A brüsszeli Yves K. kimaradt a középiskolából - ráadásul már tíz éve. Ezer-ezeregyszáz eurót kereshetne egy hónapban, de inkább megtalálja a módját, hogy a nyolcszáz eurós állami segélyen maradhasson. - Azért a pár százasért igazán nem éri meg fáradni! - gondolja. Nála süket fülekre találna Ján Figel, a szakképzésért (is) felelős EU-biztos intelme, amelyet magyarra nehezen lefordítható angol szójátékkal fogalmaz meg: "Az élethoszszig tartó tanulás nélkül nem lesz élethosszig tartó jövedelem".

Az EU ambiciózus, úgynevezett liszszaboni stratégiájának félidejében a huszonötök ráébredtek, hogy súlyos gondok vannak a versenyképességi célkitűzések egyik alappillérével, a munkaerő képzettségével. A Cedefop, a szakképzés kutatására szakosodott, szaloniki székhelyű európai intézet összesítése szerint a 25-64 éves korcsoportban az uniós munkaerő több mint egyharmada alacsonyan képzett. Márpedig hiába vannak tele az újságok rendszergazdákat és titkárnőket kereső hirdetésekkel, ha főleg betanított munkások és takarítók karikáznák be őket. (És akkor még nem tértünk ki arra: néhány jóléti államban az 55-57 éves korosztály tömegesen megy korengedményes nyugdíjba. Belgiumban az 57-64 éves korosztály nagyobbik fele inaktív.)

A világnak azon térségeiben, amelyekkel Európa versenyezni kíván, csak Ausztráliában rosszabb a helyzet. Az Egyesült Államokban viszont a népesség fele megszerzi a középfokú végzettséget (most ne feszegessük, hogy ez milyen tudást takar), és a főiskolát-egyetemet végzettekkel együtt a teljes munkaerő majdnem kilencven százalékát adja ki.

Európában az is gondot okoz, hogy óriási a szórás az egyes EU-tagállamok között. Magyarországon a népesség hatvan százaléka elvégzi a középiskolát, a "kipottyanók" aránya alig haladja meg a tízszázalékos kritikus értéket, amelyet az unió 2010-re már nem szeretne átlagban meghaladni. Mind a két adat jónak számít. Tízből kilenc (!) máltai gyakorlatilag alacsonyan képzett, és nem sokkal többen végzik el az iskolát, mint ahányan kimaradnak belőle. Portugáliában, Spanyolországban sem sokkal jobb a helyzet. A kombinált adatok szerint a cseheknél, a szlovákoknál és a szlovéneknél a legmegnyugtatóbb a munkaerő képzettsége és az iskolát elhagyók alacsony aránya.

Mit tehet az unió? A szakminiszterek múlt decemberi, maastrichti nyilatkozata számba veszi a lehetőségeket. Egy-két példa: az Europass, az egységes európai képesítési okmány óriási akadályt hárít el az elől, hogy a munkaerő arra áramolhasson (mobilis legyen), ahol szükség van rá. A tagállamokat arra is biztatják, hogy használják fel az EU szociális, illetve regionális fejlesztési alapjában lévő lehetőségeket a szakképzés javítására.

Nem szabad például megfeledkezni a félig-meddig "számítógép-analfabéta" középkorúakról, akik maguk is minél tovább szeretnének a munkaerőpiacon maradni - és a várható élettartam növekedésével, a nyugdíjkorhatár kitolódásával az európai trend is egyre inkább ez lesz. Nem ők tehetnek róla, hogy technikaórán a hűtőgép motorjáról tanultak, ma pedig a megapixel és a megabájt közötti különbségre lenne szükség.

Brüsszel, 2005. február