Donország?
Az ország megmozdult, bámulatos társadalmi tudatosságról és felelősségvállalásról tett tanúbizonyságot, fényesen igazolva, hogy érett a globális társadalmi krízisek feldolgozására, s teljesítőképességével arányosan képes részt vállalni a fejlődő világ szenvedéseinek enyhítését célzó világméretű megmozdulásokban.
Magyar segélyszervezetek korábban is részt vettek természeti és környezeti katasztrófák utáni segítségnyújtásban, és nálunk is működnek globalizációkritikus szervezetek, melyek a harmadik világ nélkülöző népeit segítő akciókat szerveznek, de eddig még soha sem sikerült a teljes lakosságot humanitárius segítségnyújtásra indító "kampányhangulatot" kialakítani.
Holott Magyarország EU-tagországgá válása pillanatában végérvényesen - a globalizáció haszonélvezőiből álló - ún. "első" világ része lett, s ez elháríthatatlan felelősséggel és megkerülhetetlen elvárásokkal jár. Aktívan részt kell vállalnunk az ENSZ és az EU fejlesztési célkitűzéseinek megvalósításában s a széles körű adósságelengedési programban. A Külügyminisztériumnak ennek megfelelő stratégiával és programokkal kellene rendelkeznie. A tűzoltás, a spontán krízismenedzselés kevés a rászorulóknak is és saját lelkiismeretünknek is. A cunami hatásainak időleges kezelése kétségtelenül jobban "eladható" médialátványosságként, de a csendesen szenvedő, a képernyőkön és címlapokon ritkán látható, a nélkülözés "néma szökőárja" által sújtott térségek (mindenekelőtt a fekete kontinens) hathatós segítése is kötelességünk. Hiszen minden másodpercben 24 újabb áldozatot szed a HIV-vírus, naponta gyermekek tízezrei válnak az illegális rabszolgamunka foglyaivá, több tízmillióan napi egyetlen dollárt sem tudnak élelemre fordítani a családjuk számára, és újabb milliók számára a körülmények születésük pillanatában csupán 25-30 éves várható élettartamot engedélyeznek.
Nem közismert, de fontos tudni, hogy az ENSZ 2000-ben nagyszabású és hosszú távú fejlesztési stratégiát, konkrét célkitűzéseket fogalmazott meg a harmadik világbeli országok, a gyarmatosítás, majd a globalizáció vesztesei számára. A millenniumi fejlesztési célok a glóbusz nagyobbik, 2015-re már a Föld népességének csaknem kétharmadát kitevő, végérvényesen leszakadt részének legégetőbb kríziseit hivatottak orvosolni: a világméretű szegénység és az éhínség csökkentését, a járványok kezelését, a gyermekek jogait, az írástudatlanság visszaszorítását, a nők társadalmi esélyegyenlőségét s a menekültkérdést, hogy csak a legfontosabbakat említsük.
Ezzel párhuzamosan az EU is kidolgozta a maga fejlesztési stratégiáját, mely előírja a tagországoknak, hogy GDP-jük 0,7 százalékát közvetlenül a globális problémák kezelésére fordítsák, bevonva ebbe a lakosságot és az őket képviselő civil szervezeteket is. A vállalások teljesítése időarányosan messze elmarad az előzetes várakozásoktól, s erről az elmaradásról az ENSZ vezető tagállamainak és az alulteljesítő, de tehetős EU-országoknak hamarosan (legkésőbb idén ősszel, az ENSZ közgyűlésén) számot kell adniuk.
