Újabb lánctalpasokat adnánk Iraknak

Magyarország százezer euróval járul hozzá a NATO iraki kiképző missziójához, ezzel egészítve ki a kiképzéshez eddig felajánlott századot és az iraki fegyveres erőknek szánt 77 harckocsit - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a katonai szövetség brüsszeli rendkívüli csúcsértekezletén.

Közben Havril András vezérkari főnök az Egyesült Államokban tett látogatásán bejelentette: Magyarország kész további fegyvereket és hadianyagot adni az iraki hadseregnek, de ezért pénzt, illetve ellentételezést vár cserébe - jelentette washingtoni tudósítónk. Elsősorban a Magyar Honvédség készleteiben lévő 502 BMP-1-es típusú, lánctalpas szállító harcjármű jöhet szóba. (Ezeket nemrég vonták ki a hadrendből.) Magyarország pénzt, illetve korszerű fegyvereket, hadfelszerelést kérne a további szállítmányokért. Hazánk már eddig is kapott amerikai segélyekből például 81 mm-es aknavetőket. A NATO számára felajánlott magyar könnyűzászlóaljak fegyverzetéhez további ilyenekre lesz szükség. A különleges erők speciális felszereléséhez is kellenek amerikai eszközök.

A Magyarországnak adott amerikai éves katonai segély összege a 2006-os költségvetés tervezete szerint az eddigi tízmillió dollár körüli összegről hatmillió dollárra csökken. Az Irakban 2400 katonát állomásoztató és egy egész hadosztályt irányító Lengyelország esetében ugyanakkor 65-ről 100 millió dollárra emelik a keretet.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.