A gyűrű szövetsége

Újabb önkormányzati tömörülés alakul Budapesti Gyűrű Szövetség néven. Az alapítók több milliárd forintos uniós támogatásra szeretnének közösen pályázni. A cél, hogy két év múlva hozzákezdhessenek a Nagykörút, a Könyves Kálmán körút-Hungária körút, a Nagy Lajos király útja és a Körvasútsor gyűrűje mentén fekvő egykori ipari területek, leromlott lakó- és pihenő negyedek megújításához, teljes körű közlekedési, út- és közműfejlesztéséhez.

A főváros, valamint a VIII., a IX., a X., a XI. a XIII. és a XIV. kerület (Budapest egykori peremkerületei) szerint a szövetség lehet a leghatékonyabb módja, hogy uniós támogatáshoz jussanak.

A sikeres lobbizás feltétele, hogy addigra saját fejlesztési terveikből összeállítsák a szövetség egészét vagy annak egy részét érintő programokat, s a következő egy-másfél évben előkészítsék pályázataikat. A szervezet hatékonyságát illetően ugyanakkor akad, aki szkeptikus: a lapunk által megkérdezett városrészek közül Zugló egyik alpolgármestere egyelőre nem feltétlenül hisz a szövetség tevőlegességben.

Bakonyi Tibor főpolgármester-helyettes viszont ígéretesnek tartja a kezdeményezést. Mint mondta, nem egy újabb, önmagáért létező szervezetről van szó, hiszen az alapítók ötszáz-ötszázezer forintos támogatása a legszükségesebb költségeket fedezi, nem lesz önálló irodájuk, személyzetük és infrastruktúrájuk. Mindenki a saját szakértőit hozza magával, a munka és a döntés lesz közös. A pályázatok 2006 végére készen lesznek, ám a fejlesztések vélhetően átnyúlnak a pénzügyi cikluson, ami érthető, hiszen egy új városi térszerkezetet alakítanak ki az említett gyűrű mentén.

A szövetség megalakulását a kerületi képviselő-testületeknek is szentesíteniük kell, ez egyelőre csak Ferencvárosban és Angyalföldön történt meg. Ez utóbbi polgármestere, Tóth József számos lehetőséget lát a szövetségben, például a leendő Aquincumi hídhoz kapcsolódó pesti oldali útfejlesztést, a Körvasútsor M3-as autópályához történő felvezetését. A XIV. kerülettel közösen valósíthatnák meg a Tatai út és környéke teljes közműfejlesztését, zöldterületeinek bővítését. A városrehabilitáció része lehet a Rákosrendező felüljárójának megépítése.

Józsefváros elsősorban városrehabilitációra használná a reménybeli pályázati pénzeket, épületeket, közterületeket hozatna rendbe az összegekből. Emellett felújíttatná a Baross utcát, a Kőbányai utat, és többet fordítana a köztisztaság és a közvilágítás javítására - ismertette a legfontosabbnak tartott helyi tennivalókat Mitus Zsuzsanna alpolgármester. Zugló vágyai között szintén szerepel a forgalmas utak - mindenekelőtt a Thököly út, a Csömöri út és a Nagy Lajos király útja - felújítása, kiszélesítése - közölte érdeklődésünkre Pelyva György alpolgármester. Mindemellett jól jönnének a pályázati pénzek az egyre kaotikusabb Örs vezér téri kereszteződés rendberakásához - felüljárót építenének - és a kerület másik régi álmának valóra váltásához, a Bosnyák térre álmodott új kerület-központ kialakításához is. Zugló másik alpolgármestere, Rozgonyi Zoltán viszont erős szkepszissel fogadta a szövetség megalakulásának hírét. Mint mondta, "egy újabb gittegylet jött létre", amely aligha ér el komoly eredményeket.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.