A felsőoktatásban világméretű verseny folyik a hallgatókért, a kiemelkedő tehetségekért. Ma kb. 2 millió hallgató hagyja el hazáját, hogy külországban folytassa tanulmányait. Ez a szám az előrejelzések szerint 2025-re 8 millióra emelkedik. Ez a ma is tekintélyes piac tehát gyorsan bővül, s a tudáspiaci verseny további éleződése biztosra vehető. Ma az Egyesült Államok a piacvezető: minden negyedik külföldön tanuló diák (586 ezer fő évente) az USA-ban folytatja tanulmányait. Európára csak kb. fele ennyien jutnak.

Az USA-ban tanuló diákok az ország gazdasága számára évente 12 milliárd dollárt jelentenek! A külföldi hallgatók megnyerése azonban nem elsősorban pénzkérdés, bár ez is lényeges az egyetemek gazdálkodása szempontjából. Ennél sokkal fontosabb, hogy Amerika képes volt magához vonzani a legtehetségesebb, legragyogóbb képességű diákokat a világ minden tájáról. A legtehetségesebbek közül sokan nem is térnek vissza szülőhazájukba. Ezt nevezzük mi itt Európában "agyelszívásnak". Elítéljük, de valójában mi is szeretnénk hasonlóképp vonzóak lenni. Az egységes Európai Felsőoktatási és Kutatási Térség (EFT) erről (is) szól.

Az "agyelszívástól" nem függetlenül a XX. század második fele az USA tudományos életének szárnyalását hozta: a kutatás, az innováció súlypontja Európából az Újvilágba tevődött át. Az erőforrásbőség, a tehetségek számára a könnyű (és sokszor ösztöndíjakkal támogatott) bejutás, a kedvező oktatási és kutatási infrastruktúra vonzóvá teszi az amerikai egyetemeket, szívóhatást gyakorol szerte a világban az anyagi problémákkal és érvényesülési nehézségekkel küszködő tehetségekre.

Napjainkban azonban az USA kezdi elveszíteni vezető pozícióját a nemzetközi oktatási piacon. A felvett külföldi diákok száma már nem növekszik. Egyelőre csak stagnál, de a felvételre jelentkező külföldi diákok száma drasztikusan csökken. A legnagyobb küldő országok közül a Kínából jelentkezők száma 50, az Indiából jelentkezőké 37, a Dél-Koreából jelentkezőké 15, a Tajvanról jelentkezőké pedig 43 százalékkal csökkent. Előbb-utóbb a felvettek száma is csökkenni fog. A viszszaesés olyan jó nevű intézményekben is megfigyelhető, mint a Princeton, a Michigan, a Duke, a Georgetown. A pozícióvesztést sokan szeptember 11. következményének látják. Azóta ugyanis az Egyesült Államok a biztonság fokozása érdekében számos drasztikus intézkedést hozott: módosította bevándorlási törvényét, és számos egyéb megszorítást vezetett be. Ehhez társulnak a biztonsággal kapcsolatos aggályok, az USA-nak a világban betöltött szerepével, az amerikai politikával és kultúrával kapcsolatos - a korábbinál kritikusabb - nézetek.

Néhány ország igen erőteljes offenzívába kezdett a külföldi hallgatókért folyó versenyben. Ennek bevallott célja egyelőre az egyetemek súlyos financiális problémáinak kezelése, pénzügyi helyzetük könnyítése. Ausztrália és az Egyesült Királyság (kihasználva az angol nyelv és az amerikaival kvázi megegyező lépcsős képzési struktúra előnyeit) különösen aktív ezen a téren: egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a felsőoktatási tortából. Japán is erőteljes diplomáciai ösztöndíj-offenzívát indított, elsősorban az ázsiai hallgatókat célozva meg. A globalizált világban minden változik: a felsőoktatás területén is átrendeződnek az erőviszonyok.

