A győztes csenget egy picit

Oh, nyájas olvasók, meghatottan konstatáljuk, önök is mennyire szívükön viselik szeretett Budapestünk, e lendületben lévő város utcáinak, tereinek, aluljáróinak és villamosainak sorsát: megint szép számú képet kaptunk az összképet tönkrevágó imbecillis falfirkákról, hogy pellengérre állíthassuk készítőiket. Pályázatunk második menete ezzel lezárult.

Szakmai zsűrink - az ugyancsak szép számú közönségszavazatot is figyelembe véve - úgy határozott, hogy a második forduló győztes képe ugyan más is lehetne, mert jobbnál-jobb mind, de mégiscsak ez itt, az Éles sarkon álló villamos. Gratulálunk Bogyor Gyöngyvérnek, a fotósnak, aki e szöveget olvasva, ahogy ilyenkor illik, s szokás, magában nyilván köszönetet mond szüleinek, tanárainak, barátainak, valamint a fényképezőgépét gyártó cégnek és a BKV-nak, akik, és amely nélkül ezt az elismerést nem biztos, hogy megkapta volna. Egyre kérjük, kedves győztes: bár a képhez a fújkálók is kellettek, nekik ne köszönjön semmit.

Indul hát a harmadik menet, azaz továbbra is várjuk, hülye, ocsmány, idegesítő fújkálásokról és firkálásokról készült felvételeiket a budapest@nepszabadsag.hu vagy az 1960 Budapest címre.

X., Élessarok - Remek paparazzófotót látunk, amely kitûnõen illusztrálja, miféle csodákra képesek a jármûgyártók, ha azt akarják, hogy tesztelés alatt álló modelljüket a világért se ismerje fel a külvilág. A képen a Nagykörútra várt combino-villamoso
X., Élessarok - Remek paparazzófotót látunk, amely kitûnõen illusztrálja, miféle csodákra képesek a jármûgyártók, ha azt akarják, hogy tesztelés alatt álló modelljüket a világért se ismerje fel a külvilág. A képen a Nagykörútra várt combino-villamoso
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.