Aztán jött a polgármester asszony, és elmondta, hogy végre elkezdhetnék az elkerülő út megépítését, a települések föllélegezhetnének, de két civil szervezet bírósághoz fordult a környezetvédelmi engedély megsemmisítéséért, és ezzel arra ítéli őket, hogy tovább fuldokoljanak. A Piliscsabáért Egyesület legalább helybeli szervezet, de a Levegő Munkacsoport kívülről furakodott be a folyamatba, nem érti, mit akarnak itt. Végül a Levegő Munkacsoport elnöke is kapott kb. 12 másodpercet, hogy kifejthesse álláspontját.

Őszintén együtt érzek az ürömiekkel, piliscsabaiakkal és a többiekkel. Szüleim Piliscsabán élnek, tudom, milyen nehezen jutnak be Budapestre. Ideje lenne tenni valamit a közlekedés javításáért! De én sem tudok örülni a tervezett új útnak.

A Levegő Munkacsoport honlapján számomra meggyőző magyarázatot találtam arról, hogy ha az elkerülő út megépül, az európai tapasztalatok alapján semmi más nem várható, mint hogy egyre nagyobb forgalom zúdul Óbudára. A Vörösvári-árok lakóinak érdekeit is az szolgálná, ha az útépítésre szánt 150 milliárd forintot egészen más szemléletű közlekedésfejlesztésre és az életminőség javítására használnák fel.

Remélem, a Levegő Munkacsoport elég lehetőséget kap majd, hogy megvédje érveit. Én itt most másról szólnék:

A természetnek óriási peche van, hogy az Alföld és a Dunántúli-középhegység találkozásánál, a nagy folyó mellett felépült Budapest. Persze ez nem véletlen, ez a táj már az első letelepedőknek is kiváló lehetőségeket kínált. A szerencsétlenség az, hogy a városfejlesztők nem akarnak tudomást venni arról, hogy milyen páratlan természeti értékeket taposnak el. A Vörösvári-árokban húzódó 10-es út két, természetvédelmi szempontból különösen értékes területet választ el. Ha a városból kifelé megyünk, az út bal oldalán, Pilisszentiván fölött a Szénások Európa-diplomás területe húzódik. A világon egyedül itt él a pilisi vagy pilisszentiváni len, egy gyönyörű sárga virágú kis növény. Az úttól jobbra a Pilis-tető emelkedik, amely például a rendkívül ritka magyarföldi husáng otthona. Természetesen sokkal többről van szó, mint egy-egy ritkaságról. Számos olyan növényfajt ismerünk, amely a Szénásokon és általában a Dunántúli-középhegységben sokfelé előfordul, de a 10-es úttól északkeletre már alig, Dobogókőn és attól északkeletre pedig egyáltalán nem. Ilyen pl. az István király-szegfű, mely nyár elején Vörösvár és Csaba között a kapaszkodósáv szélén is virít. És ez fordítva is igaz. Sok, Magyarország északkeleti részén elterjedt növényfaj a Budai-hegység belsejében már nem él. Itt, a Vörösvári-árokban húzódik a közép-dunai flóraválasztó, pontosabban flóratalálkozó. Az északi és déli fajok találkozási területe botanikai értékekben rendkívül gazdag. Ennek megfelelően az állatvilág is tartogat különlegességeket, az árgusszemű cincért, a pannon gyíkot, a fekete harkályt stb., stb.

Nemcsak az a kérdés, hogy az útépítő gépek milyen növényeket hántanak le és milyen állatokra taposnak rá. A Pilis-tetőhöz közelebb nyomuló nagy forgalmú út közvetett módon is rombolni fogja a Duna-Ipoly Nemzeti Park élővilágát. De ennél is távolabbra kell tekintenünk. A lakóparképítők óriásplakátjaikon őstermészetet ígérnek a fővárosból kiköltözőknek, ami persze nem igaz. Évszázadok óta művelnek itt mindent: erdőket, szántókat és bányákat. Ám az igaz, hogy minden pusztítás ellenére különleges természeti értékek maradtak ezen a tájon. A pusztulás az elmúlt 15 évben éppen az átgondolatlan terjeszkedés miatt gyorsult fel. Szomorú, hogy a települések képviselő-testületeiben rendszerint kisebbségben maradtak azok, akik már a lakópark-építési láz indulásakor figyelmeztettek a várható következményekre és költségekre: a kiköltözők nagy része továbbra is Budapestre jár dolgozni. Természetesen autóval! Azt végképp nehéz megérteni, hogy azok az önkormányzatok, melyek némi adóbevétel reményében a 10-es út mellett raktárbázisok felépítését engedélyezték, most miért csodálkoznak a megnövekedett kamionforgalom láttán. Az útépítők fontos érve, hogy az idő kerekét nem lehet megállítani. Igaz. Az autókat nemcsak azért nem lehet kizárni az utakról, mert a pilisszentiváni pék áruját érdemes eljuttatni Pilisvörösvárra. Ésszerű mértékben az egyéni gépkocsihasználatnak helye van. De hogy ingázók és távolsági áruszállítók nap mint nap átgázoljanak a Vörösvári-árkon, ez aligha tekinthető korszerű felfogásnak. A németek és hollandok ma már örülnének, ha tájaikat nem szabdalnák keresztül-kasul az autópályák és nagy forgalmú utak, és több maradt volna a természetből. Pedig hol vannak az ő természeti értékeik a Budai-hegységhez és a Pilishez képest?! Meg kellene állítani a folyamatot, különben a Vörösvári-árok után a Hűvösvölgy következik, aztán összekötő és elkerülő utak épülnek, és mire észbe kapunk, a Kárpát-medence egyik legértékesebb természeti területe visszafordíthatatlanul elenyészik.