Lassan ébredezik Európa is, melyet eddig csak az agyelszíváson való kesergés s a múlt dicsőségén való merengés jellemzett. Ez érthető is volt, hiszen a modern egyetem bölcsője Európában ringott, a második világháború előtt a világ tudásközpontja még Európa volt. A Nobel-díjasok számának alakulása azonban jól mutatja az európai tudomány, az európai egyetemek térvesztését. Az ún. "kemény" diszciplínákban (fizikában, kémiában, orvosi és élettani kutatásokban, majd 1968-tól a közgazdaság-tudományban) odaítélt díjak kezdetben elsöprő európai fölényt mutatnak: az első világháború végéig 59 európai díjazott tudós mellett csak 2 amerikait találunk. A következő két évtizedben az ugyancsak 59 európaival szemben már 10 amerikai Nobel-díjas áll. A második világháború után indul meg az átrendeződés: Európa 1943 és 1964, 1965 és 1984 között egyaránt 56-56 Nobel-díjast adott, de az USA 1943 és 1964 között már 48-at, s 1965 és 1984 között 83-at! A legutóbbi két évtizedben Európa 42 Nobel-díjasával szemben már 113 amerikai állt! A világ többi részének összesen 14 Nobel-díj jutott.

A megújulás, a versenyképesség növelésének szükségességét elsőként az EU vezető országainak (Franciaország, Egyesült Királyság, Németország) legrangosabb egyetemi vezetői ismerték fel, amikor a Sorbonne jubileumi ünnepségén 1998-ban elindították az Európai Felsőoktatási Térség megteremtésére irányuló folyamatot.

A versenyképesség kulcskérdései közé tartozik az innováció és a munkavállalók mobilitása. Ezek javításában pedig a felsőoktatási rendszerek megújítása, egységes struktúrájuk megteremtése az egyik legfontosabb kérdés - az innováció bölcsői az egyetemek, a munkavállalói mobilitáshoz pedig a hallgatói mobilitáson át vezet az út. Európa harcba száll az innovációs fölény visszaszerzéséért, a hallgatókért, a tehetségekért, megcélozva a harmadik világ hallgatóit is.

A hallgatói mobilitás már a középkorban is megszokott jelenség volt (peregrináció), globalizált világunkban pedig ismét a fókuszba került. A mobilitást segíti elő és az európai egyetemek vonzerejét erősíti az oktatási rendszerek struktúráinak közelítése, átláthatósága, átjárhatósága. A 2004 januárjában életbe lépett Erasmus Mundus-program is a tehetséges hallgatók megnyerését támogatja. Célja az európai felsőoktatás vonzerejének növelése, a bolognai folyamat céljainak kiteljesítése. Megnyitja a térség felsőoktatását a világ más részei előtt is, elősegíti a különböző kultúrák közötti párbeszédet, segíti a kooperációt. Igyekszik megkönnyíteni Európán kívüli hallgatók európai tanulmányait, s az európaiakét más országokban. A peregrináció, a mobilitás megkönynyítése céljából 2005-től a végzettek számára az Európai Unió egy egységes Europass bevezetését tervezi. Európa meg akarja nyerni a holnapot.

Az amerikai felsőoktatási rendszer elég erős ahhoz, hogy térvesztését fölismerve tegyen valamit a folyamat megfordításáért. Az USA még mindig a világ legerősebb és leghatékonyabb felsőoktatási rendszerével rendelkezik. Európa még csak botladozik egy homogénebb, lépcsőzetes, ciklikus szerkezetű oktatási rendszer kiépítése felé. Az európai egyetemek többsége már felismerte a lemaradás veszélyét és következményeit: felvette a kesztyűt, nekilátott a strukturális reformok megvalósításához. Magyarország sajnos évekkel lemaradt. A tradíciókhoz való ragaszkodás, értékeink (?), sajátosságaink (?) túlhangsúlyozása, a konzervatív és gyakran ellenséges alapállás lelassította a reformfolyamatot. A késlekedés önmagában is versenyhátrányt jelent, s ezt mi nem engedhetjük meg magunknak.

A szerző a közgazdaság- tudomány doktora, a JPTE
volt rektora