A státusváltás, a támogatottból donorrá válás kínos folyamat, rengeteg csapdával. Magyarország fejlesztési politikája és teljesítménye nem kielégítő. 2003-ban külső nyomásra hirdette meg a Külügyminisztérium nemzetközi fejlesztési és együttműködési (NEFE) politikáját, és csaknem ezzel egy időben jött létre - a kanadai kormány fejlesztési ügynökségének (CIDA) hathatós segítségnyújtásával - a közel két tucat hazai fejlesztési és humanitárius civil szervezetet is tömörítő HAND Szövetség. Ennek elsődleges célja, hogy az európai gyakorlattal összhangban alulról szerveződve és egységes fellépéssel szorítsa rá a kormányzatot a nemzetközi fejlesztési munkában való aktív részvételre - civil közreműködéssel és ellenőrzéssel. A Külügyminisztérium tehát két "tűz" között találja magát: a nemzetközi szervek "felülről" várják el a GDP-arányos vállalások teljesítését, a hazai civilek egyre jobban figyelik "alulról", hogy a kormányzat milyen mértékben és hatékonysággal tesz eleget az egyre sürgetőbb elvárásoknak.
A Külügyminisztérium eleinte egyáltalán nem kommunikált a civilekkel, első pályázatát szinte kizárólag a nemzetközileg aktív gazdasági érdekeltségek érdekei szerint írta ki, mellőzve az ENSZ, az EU és a lakosság által is joggal elvárt civil részvételt és ellenőrzést. Majd hosszan kivárt a 2004-es NEFE-pályázat civilek számára is hozzáférhető forrásainak meghirdetésével, s e pályázat lebonyolításába a Tesco Tanácsadó Kft. néven ismert, széles körű külgazdasági kapcsolathálóval bíró társaság által alapított HUN-IDA Kht.-t vonta be - a civilek helyett.
A kormány nemzetközi fejlesztésre és humanitárius segélyezésre szánt forrásai alig érik el a GDP 0,02 százalékát, és 2003-2004-ben ennek az öszszegnek jelentős részét egy morálisan nehezen indokolható és társadalmilag kevéssé támogatott projekt emésztette föl: a kifejezetten megszálló, katonai jellegű iraki "békeépítésben" való részvétel. Ezzel az "eredménnyel" Európa sereghajtói között vagyunk, és még 2015-re sem fogjuk elérni a morálisan indokolható arányú részvételt.
Nemrégiben ért véget a davosi gazdasági világtalálkozó és "ikerrendezvénye", a Porto Alegre-i Szociális Világfórum. Ez utóbbi legfőbb célkitűzése az, hogy az alternatív civil szervezetek egyre népesebb mozgalma rászorítsa a világ vezető hatalmait, hogy az (elsődleges, de nem elégséges) adósságelengedésen és a tűzoltó jellegű segélyezési gyakorlaton túlmenően is hathatósan támogassák a kizsákmányolt exgyarmatok milliárdos nagyságrendű nélkülöző lakosságát, s számon kérje az ENSZ nemes célkitűzéseinek időarányos teljesítését. Davosban, Porto Alegrében, a közelmúltban tartott G7-csúcstalálkozón és az európai fejlesztési miniszterek luxemburgi értekezletén egyaránt megfogalmazták, hogy jelentős erőket kell megmozdítani a szegénység és az AIDS visszaszorítására, s hogy a nélkülözés legyőzéséhez egyfajta "Marshall-terv" kidolgozására volna szükség. (Ennek része lenne az egyelőre még vitatott kerozinadó bevezetése.) Valaminek be kell indulnia, és ebben a küldetésben immár Kelet-Európának is osztanak lapot.
A globális szolidaritás gondolata egyre inkább megfogan idehaza is. Rengeteg tennivalója van a kormánynak s a civil lakosságnak egyaránt. A kormánynak nem megkerülni, hanem partnerként elfogadni és támogatni kell a civilek munkáját. A civileknek pedig példaértékű projektekkel, szakértelemmel kell bizonyítaniuk rátermettségüket, s garanciát kell biztosítaniuk, hogy a bevont források valóban eljutnak a rászorulókhoz. Megfelelő és megnyugtató választ kell megfogalmaznunk a fogyasztásba és a belpolitikai csatározásokba belefásult lakosság kényelmetlen és nem minden jogalapot nélkülöző kérdésére: miért is erkölcsi kötelességünk tőlünk térben és kulturálisan távoli országok lakóit segíteni, amikor nálunk is rengeteg rászoruló polgár él?
A szerző kulturális antropológus, a HAND Szövetség tagja, az Anthropolis Egyesület elnöke
