Kivált ahhoz képest, hogy százmilliárdnyi közpénzt fordítottak rájuk. A társadalom joggal kéri számon ezen óriási összeg hasznosulását.

De aztán Ráki Ferenc több dologban téved. Például nem tévesztendő és nem mosható össze a biogazdálkodás a környezetkímélő gazdálkodással. Az emelt szintű uniós támogatásra pályázó 32 ezer gazdának még a tizedrésze sem lehet ellenőrzött biogazdálkodó, annyi ugyanis az egész országban sincs. A nagy füstű, kis lángú biogazdálkodás az EU-ban is periferikus. Aki ezt választotta, annak számolnia kell vele, hogy a vásárlók nem hajlandók tömegesen magas árat adni a termékeiért. De azzal is, hogy az alkalmatlan (jelesül a Ráki Ferenc említette poloskaszúrt szemeket tartalmazó búzát, másutt a fuzáriummal vagy más toxintermelő gombákkal fertőzött terményeket) sem az államra, sem az unióra nem lehet rásózni.

Kajner Péter hozzászólásának (Pusztuljanak a "dörzsöltek", március 1.) minden mondatával vitáznom kellene, ám az igazi ellenfél a gazdaságszemlélete.

Nem értem, miként maradhattak meg a természetes és emberi élőhelyek az általa zsigerből gyűlölt nagyüzemek három évtizede alatt. Hogyan lehet ma is csodás a vadállományunk? Azidőtt a falvak újjáépültek, de lehet, hogy Kajner szerint ez nem tartozik hozzá az emberi élőhelyek megőrzéséhez.

Kajner szerint csak a kisgazdaságok állítanak elő magas beltartalmi értékű, jóízű növényi és állati termékeket. Ezzel szemben magára valamit adó vágóhíd nem fogad kistermelői sertést, mert túl zsíros. A zöldségek szermaradvány-vizsgálata nagy százalékban kifogásolható eredményre vezetett, márpedig nagyobb üzemek most alig-alig termelnek ilyesmit. A Brit Királyi Társaság pedig azt állapította meg, hogy a legtöbb toxin a bioterményekben található. Kajner Péter állítása tehát pőre népámítás.

Fölöttébb magabiztosan kijelenti, hogy e kisgazdaságok a támogatás összegéhez képest óriási társadalmi hasznot hajtanak. E tétel megéri, hogy körüljárjuk.

Kajner szerint a gazdák csődbe menetelével akár egymillió ember is elveszítheti a megélhetését. Jelenleg a mezőgazdaságban 240 ezer ember dolgozik - bejelentve. E létszám kicsi része egyéni vállalkozó, a túlnyomó többség társas vállalkozások és szövetkezetek foglalkoztatottja. Évente kb. 150 ezren érvényesítik az őstermelői igazolványukat, rajtuk kívül - becslésem szerint - legalább 300 ezer kistermelő jelentős piaci tényező. (Szakértők szerint egymillió a több-kevesebb rendszerességgel piacozó.) Kérdés, mit takarnak e számok. Kajner egymilliós adata valós lehet, pusztán a "beltartalma" meglepő.

A gazdaréteg - ideértve az egyéni vállalkozókat is - nem a tömeges munkahelyteremtésről híres. Szabolcsban például az 1146 egyéni gazdának 2003-ban összesen 216 munkaszerződéses alkalmazottja volt. A társas gazdaságoknak 5456. (Forrás: AKII) Megjegyzem: 300 hektárnál nagyobb területen gazdálkodó mindössze 32 van e jókora megye 239 településén.

Ki dolgozott akkor? Számításaim szerint a mezőgazdaság - és itt a nagyüzemek alig-alig jöhetnek szóba - évente legalább harmincmillió napszámot használ fel. Ehhez képest 2003-ban 700 ezer alkalmi munkavállalói közteherjegyet váltottak ki. Nemcsak a mezőgazdaság, hanem a szintén "nagyfogyasztó" építőipar, a tercier szektor meg a többi - összesen! (2004-ről még nincs adatom, de az EMMA nevű ellenőrzési rendszertől tartván jóval több lehet a közteherjegy, talán a korábbi kétszerese is elképzelhető. De az még mindig csak morzsa!) Maradjunk a gazdáknál. Nyugodtan állítható, hogy egy százalék híján az összes többi feketemunka! És nemcsak a járulékok hiányoznak! Ameddig ez így marad, a foglalkoztatási célokat nyugodtan át lehet utalni az ábrándok világába.

