Ezzel a bélyeggel szeretném először elmagyarázni Kun István úrnak és az érdeklődőknek, hogy mit jelent a biogazdálkodás, aztán meg azt, hogy mit jelent a bürokrácia, a turáni magyar átok.

1. Nekünk Gyulán van 550 tehenünk és ugyanannyi növendék szarvasmarhánk. Ezek takarmányszükségletét négy mezőgazdasági vállalkozás termeli meg 1300 hektár szántón és 500 hektár gyepen. Egy rendes gazda erre a területre évente hektáronként 600 kg komplex és nitrogén műtrágyát szór ki (Németországban legalább 1000 kg-ot), továbbá néhány gramm vagy dekagramm olyan vegyszert használ fel, amely képes 1 hektár területen a gyomnövényállományt elpusztítani.

Az állatállomány havi gyógyszerigénye a profi, konvencionális telepeken 400-500 ezer forint.

A biogazda nem használ műtrágyát, helyette felhasználjuk az istállótrágyát, ami a konvencionális telepeken általában a környezetet szennyezi. A dörzsölt biogazdák ettől óvják meg pl. Gyula városának érzékeny vízbázisát. A takarmány az átállást követő harmadik évben lesz bio. Ezalatt a műtrágyák és vegyszerek lemosódnak a gyökérzónából, vagy lebomlanak. A fenntartható fejlődés mintegy száz tényezője közül néhánynak mi már megfelelünk.

Vegyszer helyett géppel és kézzel kapálunk, gyomfésűt használunk. 25-30 napszámost foglalkoztatunk május-júniusban. A kézi kapálás keserves ügy. A napszámosok a kukorica 1/5-ét kivágják, a gyom felére földet húznak, és többet fizetünk (20-25 ezer forintot hektáronként), mint ha vegyszereznénk.

Az állatgyógyászatban homeopátiás szereket használunk. Ezért biztonságos és egészséges a bioélelmiszer, nálunk a biotej. Természetesen nem használunk génmanipulált takarmányokat, és betartjuk az állatjóléti előírásokat. Azt viszont lelkileg nehezen viseljük, amikor látjuk, hogy a szomszéd tábláján a műtrágyától és vegyszerektől hektáronként 1,5-2 tonnával több kukorica vagy búza terem, s a szomszéd tehene 1500 literrel több tejet ad évente, mert hozamfokozókat kap.

Brüsszel ezért támogatja a biogazdálkodást (100 forintból 80 forinttal), amit nem értékelnek sem a publicisták, sem a magyar vezetők. Így aztán stabilizálódhat az az állapot, hogy Magyarországon mindössze a termőterület 2-3 százalékán folyik biotermelés. Nyugaton ez az arány már most is 5-14 százalék. Ausztriában a tej 14-15 százaléka, nálunk 2-3 ezreléke (!) biotej. Köszönhetjük ezt annak, hogy a bioállattartást eddig nem támogatták, de mostohán bántak a bio-növénytermesztéssel is. Persze a csehek, szlovákok és a többi újonnan csatlakozott ország arányaiban több támogatást kap Brüsszeltől környezetkímélő gazdálkodásra, mint Magyarország.

Ez a múlt! A jövő sokkal roszszabb, mert amit Brüsszel támogatásként jóváhagyott a környezetkímélő gazdálkodásra, annak egy jelentős részét átcsoportosítani kérte a magyar vezetés más területekre. Nehogy az a 32 ezer környezetkímélő biogazda versenyképes legyen a szerencsésebb országok gazdáival! Maradjon benn a körben, részesedjen egyformán mindenki a rendszer "áldásaiból"! (Mintha a szocializmusban is lett volna ilyen.)

Megmondaná valaki, hogy kicsi támogatással vagy a nélkül hogyan versenyezzek azzzal az osztrák vagy német gazdával, aki 360-600 euró támogatást kap hektáronként, és már régen gazdag, én meg az adósságaimmal küszködöm? Könnyű a versenyre biztatni annak, aki elméletben felkészült, de a multik polcain még nem érezte a piac rafinériáit. Bennünket még nagyon megviselt pl. az elmúlt évi bő búzatermés. 400 tonna biobúza a nyakunkon maradt, mert egyszázalék helyett kétszázalék lett a poloskaszúrt szem.

