A természetrajzi intelligencia az állatok, növények viselkedésének megértésében segít. Sohasem gondoljuk, hogy véletlenül elénk ugrik egy fa, de azt a gondolatot természetesnek vesszük, hogy ha egy állat beugrik egy bokorba, akkor, amíg onnan ki nem jő, ott kell keresni, pedig esetleg nem is lehet látni. Eltűnt mégis biztosak vagyunk benne, hogy ott van. Az állatoknál kevéssé fejlett, de az embernél kimagaslóan jó a technikai intelligencia, könnyen megértjük a gépek viselkedését, egyszerű elemekből hatékony szerkezeteket készítünk, ha a szükség rászorít. Talán a legfontosabb a szociális intelligencia, amely képessé teszi az embert arra, hogy gyorsan hatékonyan oldjon meg olyan feladatokat, amelyek a társaival, azok viselkedésével kapcsolatosak. Érzékennyé tesz a rangsort, a státust kifejező apró jelek érzékelésére és azonnal követni tudjuk a szociális rendszerben az egyes személyek pozíciójának, helyzetének megváltozását és ennek megfelelően reagálunk a velük való kapcsolatainkban. Nagyon jók vagyunk annak kispekulálásában is, hogy barátunk vagy ellenségünk mit tervez a jövőben, időben felkészülünk erre, és csavaros ellenintézkedéseket foganatosítunk.

A szociális intelligenciához társul az a képességünk is, hogy a különböző tárgyakat, szerkezeteket "animáljuk", azaz úgy tekintjük mintha akarattal bíró, szociális érzékkel rendelkező valakik volnának. A rosszindulatú autó például nem indul el, amikor nagyon sietünk. Az a nyomorult kocsikulcs pedig direkt elbújik, valahányszor késésben van a feleségem. Az ország bosszankodik, a nemzet szívéhez kap, és nem bocsát meg. Az animáció egyszerűsít, és egy tárgy vagy egy rendszer viselkedését mintegy áthelyezi a szociális szférába, ahol jól gondolkodunk. Ez azonban a legtöbbször nem sokat segít.

Ezek a különféle intelligenciák természetesen nem egyformán fejlettek mindenkiben. Vannak technikailag zseniális társaink, akik minden bonyolult szerkezetben jól kiismerik magukat, de még a legegyszerűbb szociális kapcsolatokban is rosszul lépnek, és vannak, akik kitűnően oldják meg a szociális problémáikat, de képtelenek egy biztosíték cseréjére.

Ez még nem lenne olyan nagy baj, mert a közösségben lévő emberek kölcsönösen kiegészítik egymás tehetségét: az együttműködés az ember nagy evolúciós újítása.

Ami igazán baj, az a társadalmi intelligencia szinte teljes hiánya.

Az ember nem képes a modern társadalom részrendszereiben és azok kölcsönhatásaiban gondolkodni, azok hatásait, történéseit előre kiszámítani, nem érti a statisztika fogalmait, képtelen értelmesen használni a kockázatbecslés technikáit. A baj fokozódik, amikor a felgyorsult, intenzív kommunikáció révén az a hiedelem alakul ki a társadalom tagjaiban, hogy ők egyenként képesek a társadalom egésze számára megfelelő megoldásokat kitalálni, vagy ilyen javaslatokat érdemben elbírálni. Az ilyen hiedelem mögött egy hihetetlenül leegyszerűsítő "animációs" elgondolás van. Mégpedig az, hogy a társadalom valójában egy kicsi csoport, amely éppen úgy működik, mint az ősi közösségek, könnyen kialakítható az egyetértés a tagjai között némi vitával, pontosan fel lehet mérni, hogy az egyes résztvevőknek melyek az érdekei, és mindezt a szociális mozgások kiszámításában figyelembe lehet venni. Ez viszont sajnos nincs így. Még az alapfogalmak is teljesen zavarosak. Van-e össztársadalmi érdek? És ha van, mint ezt populista politikusok gyakran állítják, akkor hogyan lehet azt meghatározni? Milyen arányban van ebben az össztársadalmi micsodában olyan komponens, amely hosszú távra vonatkozik, és milyen az aránya az egészen rövid távú érdekeknek? Valóban az a fontos, hogy a gázárak folyamatosan alacsonyabbak legyenek a világpiaci áruknál és így a gáz fogyasztását a személyes anyagi érdek ne korlátozza, vagy érvényesüljenek a piaci hatások, és ha ez a kevésbé tehetős rétegnél komoly problémát okoz, akkor segítsen a társadalom, de ez a szociális segítség jól elkülönülten, jól láthatóan jelenjen meg? Mi itt a társadalom érdeke?

