Kilakoltatás télidőben

A Fővárosi Önkormányzat a korábban, télvíz idejére kiadott kilakoltatási moratóriumával ellentétben hétfőn reggel nyolc órakor közel húsz hajléktalant távolítanak el a kényszerlakhelyükről a XIII. kerületben.

Gellért Lajos az önkormányzat sajtóreferense a NOL riporterének nyilatkozva elmondta, hogy a döntés lakossági bejelentések nyomán, szakértők bevonásával született meg. A sajtóreferens azt is elmondta, a kerület szociális intézményei ahogy eddig is, úgy most is mindent megtesznek azért, hogy a területről eltávolított hajléktalanok ne az utcán töltsék az éjszakát.

A telepre rendszeresen kijáró Léthatáron Alapítvány képviselője, Rajnoha Szilvia szerint a lakott területektől pár száz méter távolságra lévő telepen a 8-10 család már régóta él a deszkákból összeeszkábált, vagy földbe ásott menedékeikben. Érthetetlen, hogy az önkormányzat miért éppen most, télvíz idején szánta el magát a telep felszámolására.

Szerinte a hajléktalanok ha eddig nem vonultak be maguktól a átmeneti szállásra, akkor kétséges, hogy a kilakoltatás után ezt a megoldást választanák, annál is inkább, mert a telepen többségében családok laknak, akiket az átmeneti szálláson - mivel azok nem koedukáltak- szétválasztanak.

Az előzetes hírek szerint a kilakoltatást hétfőn reggel nyolc órakor kezdi meg az önkormányzat alkalmazásában álló, és a felszámolással megbízott Sima Út Kft. A helyszín: a Rákos-patak melett, a Röppentyű és a Tahi út sarkánál.

A Baloldali Értelmiségiek Társasága tiltakozik az önkormányzat döntése ellen.

A NOL kint lesz a helyszínen, a Röppentyű utca és Tahi út sarkától néhány méterre található teleknél, részletes riportunk hétfő délután várható.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.