Bush úgy tett, mintha Európa immár fontosabb volna neki, Európa pedig úgy tett, mintha megszelídítette volna az amerikai elnököt. A világpolitikában az is fontos, hogy mit színlelnek, ha kitartóan csinálják ugyanis, néha valóság is kerekedhet belőle. Bush európai programja egyértelműen a korábban vele Irak-ügyben keményen szembeszálló "béketáborra" - franciák, németek, oroszok és belgák - irányult, jelezve: nincs harag. Azok pedig szép csöndben elfelejtették, hogy alig egy éve külön szövetségről, sőt saját mini-NATO-ról beszéltek. Igaz, Schröder már túlnéz a NATO-n, és egy szép napon igazzá is válhat furcsán hangzó tétele, hogy nem az atlanti katonai szövetség az atlanti katonai szövetség legfontosabb eleme. Sőt, két szempontból máris igaz ez: a NATO európai szárnya kis híján a katonai jelentéktelenség szélére sodródott, ezért is kell olyan nagy feneket keríteni annak, hogy legalább korlátozott, segédcsapati munkára képes néhol.

A "békepárti" európaiak megpróbálják saját politikai hasznukra váltani erkölcsi fölényüket a vadóc texasival szemben. Lám, mi nem nyúlunk rögtön kard után, nem szennyezzük a levegőt, nem fitymáljuk az ENSZ-t és a nemzetközi jogot. Milyen jól, s mily európaiul hangzik, még akkor is, ha 1. kardhoz nyúlunk mi is, ha bírunk, 2. szennyezzük a levegőt, és 3. korruptak vagyunk az ENSZ-ben, és csak ürügyként hangoztatjuk a nemzetközi jogot. S ha már így van, akkor a valóságos erőviszonyok és érdekláncolatok alapján miért is ne működnénk együtt a texasival, hogy legalább segédpozíciókat szerezzünk a Közel-Keleten, és a Balkánon például, meg jó kis üzleteket a kínai fegyvereladásból - lásd még emberi jogok, világszabadság és demokrácia. Ezenközben lehet csendesen gúnyolódni a hülye texasin, aki nem átallja patetikusan bár, de komolyan venni, hogy a demokrácia világméretű terjesztéséért, de legalábbis a terrorizmus ellen katonai és anyagi terheket is vállalni kell. Ó nem, ez már nagyon nem lenne európai, mi a szép szavak erejében bízunk. S miért ne bízna a mi szép szavainkban a világ ama része, amit brit, francia, belga, német és orosz gyarmatosítóként nem is olyan régen még "Európa" fosztott ki és kuszált össze annyira, hogy azóta is szüntelen baj van belőle. És amelynek azóta némi segélyt adunk ugyan, de a piacra be nem engedjük, sőt lassacskán Európába se. Nem tudom, pontosan mire utalt az EU soros elnöke, de a luxemburgi Juncker valami olyasmit mondott, hogy "ha a nevetségesség ölne, akkor a brüsszeli székházak futószőnyegei tele volnának holttestekkel".

Bush ilyet nem mondott, sőt most először az EU-val, mint olyannal is tárgyalt, végighallgatva, amint az egyes kormányfők elővezetik a résztémákat. A Nagy Atlanti Konföderáció csírája, talán a világkormányzásé? Dehogyis. Putyin például nem ott, hanem a legeslegújabb Európa jelképévé emelkedett Bratislavában (bizony, már csak nekünk Pozsony) fut össze Bushsal, lenyelve, hogy Juscsenko ukrán elnök viszont ott volt Brüsszelben. Dehogynem világkormányzás? Hiszen felmerült (Schröder!), hogy "világpanelek", globális nagyfőnöki szemináriumok legyenek ezen túl, eldöntendő, mit csináljunk például Kínával, amíg egyáltalán bármit lehet csinálni Kína egyetértése nélkül.

Bush egyelőre nem lelkesedik a panelekért (elege van a szócséplésből, különben is, ő az egyedüli nagyfőnök), de mára talán fölsejlett benne: ezeknél az európaiaknál a szavakból néha tettek is kikerekedhetnek, tényleg beszélni kell velük. Meg azért se becsüljük le a mostani körúton elejtett szavakat, mert ha a szőnyegről összeszedik őket, akkor kikerekedhet: ideje eldobni a régi gondolkodási paneleket, az óceán mindkét partján. Lábunk alatt egyre sebesebben fut a világszőnyeg. Nem elég csak színlelni, hogy a saját változásunkkal követjük a globális, hatalmas változásokat.