A "társadalmi hasznosság" egy szelete: a napszámosoknak hol fele, hol kétharmada roma. Ők - mivel nem jelentették be a munkavégzésüket - télen nem kaphatnak munkanélküli-járadékot. A ravasz szatócsok hiteleznek nekik szép kamatra, és némelyik család már most a májusi bevételeit eszi. S közben csonttá-bőrré soványodik.

Kajner szerint "igazi esélye a piacon a különleges minőségű, egyedi termékeknek van". Lehetséges. De mennyinek? Ma a mezőgazdaság az egyetlen magyar termelő ágazat, amelynek export-import szaldója pozitív, jelesül egymilliárd euró körüli. Az egyáltalán piacképes áruk nyolcvan százalékát - Varga Gyula professzor szerint - ma is a nagyüzemek állítják elő. Ha viszont a Kajner-teória - amely rímel az Orbán-kormánynak a családi gazdaságok címszava alatt elkövetett politikai blöffjére - érvényre jutna, akkor az ország hamarjában megszabadulna cirka hárommilliárd euró exporttól. Ez aztán a komoly társadalmi haszon! Tudja-e egyáltalán Kajner Péter, milyen iszonyatos mennyiségű árut kell már egymilliárd euróért is eladni?

A mezőgazdaság lefeketedett altestében számításaim szerint legalább 300 milliárd forintra tehető az az öszszeg, amelyről a nemzetgazdaság semmit sem tud. Pacsizó szolgáltatások tömege, számlázatlan áruk, feketemunka... Minderről hallgatnak a gazdák, s hallgat a politika. Ám ameddig ez így marad, addig illúzió korszerű szövetkezésről álmodozni (pedig kulcskérdés), mert mennyivel jobb számla nélkül, csak úgy zsebbe elpaszszolni a karfiolt, az őszibarackot meg a paprikát... És addig követhetetlen az élelmiszerek útja is. Titok marad, hogy kik termelték. Szép hatások!

Hogy a támogatások 90 százalékát kevesebb mint száz ember teszi zsebre - akár mondott ilyet Szanyi Tibor, akár nem - nem igaz. A rendszerváltás óta e feneketlen agrárzsákba zúdított kétezermilliárd közpénz 80-85 százalékát egyéni gazdák, ős- és kistermelők vették igénybe. Hogy mire jutottak vele, azt a tüntetések jelzik. Eközben a társas gazdaságok - és kis részben az egyéni vállalkozók - mindig több közterhet fizettek be, mint amennyit mezőgazdasági célokra visszaosztott a kormányzat. Vagyis: az egyik réteg fizet és kap is valamit, a másik réteg viszont csak kap, méghozzá sokat. Egymás mellett él az ágazatban az adókkal alaposan megszórt meg a közterhektől mentesített (nemesi) réteg is. Semmilyen más ágazat nem bírná ezt el.

Ma a földadóról szóló törvény érvényben van, ám a fizetendő kulcs nulla százalék. Az őstermelők (meg a regisztrálatlan kistermelők) százezrei esetében gyakorlatilag röhej a személyi jövedelemadó, az áfa meg a járulékok is. A polgári demokrácia egyszeregyének tagadása lenne társadalmilag olyan roppant hasznos?! Annak tagadása, hogy a tulajdon és a tevékenység egyben a közjót is szolgálja?! Kíváncsi lennék az esetleges változtatási szándék fogadtatására. Milyen szép tüntetéseken csámcsognának akkor a tévék!

Jelenleg a mezőgazdaságunkban egymás mellett élnek a versenyre készek és az annak gyürkőzők meg a háztáji (dotációért) toporzékoló unokái. Ezt az állapotot tartaná fenn, sőt tenné uralkodóvá Kajner.

Új agrármodellre van szükség! Arra, hogy az ágazat alkalmazkodjon a környezethez, és képes legyen felelni a kihívásokra. A versenyképességről nemcsak szájalni kell! Egy kívánatos modellben helyük van a biogazdáknak és a dörzsölteknek, balekoknak egyaránt. De csupán akkor, ha ki tudják harapni a maguk részét a piaci tortából. Bizonyítva, hogy meg tudnak élni belőle, illően hozzájárulva persze a közköltségekhez.

Kéretik a naptárra nézni! Az évszámra! Tagadhatunk mindent, uniót, globalizációt, exportot, munkahelyeket, de a világot nem fogjuk meghatni, gazdálkodóink sorsa miatt senki nem fog sírdogálni. Egy konkurenssel kevesebb. Átmenetileg. Hiszen e tájon két évtized múlva is lesz mezőgazdaság. Legfeljebb majd csodálkozunk, hogy a tulajdonosok és menedzserek nem a mi nyelvünkön beszélnek.

A szerző publicista

- Aki szelet vet, vihart arat... Csak még azt lenne jó tudni, mennyi az uniós támogatás viharra!