A hírhez mellékelt táblázatból a jámbor olvasó megtudhatta, hogy az Európai Unió friss kelet-közép-európai tagországai, továbbá a "kandidáló" országok közül (amelyek közé valamilyen furcsaság folytán bekerült Bosznia és Hercegovina, és Albánia), a magyar növekedés üteme a leglassúbb. És, hirdette a tudósítás alcíme: "elemzők állítják, idén tovább lassul a gazdaság növekedése" minálunk.

Ez utóbbi azonban közönséges hazugság, különös tekintettel a "tovább" szóra. A magyar gazdaság 2004-ben ugyanis az előző évhez képest (2,9 százalék) több mint 1 százalékkal növekedett, tehát a növekedés jelentősen felgyorsult, nem lassult. Ami gyorsult, az nem tud "tovább lassulni" ugyebár. Az elemzők legfeljebb azt állítják, hogy 2005-ben az idei eredmény nem ismétlődik meg, más szóval kevesebb lesz, mint 4 százalék. De mindenképp több, mint a 2003-as eredmény.

De ez még hagyján. Nekem alapvetően a "sereghajtással" van bajom. Nem értem, hogy miért maradt ki a táblázatból a Cseh Köztársaság, a tényleges sereghajtó? Csak nem azért, hogy kellő illusztrációt kapjon az Orbán Viktor-i bon mot, miszerint "lemaradtunk, mint a borravaló"? A cseheket már csak azért sem volt illő kihagyni, mert ez az egyetlen, velünk összemérhető ország, amelynek az egy főre jutó GDP-je magasabb a magyarnál (és persze az összes többinél), ám amelyik minálunk lassabb ütemben növekszik.

De ez még mindig hagyján. A hasam fogom a nevetéstől, ha azt látom, hogy milyen gyorsan fejlődik Románia, Albánia és a balti országcsoport, miközben mi milyen lassan. (Lassan = az EU-átlag közel kétszeres ütemében. Hiszen ez - a mi "sereghajtó" mivoltunk - tiszta szemfényvesztés. Románia egy főre jutó GDP-je vásárlóerő-paritáson számolva az EU-átlag egyharmadát sem éri el, miközben mi 60 százalék fölött vagyunk, az albánokról szó se essék, a baltiak meg 42 és 48 között. Ki lehet számítani, hogy egy főre jutó GDP-ben (euróban, elosztható jövedelemben) számolva a mi gyarapodásunk mennyit ér, és mit az övék. Mi gazdagodunk gyorsabban.

De volna még a sereghajtással szemben néhány érvem. Attól függ, milyen mutatót vesz elő az ember. A tárgyilagosság kedvéért előrebocsátom, hogy Csehországhoz és Lengyelországhoz képest számos vonatkozásban el vagyunk maradva, ez igaz. A folyó fizetési mérleg deficitje és a költségvetési eladósodás tekintetében különösen. De például Szlovákiában magasabb az infláció, mint minálunk, a munkanélküliségi ráta pedig mind Lengyelországban, mind Szlovákiában egyszerűen riasztó: többszöröse a miénknek. (Nota bene: Csehországban is magasabb a munkanélküliség, mint minálunk.)

S akkor mondanék mást. Az erős forint által súlyos versenyképességi hátrányba hozott magyar exportban a gépipar részesedése akkora, hogy attól minden kelet-közép-európai versenytársunk elpirul, de nemcsak ők, hanem például a fejlett spanyolok is; holott sok statisztikus szemében ez a fejlettség fokmérője. Vagy. A magyar tőzsde szárnyalása egyetlen kelet-közép-európai szomszédéhoz sem hasonlítható, és a tőzsdei árfolyamok értékelik a nemzeti vagyont. Az pedig minálunk - kivált az utóbbi időben tapasztalt külföldi vásárlások folytán - folyamatosan felértékelődik. Ennyit a sereghajtásról, hirtelenjében.