Kiss Péter lenne Vasban MSZP-elnök
Kiss Péter kancelláriaminiszter elfogadja a jelölést az MSZP Vas megyei szervezetének élére.
Mint megírtuk, Újhelyi István alelnök, a Mozaik Klub egyik alapítója azt javasolta, hogy a belső ellentétek miatt kezelhetetlenné vált megyei szervezeteket a párt meghatározó politikusa irányítsa. A korábbi Vas megyei elnök, Tóth Csaba tegnap lapunknak azt mondta: már egyeztetett Kiss Péterrel, és most, hogy igent mondott, ő nem indul a megyei elnöki posztért.