Egyáltalán nem meglepő, hogy az elődök közül kettő a legközelebbi múltból "származik": Bicskei Bertalan dirigálásával 2000-ben 0-3 az Üllői úton az ausztrálok és 0-0 Debrecenben a lengyelek ellen, míg Gellei Imre vezényletével 2003-ban 0-1 Cipruson a bolgárokkal és 0-0 Katowicében a lengyelekkel szemben. (Igaz, Gelleinek némi "felmentése" van, mert a magyar-bolgár a vihar miatt negyvenöt perc után félbeszakadt.) A legújabb kor a legkevésbé sem a miénk...

Ami a régebbi fellépéseket illeti: 1975-ben - Moór Ede irányításával - 2-0-ás vereség a franciáktól Párizsban és gól nélküli döntetlen Bécsben az osztrákokkal, míg 1972-ben 0-1 a spanyolok vendégeként, majd 0-2 idehaza az NSZK legjobbjaival szemben. Az utóbbi nyitány azonban egy rászedés "eredménye". A válogatott ugyanis téli dél-amerikai túrára ment Madridon keresztül, és a spanyol szövetség előzőleg felajánlotta az MLSZ-nek: útközben tartsanak egy Madrid-Budapest mérkőzést a Bernabeu stadionban. Aztán Illovszky Rudolf szövetségi kapitány és a játékosok az arénában szembetalálták magukat egy hirdetéssel, amelyen Spanyolország-Magyarország találkozó szerepelt. A szakvezető és a magyar szövetség minden vezetője tiltakozott, de akkor már gyülekezett a közönség, így a ravasz házigazdák végül elérték, hogy vendégeik ne mondjanak nemet.

Isztambulban nézők nem "fenyegettek", hiszen a magyar-szaúdi meccsen (0-0) szinte nem akadt szurkoló; Walesben (0-2) legalább közönség volt, de játék továbbra sem.

A mai idők legaktívabb szövetségi szereplője, a "píárra" oly nagyon ügyelő menedzser viszont most aligha áll elő azzal, hogy Matthäus kétségkívül beírta magát a magyar futball történetébe.