Az amerikai törvényhozás épülete közelében, a C és az északkeleti 2. utca sarkán éjszakánként furcsa társaság gyűlik öszsze. A Capitolium saját rendőrsége gondosan megfigyelés alatt tartja a szedett-vedett ruházatú csoportot, de legtöbbször minden csöndesen, szinte barátságosan zajlik: mindenki ismer mindenkit. Az első pillantásra hajléktalanoknak tűnő férfiak és nők speciális washingtoni szakma képviselői: bérsorállók.

A különböző képviselői irodaházakban tartott meghallgatásokra eltérő méretű, gyakran meglehetősen szűk szobákban kerül sor. A honatyákon kívül csak közvetlen munkatársaik és a sajtó számára van fenntartott hely, a maradék székekre érkezési sorrendben lehet leülni. A jól fizetett, gyakran milliós jövedelmet húzó lobbistáknak azonban derogál tizenkét, huszonnégy vagy akár harminc órát sorban állni. Ők általában óránként 35 dollárt fizetnek azért, hogy az erre szakosodott cégek fenntartsák nekik a biztos bejutást jelentő helyet.

A sorállók óránként tíz dollárt kapnak, ami csaknem kétszerese a kötelezően előírt minimálbérnek, és több annál, amit a fővárosban az alacsony szakképzettséget igénylő munkakörökben kínálnak. Az állás azonban erősen idényjellegű: a honatyák nyáron és télen hoszszú törvényhozási szünetet tartanak, és a kongresszus ülései alatt is általában legfeljebb heti három napon vannak bizottsági meghallgatások.

Az éjszakai sorállás sosem könnyű, de télen a hideg miatt különösen embert próbáló feladat. A legközelebbi vécé a főpályaudvar többsaroknyira lévő épületében van. Egyetlenegyszer fordult elő, hogy egy sorálló megpróbálta megspórolni a sétát: két órát töltött a rendőrségi fogdában, és csak jelentős bírság árán szabadult. A legnehezebb azonban - írta a bérsorállókról a The Washington Post - az élethelyzet feldolgozása, annak elfogadása, hogy egyesek ideje olcsóbb, mint másoké.

A meghallgatásokat legtöbbször zárt láncú televízión vagy interneten is nyomon lehet követni, a lobbistáknak azonban ez nem elég. Nemcsak az kell tudniuk, hogy mi zajlik a termekben, hanem azt akarják, hogy a képviselők, szenátorok és az irodáikban dolgozó munkatársak lássák is őket. Az ő szakmájukban az is fontos, ki mellett ülnek, kivel beszélgetnek, mennyire látszik rajtuk, hogy érdekli őket az adott kérdés.

A bérsorállás gyakorlata másfél évtizede alakult ki. 2001 szeptembere előtt az állapotok meglehetősen anarchikusak voltak: a különböző irodaépületekbe több kapun is be lehetett lépni, ezért egységes sor sem volt. Másrészt a föld alatti öszszekötő folyosókon néha valóságos futóversenyek alakultak ki, ami miatt a sorálló cégek gyorsléptű atlétákat szerződtettek. A terrortámadások utáni helyzetben a szigorú biztonsági előírások a sorokat is érintették: most egyetlen kapun lehet belépni, és innen kell eljutni az összes többi épületben lévő meghallgatásokra. Az érkezési sorrend szent és sérthetetlen. A cégek versenyeznek egymással, de a sorálló kollégák is ennek megfelelően viselkednek egymással.

Az ajtó reggel hétkor nyílik, ekkor rajzanak szét az egész éjjel sorban állók. A meghallgatások általában tízkor kezdődnek, a lobbisták előtte húsz-harminc perccel érkeznek, megkeresik az általuk felbérelt cég alkalmazottját, aki újabban elkéri a névjegyüket, hogy biztos lehessen benne, a fizető kuncsaftnak adja át a helyét. A lobbisták ugyanis hazudós népek - előfordult, hogy másnak adták ki magukat, és ingyen orozták el a fenntartott pozíciót.

Bombariadó a Capitoliumon. Néha a lobbistáknak is futniuk kell