Szlovákia hirtelen reflektorfénybe került, Bush, csúcstalálka, médiafigyelem meg minden. Hogy ott mekkora ugrás következett be az elmúlt tíz év alatt – szegényházból gyorsan fejlődő gazdaság-társadalom. Reformprogram indult: a lista ugyan rövid, ám magvas, mondja a FAZ: információs társadalom, oktatás, vállalkozás-fejlesztés és kutatás-fejlesztés. Jelenleg négy százalék feletti GDP fejlődés, hatalmas – irigyelhető - külföldi tőkebeáramlás. Tok és vonó együtt.

Mindez lehet, hogy médiatupír, de akkor is, mi vagyunk mulasztásban. Csak sírunk, hogy Szlovákia elhappolja előlünk a külföldi beruházásokat, de nem vesszük észre, hogy a verseny az verseny, és hogy ebben kezdünk lemaradni. Igaz, hogy a nemzeti kérdéseket illetően olykor joggal voltunk érzékenyek, de akkor is: környezetünk megugrása (ld. Horvátország, Szlovénia, most Szlovákia) a versenyállás eltolódását hozta – magyarul: lemaradásunk. Nem volt, nincs hozzá szemünk.

Nagyobb baj, hogy mással vagyunk elfoglalva. Egyszer, kétszer kérjen bocsánatot a PM, de ha négyszer, akkor mérnem háromszor, vagy mér kell tudni a gyerekeknek a tévé műsorstruktúráját – országos kérdések… Fenét: piszlicsári ügyekben vagyunk elmerülve, beszűkült a horizont. Mert hogy az ellenzék ebbe az utcába kényszeríti be a kormányt: apró ügyek tömkelegébe fulladjon bele a kezdeményezés. Ha rossz indulatú lennék, azt mondanám, hogy mára leállt az államapparátus, mert csak ezekben az apróságokban tesz-vesz, hadakozik. De nem mondom, mert mennek a nagy projektek is, épül az autópálya, az infláció szintje csökken, a GDP magas. Csak mindezt elnyomja a nyafogás, hogy mér nincs több bér, és mér nagy a költségvetési deficit. A kettő együtt természetesen. Vagyis a körkörös őrülettől nem maradt idő a nagyobb reformokra (most már a választásokig nincs is lehetőség.) Alapvető nemzeti ügyekről, az ország versenyképességének felturbózásáról van szó, ám ez az iszapháború nem engedi, hogy a kormány minden erejét erre fordíthassa.

Hoppá! Mi az hogy nem engedi? Mér kell a kormánynak, az államgépezetnek ettől berosálnia, azaz bemenni ebbe az utcába és ott helyben járnia? Mér nem tudja megrázni magát, és csinálni saját programját, saját dolgát, a nemzet érdekében. Nem azzal kell foglalkozni, mit mondanak a hamis próféták, fikázók, cinikus beszólók. Ettől bénul le minden. S az eredmény: lemaradunk, veszítünk kelet-európai helyzeti előnyünkből. Ne má hogy a média, a PR, az ellenzéki cinizmus, a reszketés a választások (jövőbeli) eredményétől bénítsa meg a nemzeti felemelkedést.

(Dante: „menj az utadon, és ne törődj azzal mit mondanak az emberek.” Pedig nem volt politológus.)

alma blogja