A koldusmentes övezetek ötlete a fővárosból indult, ahol az MDF frakcióvezetője egy közgyűlésen apokaliptikus vízióval riogatta képviselőtársait: "Sok esetben nyomorék vagy nyomorékká tett férfiak, nők vagy gyermekek munkájának kihasználásával a kolduskirály ül az autójában, és ő zsebeli be azt a hasznot, ami ebből ered". Ezért azonban nemcsak a bérkoldultatást tenné büntethetővé (ami érthető), hanem magát a koldulást is: a sima kéregetésért a jövőben akár ötven-, a leszólításért akár százötvenezer forint büntetés járna. Aki azt hinné, a fővárosi honatyák fejcsóválva dobták a kukába a javaslatot, téved: elfogadták, és az Igazságügyi Minisztériumtól várják, jogilag nem aggályos-e. Egyszerű törvényolvasóként üzenjük: de bizony, nagyon is. A kitiltás sérti a koldusok emberi méltóságát vagy az egyenlő bánásmód elvét.

A szegények kirekesztésének indoklásául a szegedi "nekik is jobb lesz így" típusú álszent érv mellett politikusaink a külföldiekkel takaródznak. A főváros turisztikai bizottságának szocialista elnöke tavaly egyenesen úgy vélte: a turistákat leginkább a hajléktalanok és a koldusok zavarják. Nem a kosz, a kutyaszar, a mogorva pincérek, a gyanúsan magas számlák vagy a fusizó fogorvosok.

De miért épp a koldusok szúrják politikusaink szemét? A gyerekkoldultatással nem takaródzhatnak, hiszen az eddig is büntethető volt. Hogy fogják behajtani a pénzbüntetéseket? Mire számíthatunk, ha sikerül megoldaniuk a kolduskérdést? Felveszik-e városvezetőink a harcot az utcai zenészek, a mankóval járók, a szakállasok és az aláírásgyűjtők ellen? Nem zavarnak-e valakit az idősek?

A koldusok és hajléktalanok elleni önkormányzati és magánhajszába vállvetve kapcsolódnak be hivatalok és vállalatok. Tavaly az esélyegyenlőségi minisztérium a rendőrséggel együtt akarta visszaszorítani a koldulást, miközben az új pesti metróállomásokon azért nincsenek padok, mert ez része "a hajléktalanok elleni szelíd küzdelemnek" (Aba Botond). A MÁV, amelynek biztonsági őrei többször megütöttek egy hajléktalant, azzal hárítja el érdeklődésünket: nem volt jegye az úrnak.

A kilencvenes évek közepéig a felelősök legalább eljátszották a nyilvánosság előtt, hogy szégyellik magukat egy-egy szegényellenes lépés vagy atrocitás miatt. Mára a kirekesztett társadalmi csoportok elleni összefogás nyílt és teljes. Sok városvezető még csak azt sem ismeri el, hogy szociálpolitikájuk ebben a tekintetben kudarcot vallott: nem tették alkalmassá a szociális ellátórendszer intézményeit a legszegényebbek fogadására. Nem előzték meg, hogy emberek lecsússzanak; keveset tettek a nők és gyermekek szegénységének enyhítésére. Elengedték a társadalomból kiilleszkedettek kezét, és ezt ma már nem is bánják. Egyszerűbb kizsuppolni a problémás csoportokat, mert ők sosem fogják számon kérni a politikusokon, hogy azok társadalmi felelősségvállalásra esküdtek fel. Pedig abba minden magyar állampolgár beletartozik.

Akár szem előtt van, akár nincs.