Szabad-e ütni a MÁV-nál?

Megütöttek egy hajléktalant a MÁV biztonsági őrei. A férfi panaszt tett. A társaság tud az esetről. Azzal védekezik: a férfinak nem volt érvényes menetjegye.

Február hetedikén hideg volt. Károly este tizenegy körül már nem bírta tovább. A fél éve hajlék nélkül élő férfi felszállt egy várakozó, fűtött vonatra a Keletiben; félóra volt még az indulásig. Alighogy fölszállt, néhány biztonsági őr ott termett mellette, és leszállásra utasították. Nem volt jegye. Lekászálódott, miközben egyikük gumibottal rávágott a lábára. Egy héttel korábban ugyanezek az őrök ugyanígy bírták rá az ötvenéves férfit a vagon elhagyására.

A szabatosan fogalmazó férfinak ez az első tele az utcán. A korábban egy ismert gimnáziumban oktató Károly nemcsak végzettségével rí ki utcán élő társai közül. Nem dohányzik, nem iszik; munkája elvesztése után költözött egyre kisebb lakásokba. Végül arra kényszerült, hogy az utolsó hajlékát is föladja.

Hetedikén már másodszor tett panaszt a pályaudvar irodáján. Az ügyeletes a Keletiben lévő rendőrőrsre küldte tovább. Károly szerint a rendőröket az érdekelte, miért tartózkodott jegy nélkül a kocsiban. Rögtön felkereste a VIII. kerületi kapitányságot, ahol azt tanácsolták, vetessen látleletet. Elment a baleseti sebészetre, ahol feljegyezték, hogy megverték. Súlyosabb külsérelmi nyomokat nem állapítottak meg, bőrpírt igen.

A MÁV-nál kérdésünkre azt válaszolták: hetedikén este egy férfi valóban tett olyan panaszt a Keletiben, hogy bántalmazták. A társaság arra a kérdésünkre, hogy kivizsgálják-e az ügyet, és felelősségre vonják-e az elkövetőt, nem válaszolt. Ehelyett válaszlevelükben azt írják: a férfi panaszában az nem szerepel, hogy nem volt érvényes jegye, e nélkül pedig nem tartózkodhat a vonaton. Felhívták a figyelmünket, hogy a MÁV a vonatok és a pályaudvarok személy- és vagyonbiztonságának növelését tűzte ki célul. A MÁV "társadalmi felelősségének tudatában" pedig a Nyugati területén szociális várót működtet, ahol szakemberek foglalkoznak a hajléktalanokkal, éjjelre pedig negyven ember számára van hely.

Nem hivatalos MÁV-forrásainktól úgy értesültünk, az éjszakai állapotok tarthatatlanok a Keletiben és a Déliben. A hajléktalanok gyakran összepiszkítják a vagonokat, a takarítószemélyzet alig mer belépni a szerelvényekbe. Állításuk szerint nemrég két-három hajléktalan leütött egy vasúti őrt. Össze kellett varrni a szemöldökét. Forrásaink szerint nem kizárt, hogy valamelyik őrnek dühében eljárt a keze, de ők felelnek a helyszín biztonságáért, és egyre tehetetlenebbek a hajléktalanokkal szemben.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.