költségvetési ciklusban - miközben valamennyi soros elnökség elsődleges prioritásnak tekintette a bővítést, a tagjelölt államok - köztük Magyarország - sem kaptak lényegesen több támogatást az unió költségvetéséből. Ez azért rávilágít arra, hogy a szavak és a tettek itt sincsenek mindig összhangban egymással.

Érdekes az is, hogy 2007-ben a Törökország számára biztosított források arányaikban nem haladják meg a szomszédságpolitikában érintett országok részesedését, és még 2013-ban is messze elmaradnak majd attól a szinttől, amit jelenleg Románia vagy Bulgária elér. Minden jel arra mutat, hogy az egységes szomszédságpolitikán belül megmarad a délmediterrán térséggel való együttműködést finanszírozó program és a volt szovjet tagköztársaságokat támogató alap közötti aránytalanság, aminek eredményeként Észak-Afrika és a Közel-Kelet országai másfélszer annyi forráshoz jutnak, mint keleti szomszédaink - beleértve Oroszországot és a kaukázusi államokat is. Ugyanakkor az EU a Palesztin Hatóságnak évente GDP-je 10 százalékát meghaladó támogatást nyújt. (Magyarország - felvevőképességének állítólagos korlátai miatt - legfeljebb GDP-je 4 százalékának megfelelő összeget kaphatna a strukturális és kohéziós alapokból!) Moldovában az egy főre jutó éves GDP 2004-ben alacsonyabb volt, mint Nicaraguában vagy Kambodzsában. Ennek ellenére 2001/2002-ben Nicaragua négyszer annyi uniós támogatást kapott, mint Moldova.

Az unió külső politikája egyértelműen az egykori nagy gyarmattartó államok privilegizált kapcsolatainak fenntartását és erősítését szolgálja. Nem állítom, hogy az EU-nak és Magyarországnak nem kell osztoznia a fejlett világnak a harmadik világ felzárkóztatásáért vállalt közös felelősségében. Azt sem mondom, hogy számunkra e tevékenység semmilyen közvetlen vagy közvetett előnnyel nem jár. De hazánk stratégiai érdekeit sokkal jobban szolgálná, ha az unió az előcsatlakozási folyamat finanszírozására fektetne nagyobb hangsúlyt, és emellett újjáépítené az EU-nak az utóbbi években teljesen kiürült keleti kapcsolatait is.

2004. május 1. előtt javarészt a nyolc kelet-közép-európai tagjelölt állam jelentette a keleti kapcsolatokat. Az unió eddig nem volt még hajlandó szembenézni az új szomszédság révén jelentkező kihívásokkal, sőt láthatóan a nyolcak keleti ambícióival és aktivitásával sem tud mit kezdeni. A költségvetési terv ideális lehetőséget kínál arra, hogy a bővítés utáni helyzetnek megfelelően átalakítsuk az EU külső politikáit és azok finanszírozási rendjét. Ha balkáni szomszédaink és Törökország csatlakozása sikeresen lezárul; ha Ukrajna demokratikus jogállammá és valóban működő piacgazdasággá válik; ha Belorussziában enyhül a diktatúra szorítása; ha Moldova egységes, életképes állammá alakul; ha megteremtjük a békét és stabilitást a Kaukázusban, akkor ezzel Magyarország is legalább annyit nyerne, mint a strukturális alapok eredményes felhasználásával.

Bárhova irányítjuk az EU külső támogatásait, azokból Magyarországon nem épül sem autópálya, sem szennyvíztisztító. Ám ha stabil és prosperáló, az európai integráció valódi esélyével rendelkező országok vesznek bennünket körül, akkor a számukra biztosított források többszörösen megtérülhetnek az unió egészének is, és Magyarországnak különösen. Ehhez persze az szükséges, hogy a felosztás újragondolása érdekében mi is felemeljük szavunkat. Legyünk végre egyszer igazán önzőek, és ne csak magunkra gondoljunk.