Tóth Károlyt is perli az ügyészség

A jogerősen elégtételre kötelezett Kovács László után Tóth Károly szocialista politikus ellen is személyiségi jogi pert kezdeményezett a Legfőbb Ügyészség. Az ügyészség azért perelte be a képviselőt, mert álláspontja szerint a politikus megsértette a vádhatóság jó hírnevét azzal a nyilatkozatával, amelyben valótlanul állította, hogy az ügyészség üzenget: az ellenzékkel összejátszva kiszivárogtat Kulcsár Attila vallomásai kapcsán.

Tóth Károly tavaly szeptemberi nyilatkozatában úgy fogalmazott: "A Legfőbb Ügyészség és az ügyészségi nyomozóhivatal jó lenne, ha abbahagyná az üzengetéses játékot. Ha tényleges információi vannak, akkor nem az ellenzékkel összejátszva, részinformációkat kiszivárogtatva, ezzel találgatásokra alapot adva történnének az ügyek az állítólagos Kulcsár-vallomás ügyben". A Legfőbb Ügyészség azt kérte a perben: a bíróság állapítsa meg, hogy Tóth megsértette a vádhatóság jó hírét, továbbá kötelezze nyilvános elégtétel adására, míg a szocialista politikus jogi képviselője a kereset elutasítását kérte.

Botos Mihály ügyvéd rámutatott: a hírnévrontást csak az objektív valóságnak meg nem felelő közlés valósíthatja meg, a Magyar Nemzet pedig határozottan azt állította, hogy cikkei Kulcsár közokiratban foglalt vallomásain alapultak. Az ügyvéd indítványozta, hogy a bíróság idézze meg tanúként a Kulcsár Attila ügyészségen tett vallomásait közlő napilap több újságíróját és Demeter Ervin fideszes országgyűlési képviselőt, továbbá szerezze be Kulcsár gyanúsítotti vallomásait. Varga Zs. András, a legfőbb ügyész helyettese viszont azt hangoztatta: nem az ügyészség szivárogtatott, az újságírónak pedig nem kell megnevezniük informátoraikat, ezért az indítvány elutasítását kérte. A személyiségi jogi per tárgyalását Orbánné Papp Éva tanácsvezető bíró áprilisra napolta, és arra az alperest személyesen idézte. Tóth Károly a hétfői tárgyaláson nem jelent meg.

A tárgyalóteremben
A tárgyalóteremben
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.