Kevesebb pénzt kap a Művészetek Palotája

A korábban tervezettnél mintegy 25 milliárd forinttal kisebb lesz az állami kötelezettségvállalás a Művészetek Palotájának fenntartására és üzemeltetésére - közölte a kormányszóvivő szerdán Budapesten, a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón.

"A tárgyalásos közbeszerzési eljárás befejeztével az eredeti verzióban szereplő 97,9 milliárd forinthoz képest csak 73,54 milliárd forint lesz a Művészetek Palotájához kapcsolódó tétel" - közölte László Boglár. Hozzátette: a kisebb állami kötelezettségvállalás, amely mintegy háromnegyede a költségvetésben meghatározott maximális összegnek, fedezni tudja a szolgáltatási tevékenységet.

Kérdésre válaszolva a kormányszóvivő azt mondta, a szolgáltatások tartalma, mennyisége és minősége nem változik, egyszerűen a keretösszeghez képest kisebb összegű ajánlat érkezett a Művészetek Palotája fenntartására és üzemeltetésére.

A kormány szerdai ülésén felhatalmazást adott a kulturális tárca vezetőjének, hogy a tárgyalásokat fejezze be a közbeszerzési eljárást illetően, és PPP konstrukcióban - a magán- és a közszféra együttműködésével - megvalósuló szolgáltatásvásárlási szerződést kössön, a pénzügyminiszter ellenjegyzésével.

A Magyar Narancs című hetilap januárban írt arról, hogy a Művészetek Palotájának beruházása egy szerződésmódosítással 31,2 milliárdosból 100 milliárdosra változott.

A beruházó TriGránit Fejlesztési Rt. elnöke, Demján Sándor február elején sajtótájékoztatón azt mondta, a magánszféra egy helyett három évtizeden át teljes körű üzemeltetést vállal, ez magyarázza a törvényben felső határként szabott 97,9 milliárd forintos, beruházásra és működtetésre vonatkozó állami kötelezettségvállalást.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.