Három és fél évszázad után mondták ki, hogy "eppur si muove", mégiscsak Galileinek volt igaza. Közel kétezer éves antiszemita ideológia és gyakorlat után szánták rá magukat, hogy bocsánatot kérjenek a zsidóktól. Így van ez ma is, magyar vonatkozásban is. A rendszerváltás idején a katolikus püspöki kar tiltakozott a legélesebben az ellen, hogy kinyissák a BM III-as ügyosztályának irattárát. Félt, hogy fény derül tagjai ügynökmúltjára is. A későbbiekben elérte, hogy ne világítsák át a papokat (a főpapokat se).

A papság a kommunista rendszerben támadások középpontjában állt. A papokat a hivatásukhoz kapcsolt súlyos követelmények (mindenekelőtt a cölibátus) sebezhetővé tették. A diktatúra könyörtelenül kihasználta az emberi gyengeséget: zsarolt, kényszerített. Eredményesen. Szabó Gyula plébános és munkatársai hároméves levéltári kutatásának (40 ezer iratmásolat) eredményéből tudjuk, hogy az egyház kötelékébe tartozók mintegy 20 százaléka (minden ötödik személy) ügynök volt. (Ügynökök és vértanúk egyháza, Czene Gábor interjúja Szabó Gyulával, Népszabadság, február 26.)

A katolikus püspöki kar hallgatott az ügyben, de éreztette, hogy álláspontja megegyezett a felderítést ellenző politikai pártokéval: "az ügynökmúlt ma már nem ismerhető meg a maga teljes valóságában, tehát ne bolygassuk". Így tovább folyhatott az egykori egyházi és világi ügynökök zsarolása, titkos fenyegetése, életek tönkretétele, sokak öngyilkosságba kergetése. Mindezek mértékét ma még csak sejthetjük.

Most itt vannak a listák. Fenntartás nélkül elfogadom tudós történészek véleményét, hogy a rajtuk szereplő személyek érintettsége nem bizonyított, esetleges, hogy ki került rá a listákra, melyeken keverednek a beépített ügynökök az ún. hivatalos kapcsolatokkal stb. Vagy-
is - ahogy Rainer M. János, az 56-os intézet igazgatója mondta a 168 órának - "magyaros slamperáj" jellemzi a listákat. Mindenesetre szerepelnek a listán nyugdíjas és ma is hivatalban lévő püspökök, érsekek, köztük a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) korábbi és mai elnöke. Miként az evangélikus egyház világi elnöke, Dr. Frenkl Róbert is.

A két egyház reakciója eltérő. Frenkl azonnal kiállt a nyilvánosság elé és elmondta, hogy ő a BM "hivatalos kapcsolatai" közé tartozott, mint minden hasonlóan fontos állást betöltő személy. Ismert tény, hogy az egyes intézmények vezetőit rendszeresen látogatta a BM és "elbeszélgetett" velük a "hangulatról". Az evangélikus egyház vezetői szakértői csoport felállítását javasolják, és amennyiben valóban megszületik a nyilvánosságra hozatalt szabályozó törvény, az ő bevonásukat kérik az evangélikus egyházi személyek tevékenységének megítéléséhez.

Lehet, hogy a listán szereplő katolikus egyházi vezetők közül sem volt mindenki beépített, nyilatkozatot aláíró, esetleg fizetett ügynök. Lehet, hogy néhányukkal csak "elbeszélgettek", vagy minden ok nélkül, teljesen ártatlanul került forgalomba a nevük. Éppen ezért érthetetlen, hogy az érintettek tovább hallgatnak, az MKPK pedig fölényesen kijelenti, hogy a kiadott nyilatkozattal "lezártnak tekinti az ügyet". Tudhatnák, semmi sincs lezárva. Akkor sem, ha nyilatkozatukban a püspökök végre megkövették azokat, akik ellen a beszervezett egyházi személyek "ártó szándékkal súlyosan vétettek". Okulhatnának abból a reakcióból, amelyet Veres András püspöknek, az MKPK titkárának eddigi, intellektuálisan sokszor értékelhetetlen megnyilatkozásai váltottak ki. Először azt mondta, hogy a beépített egyháziak csak paptestvéreikről jelentettek és ezért már bocsánatot is kértek. Aztán elismerte, hogy a tudósítások másokról is szóltak, de "csak ritkán". Végül kifejtette, hogy "csak nagyon kevesen" voltak, akik zsarolás és kényszer nélkül, önszántukból működtek együtt a pártállammal. Kérdés: honnan tudja mindezt ilyen pontosan a püspök úr. Elvégre az iratok legálisan nem állhatnak a rendelkezésére. Pláne nem az összes, ami ilyen megállapítások megalapozásához szükséges.

Persze Veres csak a magyar katolikus egyház vezetőinek véleményét továbbította. Akik következetesen bizonyos politikai körök megfontolt, kitervelt egyházellenes hadjáratáról beszélnek. Olyan ez, mint amikor a kommunista rendszerben "pártellenes támadásnak" minősítették, ha valaki azt mondta a párttitkárra, hogy lopott. Emlékeztetek arra, hogy amikor II. János Pál pápa bocsánatot kért a zsidóktól, pontosan elhatárolta az egyházat annak egyes "fiaitól és leányaitól", akik szerinte a bűnöket elkövették. Helyes lenne, ha a magyar katolikus püspöki kar nem "pártosan" viselkedne, hanem követné a pápa logikáját és akkor sem azonosítaná az egyházat megtévedt tagjaival, ha azok püspökök, érsekek. Egyébként - érthető módon - az tűnik az egyház vezetői számára a legfájóbb pontnak, hogy főpapok is voltak (és feltehetően vannak) az ügynökök között. Ezért hangzott el olyan gyakran a vitában egyházi részről - utalva burkoltan a pápai tévedhetetlenség dogmájára -, hogy a püspöki kar tagjai gyanú felett állnak, mert a pápa nevezte ki őket...

Nem ez az első eset, hogy a magyar püspöki kar Róma mögé hátrál. "Sohasem láttam Bulányi pátert ... az ő ügye nem a mi ügyünk, hanem Róma ügye" válaszolta egy idevonatkozó kérdésemre Seregély István egri érsek, az MKPK elnöke. Igaz, hogy a vizsgálatot Róma rendelte el, de az is igaz, hogy azt Lékai László akkori esztergomi érsek szervezte meg, és ő nevezett ki az egyházi személyekből álló vizsgálóbizottságot, élén Szendi Józseffel. Szendi, mint egy inkvizítor folytatta "paptestvére" kihallgatását. Hangneme ("fogja be a száját", "hallgasson") annak a Jónás bírósági elnöknek a stílusára emlékeztette Bulányi atyát, aki az ötvenes években életfogytiglanra ítélte. Egyházi források szerint Miklós Imre, az Állami Egyházügyi Hivatal vezetője és Lékai érsek annyira meg volt elégedve Szendi - Bulányi-ügyben végzett - munkájával, hogy megajándékozták a veszprémi püspökséggel. Mellékesen: az időközben érsekként nyugdíjazott Szendi Józsefet - feltehetően a püspöki kar javaslatára - a köztársasági elnök röviddel ezelőtt kitüntette a "Parma Fidei" (a Hit Pajzsa) érdemrenddel. Ki ellen védte az egyházat? Bulányi György ellen? Szendi érsek esetében aligha kételkedhetünk benne, hogy a BM emberei legalábbis "elbeszélgettek" vele.

A szerző újságíró