Ki határozza meg a társadalom érdekét? Az ősi közösségekben sem volt nagyon egyszerű a közös érdek meghatározása, de akkor legalább mindenki fel volt vértezve az összes információval, mindenki beleszólhatott az érdekről szóló vitába, és ha nem is mindig a legjobb döntés született, mindenki részt vehetett a döntésben.

Ma elképesztően naivnak tűnik az elképzelés, hogy az össztársadalmi érdeket tízmillió ember aktív részvételével, folyamatos beleszólással alakítjuk ki, és a tennivalókat majd a kormány elvégzi. Sajnos a társadalom így nem működik. Képzeljük el, hogy a vakbelünket néhány ezer laikusból álló operáló csapat próbálná meg kiszedni, valamiféle egyetértés keresésével. Persze fogalmuk sincsen az egyes eszközök használatáról, a használat technikájáról és az egyes lépések valódi következményeiről.

"Vegye a szikét és vágjon!" Hol kezdje, milyen erővel, és meddig? Nem kellene a vágás előtt is valamit tenni?

Pedig egy vakbélműtét nagyon egyszerű operáció, bizonyosan egyszerűbb, mint az állami költségvetés összeállítása.

Sokféle elgondolás jöhet szóba a társadalmi érdekek meghatározására. A stabilitás például. Legyen a társadalom stabil! De mennyire legyen stabil? Ne is változzon egyáltalán? Vagy kicsit azért módosuljon a körülmények hatására? Mekkora az a kicsi? És hogyan lehet mérni?

A jólét. Legyen jólét az országban! De hogyan értelmezzük és mérjük? Rövid vagy hosszú távon? Egyenletesen vagy átlagban? Növekedjen vagy csak érjen el egy bizonyos szintet?

Vagyis jól el lehetne vitatkozni azon, hogy ki mit tart fontosnak, és amit valaki fontosnak tart, az nem biztos, hogy mindenki más számára is fontos.

Ha lenne társadalmi intelligenciánk akkor ezekre a kérdésekre, gyors, megbízható válaszokat tudnánk adni. Sajnos nincsen. Az ember ezt a hiányzó képességét a tudományokkal helyettesíti. Közgazdaságtannal, társadalomtudományokkal. Ez is sok probléma forrása. Sokan mondják, hogy nem kell aggódni, a piac majd mindent megold. Vagyis egy, a biológiától szerencsére független racionális mechanizmus olyan helyzetet teremt majd, amelyben mindannyian elégedettek leszünk. Mások azt mondják: nem! A szolidaritás, az állam gondoskodása, a gazdaságba történő szüntelen beavatkozása oldja meg a problémákat. Nem veszik figyelembe, hogy a legnagyobb probléma az, hogy a társadalom "kevert rendszer", vannak benne biológiailag is befolyásolt, az emberi természettel összefüggő szociális tényezők, és működnek mesterséges racionális technológiák, mint például a piac. Sajnos nincs érzékünk az ilyen kevert rendszerek működésének azonnali áttekintésére, nem látjuk előre a mozgásukat. Csak akkor érthetünk meg belőlük valamit, ha a megfelelő tudományokat alkalmazzuk, és persze politikamentesen, mert a politika azután minden, csak nem a megértést segítő tevékenység.

Én már akkor is elégedett lennék, ha a különböző elképzeléseknek legalább a közvetlen hatásait számba vennék. A költségvetési vita utolsó napjaiban a képviselők láthatóan megtáltosodnak és a módosító indítványok százait terjesztik elő a kevert társadalmi mechanizmusok legminimálisabb megértése nélkül. Ilyen volt például a közalkalmazottak hatvanöt éves korban történő nyugdíjazásának ötlete, amely lefejezte volna az akadémiai kutatóhálózatot és az egészségügyi intézményeket. Vagy a különböző agrártámogatások ügye. Pedig éppen az ilyen típusú javaslatok könnyen értékelhetők lennének korszerű tudományos módszerekkel. Egy ilyen kicsi, tízmilliós ország gazdaságilag és társadalmilag fontos adatai már beleférnek egy kisebb számítógépes rendszermodellbe, amelyet bármelyik ilyesmivel foglalkozó kutatóintézet egy év alatt el tudna készíteni, ha a szükséges adatokat megkapja. Ha van ilyen folyamatosan frissített modell, akkor néhány billentyű lenyomásával meg lehetne tudni, hogy egy-egy javasolt intézkedés - elvonás, támogatás - milyen racionális (bér, adó stb.) következményekkel jár, legalábbis a bevezetése után néhány hónapig; ezek ismeretében már könnyebben meg lehetne becsülni a szociális következményeket. Azután pedig el lehetne gondolkodni, hogy érdemes-e bevezetni. Mert ezt rendszermodell nélkül mégoly okos ember sem látja át.

És hol van a parlamentben rengeteg mégoly okos ember?