2. A turáni átok, a bürokrácia.

Megírta az újság, hogy a brüsszeli támogatásnak 38 százalékát használtuk fel eddig. Minden csatlakozó jobb nálunk. A leadott pályázatokat hónapokig kézbe sem veszik, a leadott elszámolások hiánypótlásait rendszerint két-három hónap múlva kapjuk meg. Az MVH munkatársai túlterheltek. Vagy kevesen vannak, vagy a bürokráciától nem haladnak. Az érthetőség kedvéért leírok erre két példát.

SAPARD-pályázatot nyújtottunk be négy istálló karámrendszerének korszerűsítésére. Nyertünk! Hurrá! Jó pályázat volt! Megépíttettük! Elszámoltunk az utolsó mérföldkővel 2004. június 4-én. Az ellenőr megállapította, hogy az építési vállalkozó - aki jogosítványa szerint építhet sorházat és lízingelhet repülőt - nem építhetett volna be szerkezeti elemet az istállóba. Ez a szerkezeti elem egy itatóvályú volt, amit le kellett betonozni, és a csőcsonkot egy vízvezetékcsővel össze kellett kötni. Ezt a vállalkozó vízvezeték-szerelője végezte. Megkerestük a vonatkozó jogszabályokat, megmagyaráztuk: ehhez felelős műszaki vezető nem kell! Nem hitték el. Az MVH-központban nem tudtak dönteni. A vitatott munka értéke 1800 Ft volt. Állásfoglalást kértek az APEH-tól. Először foglaltam az APEH nevét imába, mert nekünk adott igazat! 30 nap kellett hozzá. Erről decemberben értesítettek, de a 13 millió forint támogatást még január végén sem utalták át. Hogy miből adok 50 embernek fizetést, miből fizetek földbérleti díjat, kamatot meg százféle előírt adót, senkit sem érdekel. Az sem, hogy a késlekedés mennyi fölöslegesen kidobott kamatot és felőrölt idegeket jelent.

Ugyanitt fordult elő, hogy az elszámolás után néhány hónappal az MVH ügyintézője megírta: a karámok felújításához sem a pályázatban, sem az elszámolásban nem talál építési engedélyt. Megírtuk, hogy melyik paragrafus alapján nem kell a felújításhoz építési engedély. Visszaírt, hogy hozzak erről igazolást a polgármesteri hivataltól. Hoztam! Mosolyogva! De a pénz csak nem jött meg, pedig nagyon kellene! A türelem fogy, csak hát a dolgot feladni nem lehet. Elismerem a bürokrácia szükségességét! De ne vigyük túlzásba! Merjünk döntési pozícióban dönteni! És valaki végre üssön az asztalra - megértve, hogy a gazdaságnak működnie kell -, intézze el, hogy ne 3-7 hónap múlva kapjuk meg jogos járandóságunkat az ügynökségtől, hanem az elszámolástól számított 45 napon belül. És valaki vizsgáltassa már felül a sebtében hozott harmonizációs rendeleteket, és szedje ki belőlük a bürokratikus, felesleges, parasztboszszantó passzusokat.

Brüsszel csóválja a fejét, hogy a magyarok milyen szigorú feltételeket szabtak a biogazdák pályázatainál. Ebben a legbürokratábbak vagyunk a tízek közül. Senki sem tudja, hogy ez a kiíró félelméből fakad-e, vagy csak szívatják a pályázót. A miniszter széttárja a karját: rosszak a pályázatok, nem tudunk fizetni! Szerintem eszébe sem jut, hogy nem a magyar agrártermelő hülyébb a szlováknál, csehnél stb., hanem a hibát máshol kell keresni. Aki nem hisz nekem, olvassa el pl. az AVOP 2004. októberi pályázati kiírását a "Vidék és a mezőgazdaság fejlesztéséért". Ha akad olyan magyar paraszt, aki az "Agrártevékenységek diverzifikációja" vagy a "Minőségi mezőgazdasági termékek marketingje" c. fejezetre pályázni tud, akkor az nagy ember. És egyéb disznóságokra is képes.

A szerző biogazda