Új eljárás a Simon-ügyben

Kisebb atrocitásokat kellett elszenvedniük az újságíróknak a Fővárosi Ítélőtáblán, ahol másodfokon tárgyalták a Simon Tibort halálra verő négy férfi ügyét.

Az elsőfokú ítélet megalapozatlansága miatt új eljárás lefolytatását rendelte el a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön az FTC néhai labdarúgójának, Simon Tibornak a halálra verésével vádolt négy férfi ügyében. Közülük hármat a bíróság azonnali hatállyal szabadlábra helyezett, csak az elsőrendű vádlottnak kell előzetes letartóztatásban maradnia. A döntést a vádlottak hozzátartozói és barátai hatalmas ovációval fogadták. Egyikük hozzátartozója rosszul lett a jó hír hallatán. Később több kigyúrt fiatalember - az egyik vádlott "Csináld meg a fotókat" utasítására - zaklatni, fenyegetni kezdte a teremben tartózkodó újságírókat és fotósokat. Meg akarták semmisíttetni velük a róluk és a vádlottakról készült felvételeket. Egy fotóriportert a bíróság épülete előtt megdobáltak.

A BRFK az esettel kapcsolatban azt közölte: a perről a főkapitányságot a bíróság előzetesen nem értesítette, biztosítást nem kértek. Így viszont csak a véletlennek volt köszönhető, hogy az első fokon emberölésért elítélt négy férfi - közülük ketten volt rendőrök, egyikük pedig kidobóember volt abban a bárban, amelynek közelében Simon Tibort agyonverték -, s a híveik nem csaptak össze a fradistákkal.

Simon Tibort 2002. április 21-én verték össze a II. kerületi Cafe Allure bár előtt. Előzőleg a sportoló néhány barátjával a szórakozóhelyen pezsgőzött. Közben szóváltásba keveredett több vendéggel, majd a biztonságiakkal is, akik végül kitessékelték. A verekedés akkor tört ki, amikor Simon állítólag leköpte a későbbi elsőrendű vádlottat, aki a sértésre jókora ökölcsapással válaszolt. A verekedés az utcán folytatódott.

Az első fokon eljáró bíróság elé először egy olyan szakértői vélemény került, amelyből úgy tűnhetett, mintha Simon néhány baráti simogatástól halt volna meg két nappal a bántalmazás után. Egy másik szakvéleményből azonban már kiderült, hogy a sportoló feje több hatalmas erejű ütés és rúgás hatására az aszfaltnak csapódott. Nagy valószínűséggel ezek az ütések és rúgások okozták Simon Tibor halálát.

A Fővárosi Főügyészség halált okozó testi sértésért emelt vádat Simon négy bántalmazója ellen, az elsőfokú bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy a sportoló emberölés áldozata lett. Addig csak az elsőrendű vádlott volt előzetes letartóztatásban, három vádlott-társának az előzetes fogva tartását már a per kezdetén rendelte el a bíróság.

Az ítélőtábla azonban kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság nem "egyéniesítette" az ítéletet, márpedig a négy vádlottat nem azonos mértékben terheli a felelősség Simon haláláért. Az ítélőtábla számos olyan eljárási hibát állapított meg, amelyet csak egy új eljárás keretében lehet helyrehozni. A megismételt elsőfokú eljárást nem folytathatja le ugyanaz a bírói tanács, amely a most hatályon kívül helyezett ítéletet hozta.

Az ítélet kihirdetése után három vádlott kezérõl lekerült a bilincs
Az ítélet kihirdetése után három vádlott kezérõl lekerült a bilincs
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.