Egy eltitkolt jelentés
Horváth István belügyminiszter 1990-ben, két nappal a Dunagate-botrány kirobbanása után bízta meg a BM akkori vizsgálati osztályvezetőjét, Diczig István ezredest, hogy személyes megbízottjaként vizsgálja ki az ellenzéki politikusok akkor már törvénytelen megfigyeléséről és az állambiztonsági dokumentumok megsemmisítéséről szóló állításokat.
Diczig István, aki ma már ügyvéd, úgy emlékszik: az állambiztonság vezetői az ő megbízása előtt azt jelentették a belügyminiszternek, hogy az iratmegsemmisítésről szóló vádak minden alapot nélkülöznek, de Horváthnak kétségei támadtak. Ezért küldte ki őt "teljhatalmú miniszteri megbízottként", valamint Szikinger Istvánt, a BM akkori programiroda-vezetőjét és Kolláth Györgyöt, aki a minisztérium közjogi főosztályát vezette (később csatlakozott a testülethez Finszter Géza, az ORFK bűnügyi osztályvezetője), hogy járjon a végére az ellenzéki állításoknak. Diczigék rajtaütésszerű ellenőrzést tartottak az állambiztonság székházában. Míg ő a vezetőket tájékoztatta a miniszter elvárásairól, két kollégája végigjárta az irodákat.
- Sokan alig mertek szóba állni velünk - idézi fel Diczig a tizenöt éve történteket. - Főleg a kémelhárítók kérték, ne mondjuk meg a feletteseiknek, hogy kikkel beszélgettünk. Hiába van nekünk miniszteri megbízólevelünk, attól még rendőrök vagyunk, nem állambiztonságiak. Kívülállók, akiknek nem beszélhetnek a munkájukról.
Azóta tudott: a Diczig-bizottság jelentése megerősítette a törvénysértő megfigyelésekről és az iratmegsemmisítésekről szóló ellenzéki nyilatkozatokat. Az iratmegsemmisítésekről szólóval egy időben a Diczig-bizottság egy másik jelentést is átadott Horváth Istvánnak.
- Vizsgálódás közben számos összefoglaló jelentésre és operatív anyagra bukkantunk, amelyet a kémelhárítás készített olyan személyekről, akiknek a beszervezését már megkezdte, esetleg be is fejezte a KGB, a Stasi, vagy a Securitate. A kémelhárítók, azaz a III/II-es csoportfőnökség beosztottjaitól megtudtuk, hogy 1988 eleje óta fokozódott Magyarország iránt e három kémszervezet érdeklődése. Moszkva, Berlin és Bukarest akkoriban már nem hitt a magyar politikai, belügyi vezetéstől kapott hivatalos tájékoztatásoknak, még az állambiztonsági kapcsolatokon keresztül közölt híreket sem fogadták kész tényként. Mindhárom hírszerző szervezet erőltetett ütemű hálózatépítésbe kezdett Magyarországon. A KGB elsősorban arra volt kíváncsi, milyen nemzetközi megállapodások aláírására, illetve felmondására készül a magyar kormány. A Stasi a mind nagyobb számban Magyarországra menekülő kelet-németekkel kapcsolatos adatokat és a döntés-előkészítő anyagokat gyűjtötte, a Securitate pedig Erdély-politikánkról és romániai menekültekről próbált tájékozódni.
Diczig nem emlékszik, hogy a kémelhárítói jelentések hány sikeres "ellenséges beszervezésről", illetve beszervezési kísérletről szóltak. Mindmáig nyilvánosságra nem hozott jelentésükben csak arra hívták fel Horváth István figyelmét, hogy az "egykori baráti hírszerző szolgálatok magyarországi hálózatépítésre törekednek". - Nemrég felkeresett egy kémelhárító, akinek a neve még nem jelent meg egyik ügynöklistán sem, de persze bármikor megjelenhet - mondta Diczig. - Szerinte hozzá nem értő emberek azt a látszatot próbálják kelteni, hogy a kémelhárítás annak idején törvénytelenül figyelt meg ellenzékieket. Ez szerinte nem igaz. A kémelhárítás csak azokat figyelte meg, akikkel kapcsolatban olyan információ birtokába jutott, hogy valamelyik külföldi titkosszolgálat be akarja szervezni, vagy már meg is tette. Ha nyilvánosságra hozzák az egykori állambiztonsági szolgálat valamennyi ügynökének névsorát, arra is fény derül, hogy kik dolgoztak külföldi kémszolgálatoknak, s közülük kiket "fordított vissza" a magyar kémelhárítás.
Diczig a megjelent ügynöklistákat nem tartja hitelesnek. Emlékeztetett rá, hogy csak azokról lehet kétséget kizáróan kimondani, hogy dolgoztak az állambiztonságiaknak, akiknek megvan az úgynevezett 6-os kartonjuk és a munkadossziéjuk is. A 6-os kartont azokról is kiállították, akiket csak ellenőrzés alá vontak, azaz legfeljebb egy éven át figyeltek, alkalmas-e a tényleges beszervezésre. Számtalan olyan 6-os kartont őrizhet a BM-irattár, amelyhez nem tartozik munkadosszié. De ebből még nem következik az, hogy az illető valóban nem dolgozott. A Diczig-bizottság rajtaütésszerű ellenőrzésekor is számtalan munkadosszié volt "kézben", azaz a tartótiszteknél. Nem zárható ki, hogy ügynökeik védelmében a tartótisztek "biztonságba helyezték" a munkadossziékat, s azok azóta sem kerültek elő.
Diczig szerint nem a végrehajtó apparátust terheli a felelősség azért, hogy a "rendszer tehetetlensége folytán" a köztársaság kikiáltása után is folytatódott egyes ellenzéki személyek megfigyelése. "Miért rajtuk akarják elverni a port, amikor tudható, hogy azokban a hónapokban voltak, akiket sikeresen beszervezett a KGB, a Stasi és a Securitate? - kérdi Diczig.
